Ha összeérhetne az ég, a tengerek és az óceánok, együttesen sem lehetnének jobban tengerkékenzöldebbek, mint a Kapitány és Narancshalban Rófusz Kinga lenyűgöző rajzai. A kékség árnyalatai érzékien tükrözik a Máté Angi mesekönyvének különleges történetei által teremtett világ teljességét. Új meséjének főszereplője egy hajóskapitány, aki megunja a tengeren a parancsolást; halászhálóba csomagolja személyes holmiját, fogkeféjét, vasárnapi öltönyét, felmarkolja a befőttesüvegét, amiben egy kis narancssárga hal lakik. Elbúcsúzik a tengerészeitől, és a szárazföldön indul el új csodák után.

Egy híd kellős közepén talál otthonra, ahonnan sem a szárazföldet, sem a vizeket nem kell tovább keresnie. A híd a mese egészét meghatározó szimbólum. Részben eldöntetlenség, részben átjárhatóság: földrészek, partok és elemek között, víz és a szárazföld közt; stabil ponttá válik a kapitány számára, ahonnan el lehet indulni a platánokon túlra, és ahova vissza lehet térni.

A kapitány választotta világ fokozatosan mutatja meg magát: vattacukor készítő, szél, locsolókocsi, szék. És mindegyiknek a saját története. Mert a Kapitány és a Narancshal: mesék a mesében. A kapitány meséjébe ékelődik a Locsolókocsi története, aki a Tejeskocsival kötött barátságáról mesél; a szék meséje, aki azt a helyet kereste, ahol a legjobb élni; a Narancshal meséjében lelepleződik a kapitány befőttesüvegében élő kis narancsszínű hal titka.

E különálló meséket nem csak a kapitánnyal való találkozás köti össze, hanem a keresés motívuma: hogyan kell keresni, merre, és mi valójában a keresés? A már elhangzott történetek az újabb történetek felől újraolvasódnak, de új értelmezési síkokat teremtenek a kapitány történetében is.

Máté Angi összetéveszthetetlen hangja különös ritmust ad a szövegnek. A tömör, lecsupaszított szószerkezetek játékos szóteremtményekkel váltakoznak. Néhol felismerhetőek erdélyi tájszavak is, mint például a „cocokázott” (utazott, utaztatott, cipelt) vagy a „tejcsicsonka” (tejből létrejött jégcsúszda, jégcsúszka). De legtöbbször egyedi szóteremtésről beszélhetünk, melyek leginkább a beszélni tanuló kisgyerek meglévő, már ismert szavakat felhasználó és azokat újrahasznosító szókölteményeinek hangulatát idézik. A vattacukor készítő „fehér puhhantságokat növesztett”; „Narancshal szeme tengerkékenzölden kerekedett”, bekerítve helyett „bekerítésezve”, kacagnak helyett „kaccantottak”, hebegte helyett „hebregte”, „visszamuszogott” vagy „a zsebükbe tett barackok ki ne lappanjanak”.

Máté Angi kötetében lenyűgöző, humoros jelenetek, izgalmas fordulatok és szellemes nyelvi játékok között akadnak néhol árnyalatnyi bizonytalanságok a történet alakításában és a karakterek ábrázolásában. Aligha zavarják majd a gyerekolvasókat.

Szabó T. Anna Tatoktatok című kötete elsősorban a kisebbekhez szól nyelvpörgető mondókákkal, ritmusos varázsdalokkal, versekkel, találós kérdésekkel. (Újra)felfedezteti velük (és a felnőttekkel) környezetünk tárgyait, a szokásokat, az évszakok változásait s a mindennapi rítusok ismétlődő mozzanatait. Nyelvi megoldásai zseniálisak. Pörgő ritmust adó nyelvjátékai átjárják a verseket, melyek legfőbb mozgatórugója a világunkat bejáró kalandozásokon túl a mókázás. Nemcsak az élőlények, emberek, tárgyak és történések részei a játéknak, hanem a nyelv is játéktérré válik. Még a tudományos nyelvezet is behömpölyög a versbe: halandzsa-folyammá dagad a latin eredetű szavak sokasága. „Tudjátok, mit oktatok? / Azt oktatom: tatoktatok.” (Tatoktatok) Az oktatok szó utolsó két szótagjának mondogatása visszhangzik a megidézett igék múlt idejű igei személyragjaiban a végtelen ismétlődés lehetőségét hordozva.

