Moholy-Nagy László: Szalon Lissinél

Egy megszállott művészettörténész, a Kanadában élő Botár Olivér fejébe vette, hogy föloldja a 20. század egyetlen világszerte jegyzett magyar származású művészének, Moholy-Nagy Lászlónak a „magyarsága” és a „világszerűsége” között tátongó ellentmondást. Dehogy akarta ő megcáfolni a korábbi kutatókat, a „bolsi” aktivistákat nagyon megfigyelő Bajkay Évát, vagy a téma nemzetközi szinten elismert legfőbb szakértőjét, Passuth Krisztinát! Rájuk építve azért mert hozzászólni a dologhoz, mert 1. imponáló számú külföldi műegészt prezentált és épített a gondolatmenetébe (például a New York-i Szarvasy Mihály-gyűjtemény darabjait, a zürichi Hattula Moholy-Nagy kollekció tételeit, főképpen pedig kurátori hátterének, a Salgó Trust birtokába került kulcsművét, erről még lesz szó); 2. rengeteg – korábban kevéssé figyelt – folyóiratot, fényképet és följegyzést talált, tanulmányozott és terített e tárgyban (például a budapesti Kiss Ferenc relikviáit, a New York-i Müller-Keithly gyűjtemény dokumentumait); 3. és sem gátlás, sem illem, sem sikeréhség nem bénította abban, hogy alkotótársaival megalkossa az évtized legkevésbé közönségbarát s egyben tiszteletre méltóan kipreparált, túlfeszített lényeglátással előadott legszakmaibb tárlatát. Ember legyen a talpán, aki lazán átkorzózik a Galéria földszinti teremsorán. Az U-alakúra formázott tárlók, mint megannyi ereklyét tartalmazó szentély, a legléhábbakat is görnyesztő körmenetre kényszerítik. A diszkrét homályban tartott grafikák, mint a szekta-összetartozás fegyelmező bizonyítékai, a leglinkebbekkel is elővétetik a szemüveget.

Moholy-Nagy László: Tabán

Miért is? Hogy megtudjuk, amit innen-onnan eddig is sejtettünk, de kimondani kevéssé akaródzott. Hogy Moholy-Nagy olyan „műfajtalan zseniként” tűnt föl a világháborús, adysan radikalizált szerencsétlen Magyarországon, aki a tradicionális képzőművész- szakmában mindig is outsider maradt. Hiába látogatta a remek Berény pazar szabadiskoláját, egy anatómiailag helyes alkart ettől még nem tudott megrajzolni. Akit sem a proletárok, sem a polgárok, sem az asszimiláns zsidók, sem az „ősmagyarok” nem fogadtak be igazán, legföljebb tagnak tűrték meg ideig-óráig. Aki sem politikai, sem egzisztenciális, sem szerelmi partnert abban a Magyarországban – mint tudjuk, ez még mindig sokkal vonzóbb volt, mint az összes későbbi – találni mégsem tudott. A kommün bukása után centripetális erő lökte előbb néhány szörnyű hónapra Bécsbe, néhány nehéznek induló, de egyre simább évre Berlinbe, a pályacsúcson Weimarba, a boldog végre Chicagóba, de utóbbiakról e tárlatnak már nem tiszte szólni.

Moholy-Nagy László: Architektúra 1.

Botár Olivér talált viszont egy vásznat (a Salgo Trustnél), amelynek vakrámája alatt fölfedezett egy másik képet. A vászon „színén”, az 1922-ben született ismert művön, az Architektúra 1-en már ott vannak a semmiből semmibe tartó stráfok, a görbülő tér szinonímája, a nagy fehér ív, és Moholy-Nagy „brandje”, a sávok metszéséből adódó, határozatlan helyet tételező testetlen és testtelen lebegés. Ebből lett később minden: forgó-morgó plasztikái, a fény-effektekkel élő transzparencia-kísérletei, filmjei, fotógramjai, mobiljai és összes olyan ketyeréje, amelyek a képzőművészet tradicionális határait kitolták és tolják azóta is egyre tovább. A vászon „visszáján” látszó kép még 1921-ben készült. Majdnem absztrakt ez is, de nem egészen. Sejthető rajta valami vastraverz, mint a jelben győző proletariátus magasztos stigmája. Fölsejlik rajta két kerék (vagy váltókar?), mint az ipari robogás optimista jelvénye. Van rajta egy szám (a hármas), mint burzsujt pukkasztó dadaista kellék. És van valami égféle, valami földszerű, valami kerítésfajta, mint a korlátok közé zárt természet távoli piktogramja.

Moholy-Nagy László: Konstrukció (Forrás: mng.hu)

A vászon színét és visszáját naptárilag csak egy év választotta el, valójában az élet-élmény totális átalakulása. A korábbiban egy magát kommunistának valló ifjú ember hittel teli világmagyarázata látszik – a könyvben sokszor idézett Kállai Ernő szavaival – „emlékműve egy boldog, becsületes emberiségnek.” A későbbiben már csak egy „idealista baloldali”, aki még reméli, hogy ha a nagy egészet nem is, de a „minden emberben rejlő képességeket” azért még kibontakoztathatja.

A könyv nehezen olvasható, nevekkel túlzsúfolt, további szerkesztésre vár. A kiállítás fárasztó, zsúfolt, átrendező után sóvárog. A tartalom: csillagos ötös. És ezért lehet, hogy az egész mégis úgy van jól, ahogy van, és ahogy ez az antitrendi művészettörténész az egészet meg merte csinálni.

Kapcsolódó cikkünk:
Kürti Emese: Moholy-Nagy és a feministák / Moholy-Nagy László: Fotográfiák, Vintage Galéria

Vö. Vadas József: Az újraértelmezett Moholy-Nagy / Botár Olivér: Természet és technika
Mikes Éva: Moholy-Nagy újraértelmezve
Bán Zsófia: Korai öröm