Moholy-Nagy László: Akt pozitív

A korai években a magyaroknak, a későbbiekben a németeknek. Botár Olivér Moholy-Nagy könyve, amely minden korábbinál alaposabban érinti ezt a kérdést, a gyanútlanság terminológiájából született, figyelmen kívül hagyhatva azt a tényt, hogy az avantgárd eszmetörténeti vonatkozásában sem szokás Magyarországon leírni olyan fogalmakat, hogy szocialista, feminista, netán anarcho-feminista. Botár ugyan nem tesz mást, mint közelíti az avantgárd radikális nyelvét a kortárs művészet „retroavantgárd” (Peter Weibel) elméletéhez, de ebből érdekes módon lényeges, a Moholy-életművet érintő adalékok is származnak.

Hogyan vonatkoztatható mindez a Vintage Galéria fotókiállítására? Úgy, hogy Moholy-Nagy fotóművészi tevékenysége erősen kötődik a Budapesten 1910 és 1933 között (ez a Csorba Csilla által meghatározott időkeret) működő radikális fotográfusnők tevékenységéhez. A feminista Máté Olga – aki Lukács Györgyöt is rejtegette 1919-ben lakásában – olyan tanítványokat, barátokat gyűjtött maga köré, mint a fényképész Révai Ilka, vagy az akkoriban legismertebb portréfotográfus Landau Erzsi. Révai portréfotóit Kassák mutatta be 1919-ben a Ma kiállítótermeiben, ugyanabban az évben, amikor Landau Erzsi első ránk maradt műtermi portréfotóját készítette barátjáról, Moholy-Nagy Lászlóról. A második majd Párizsban készül, 1925-ben, ahol Moholy-Nagy meglátogatta az emigráns Ergy Landaut. Botár Olivér szerint 1919-ben Moholynak egy 1902-es vagy 1904-es Ernemann fényképezőgép volt a birtokában („Hőseinknek a harctéren a legkedvesebb kabátzseb-készüléke!”), amelynek a használatára akár Landau Erzsi is megtaníthatta. Kincses Károly úgy fogalmaz, hogy „egyes vélemények szerint” taníthatta fényképezni Landau Moholy-Nagyot.

Moholy-Nagy László: Bauhaus erkély

Végül is, mint Botár írja, „Moholy-Nagy korai kapcsolata a budapesti fotóművészet világával annyiban érdekes, hogy ez nagyrészt a szocializmussal és a feminizmussal szimpatizáló nők alkotásait jelentette”. Ez a környezet fölkészíthette őt a Lucia Schulzzal való későbbi találkozásra, ami a professzionális fotóművészeti tevékenységének és a német radikális baloldalhoz való kötődésének a kezdetét jelentette.

Moholy 1920-ban, Berlinben találkozott az anarcho-kommunista Luciával, aki korábban a prágai egyetemen hallgatott filozófiát és művészettörténetet, színházi kritikákat írt, és fényképészeti gyakorlata volt. A dessaui Bauhaus épületeiről, belső tereiről, az ott dolgozó mesterekről készített fényképeivel Lucia jelentősen befolyásolja a Bauhausról alkotott képünket. Moholy-Nagy technikai ismereteit is Lucia finomította.

Moholy-Nagy László: Árnyékok

Találkozásuk évéből, 1920-ból való a kiállítás első fényképe, bár a Moholy-Nagy Alapítvány nyilvántartásában ugyanez a kép 1932-es dátummal szerepel, és technikai okokból valószínűleg ez utóbbi a helyes. A Moholy-Nagy hagyaték ma körülbelül ezer eredeti fotóműből áll, egy részüket a művész lánya, Hattula Moholy-Nagy, illetve az általa létrehozott alapítvány gondozza. Ebből a gyűjteményből származnak a most kiállított fotóművek, döntő részben figurálisak, de a műfaji változatosságot érzékeltetve egy-egy fotogram és fotóplasztika is bekerült a válogatásba.