A család és egyéb állatfajták is helyet kapnak a Családláda illetve az Állatkertész című fejezetekben. A Származás című vers játékosan veszi sorba az apákat, s azok apáit, természetesen addig, ameddig a nyelv is engedi e számvetést: „édesapa, nagyapa, / dédapa és ükapa, / szépapa és ősapa”. (20-21.) S ahonnan már szavakkal nem érhetők utol az apák, ott kezdődik a szójáték a papa szótagjainak fokozódó megsokszorozásával.

És megképződnek a bensőséges pillanatok, a gyermek-szülő egymás iránti felülírhatatlan szeretete: „Tégeteket megölellek, / tégemet is ölelj meg…. // Ha álmomban átölellek / nincs nevetés, nincs csiki – / dúdolás és ringatás van, / megint nagy vagy, s én kicsi”. (28.) Hasonlóan intim a családok életét meghatározó ünnep leírása, a készülődés, a rítusok, és a legnagyobb titokba való beavatás. Mert mi is az ünnep és kié? „Az ünnep azé, aki várja” – állítja az Ünnep című versben. (47.)

Kárpáti Tibor humoros illusztrációi remekül egészítik ki a verseket, a kép és szöveg együttmozgása dinamizálja az olvasást, fokozza az élményt, gyereknek, felnőttnek egyaránt.

  Ljudmila Ulickaja Történetek gyerekekről és felnőttekről című kötete folytatása a szerző 2009-ben, első magyarnyelvű mesekönyveként megjelent Történetek állatokról és emberekről című könyvének. Mindkét kötet a tragikusan fiatalon elhunyt Kisbali Anna fordítása; finom megoldásai, letisztult nyelve állít neki örök emléket.

Ulickaja két lebilincselő mesekönyvét Lakatos István, a 2011-ben megjelent nagysikerű Dobozváros szerzőjének illusztrációi teszik még szerethetőbbé. A rajzok kitűnő érzékkel ragadják meg a szereplők karaktereit és a történések egy-egy fontosabb mozzanatát.

A két kötet meséi között nemcsak a kötetcímek teremtenek kapcsolódást, hanem az árnyalt személyiségábrázolás is. Az állatmesék szereplői ugyancsak emberi tulajdonságaik révén válnak szerethetővé vagy éppen ellenszenvessé: a jóság, a tiszta erkölcs, a feltétel nélküli szeretet kerül szembe a kicsinyességgel, az önzéssel, olykor pedig a gonoszsággal és a rosszindulattal. A Magányos Egér élete a kéményseprő Fegya és Ignácius macska gonoszkodásai miatt kerül veszélybe, Antverpen, a veréb, Mihéjev, a macska és Vászja, az ezerjófű szintén veszélybe sodródnak, miközben Marija Szemjonovna, a százlábú neveletlen gyerekeinek igyekeznek segíteni.

Mind a hat történet egy-egy hiteles tanítás emberségről, szeretetről, megbocsátásról.   A mormoló dédapa és A szögek című mesék két kisgyereknek, Dinának és Szerjózsának a dédapjukhoz való közelkerülését örökíti meg: „Sok-sok év elmúlt azóta, Dina alig emlékszik már valamire akkoriból. De amire mégis, az az évek múltán egyre elevenebb. Néha úgy érzi, lassan már hallja is, érti is a dédnagyapa mormoló szavait.” (25.)

A csodakáposzta megrázó történet két árva, mostoha sorsú kislányról; a hatéves Dúszja és kishúga, Olga tanítja felnőtt környezetét emberségre és jóságra… Ulickaja történetei zord, kemény időkben játszódnak, nehéz emberi sorsokba engednek bepillantást, mégis finom érzékkel és nagy empátiával ábrázolják az emberi jóság, az emberség és a szeretet hatalmát, ezért aztán nem lehangolóak, nem nyomasztóak. Igazi átváltozás-történetek, melyekben nem a társadalmi igazságtétel büntető megoldásai vezetnek az emberi gyengeség vagy a gonoszság legyőzéséhez, hanem a jóság és a szeretet.

Nem a gyerekirodalom – az irodalom lett gazdagabb e kötetek megjelenésével.

Vö. Lantos István: Ulickaja: Történetek
Valaczkay Gabriella: A Nyúlon túl