Az 1920 körüli fényképek tehát még a katonai fényképezőgéppel készültek, Botár Olivér szerint Moholy-Nagy az 1920-as években végig ezzel dolgozott, mégis, egészen bizonyos, hogy a Leica 1925-ös megjelenésével gépet cserélt. Kincses Károly azt írja, hogy 1929-ben, Moholy-Nagy és Lucia távozásakor az ő hatásukra több tanítvány és mester használta már a Leicát. Nemcsak Amerikában dolgozott tehát ezzel a könnyű, jóval praktikusabb géppel, amely lehetővé tette, hogy nagyobb fizikai erőfeszítés nélkül följusson vele magasabb helyekre, hogy a neki fontos madárperspektíva érvényesíthető legyen, hanem El Liszickijhez, Rodcsenkóhoz hasonlóan neki is Leicája volt, már a Bauhaus dessaui éveiben.

Moholy-Nagy László: Hajóhíd

Sigfried Giedion így emlékszik Moholy-Nagy ekkor még szokatlan gyakorlatáról: „Emlékezem a Belle-Ile-en-Mer-i közös tartózkodásunkra 1925 folyamán, ahol Moholy a normális fényképész-álláspont tudatos tagadásával felvételeket csinált alulról fölfelé, illetve felülről lefelé. A meglepően rövidülő és összetartozó vonalak mint művészi érdekesség pár évvel később a legszélesebb népszerűségre tettek szert.”

Lucia és Moholy-Nagy Gropius meghívására 1923-ban utazott a Bauhausba, ami annál is könnyebb volt, mivel 1922 augusztusában Moholy befejezte a Ma berlini tudósítójaként folytatott tevékenységét. Dessauban kezdetben a fémműhelyt irányította, majd bevezették a kísérleti eszköznek tekintett fényképezést a Bauhaus oktatási rendszerébe, amely csak távozásuk után, 1929-ben, Hannes Meyer igazgatása alatt vált önálló kurzussá.

A dessaui évekből több kép is látható a kiállításon. Moholy-Nagy magas rálátásból készült fényképein a fény és az árnyék a legfontosabb, illetve az eredeti forma és a forma negatívjának, vagyis az árnyéknak a kontrasztja. A Leicával már el lehetett érni az élességnek az a fokát, amelyre a grafikus hangsúlyok megteremtéséhez szüksége volt. A Bauhaus erkélyen (1925) az összetartó vonalak háromszögében állnak a szereplők, akiknél lényegesebb szerep jut Breuer Marcel székének és az általa vetett árnyékoknak. A fölülnézet a vonalak absztrakt rendszerének a megtalálásában segítette, fontos lépésként a fotóplasztikák felé, amelyeket Passuth Krisztina Moholy igazán lényeges invenciójának tart.

Moholy-Nagy László: Háztetők (Forrás: vintage.hu)

De ez csak az egyik lehetőség. A másik a tömeg föloldása, transzparenssé tétele, amelyhez viszont fényképezőgép nélkül jutott el. 1922-ben kezdett Luciával együtt fotogramokkal kísérletezni, tárgyak fényérzékeny papírra való helyezésével. Lucia, aki maga is a 20-as évek feminista, test- és környezettudatos nőtípusa volt (mint Kassák felesége, Simon Jolán, aki még a harmincas években is részt vett lánya, Nagy Eti mozgásművészeti tanfolyamain, ki is vívta Vas István elismerését), barátai révén kapcsolatban állt a lohelandi női kommunával. Itt ismerhették meg Bertha Günther 1920-1922 között készült organikus fotogramjait. Maga Moholy-Nagy jegyzi meg, hogy a fotogram ötletét egy Lohänderintől vette, aki áttetsző növényekkel készített fotogramokat. Ismeretesek a vádak és ellenvélemények a fotogram eredetét illetően, amelyek Man Rayt, El Liszickijt is érintik, de a Moholy személyes életéből következő utak minden esetben lényeges forrásai voltak az inspirációinak, és úgy tűnik, nincs ez másként a lohelandi kapcsolat esetében sem.

A Vintage galéria kiállítása kis szelet ugyan az életműből, de jól kötődik a Nemzeti Galéria kiállításához, amely rendkívül plasztikusan helyezi el az óriási életmű első szakaszát az avantgárd szellemi mozgalmainak a közegében. Lássuk be végre, más módon ez a művészet nem érthető meg.

A kiállítás május 16-ig volt látogatható.

A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.

Kapcsolódó cikkünk:
P. Szűcs Julianna: Kis élvezet, nagy haszon / Természet és technika – Az újraértelmezett Moholy-Nagy, Nemzeti Galéria