A könyvről első átforgatásra az a benyomásom, hogy olyan, mint a viccbeli szőke nő: mutatós, csinos, kedves és könnyen érthető. Az aggály a sokadik lapozásnál is csak oszlani látszik, megszűnni nem.
Mert a design fogalma, annak ellenére, hogy úton útfélen használjuk, valójában tisztázatlan a nagyközönség számára. A szó néhány évtizede divatban van: eleinte csak a szakcikkek használták, a hétköznapi nyelvben észrevétlenül vert tanyát, félig-meddig lekövetve az eredeti jelentést, ám jó érzékkel esszenciálva, ezáltal közérthetővé redukálva azt.
A Design Kézikönyv szerzőpárosa rögtön az elején tisztázza, mit ért a címbe emelt fogalmon: formatervezést. Ami „hatalmas területet fog át”, de napjainkban az ipari forradalom utáni tárgytervezést kell érteni rajta – teszik hozzá. A következőkben a fogalom hatókörének és a könyv céljainak, felépítésének tisztázása is megfogalmazódik, nem kevés banánhéj között csúszkálva: a triviális kijelentéseket és a jórészt ismeretlen, definitív jelöléseket játszi könnyedséggel váltogató fogalmazás némi zavart is kelt az olvasóban: akkor most szakkönyvet vagy ismeretterjesztést tart-e a kezében? Minden bizonnyal az utóbbit, amire nagy szükség is van, gyerünk hát tovább, az áttekinthetően tagolt, képekkel jól ellátott oldalakra!
A könyv egy-kétoldalas szócikkekből áll A-tól W-ig, s az első szembetűnő, (hazai) szerkesztői döntés máris nyomozásra ingerel: miért idegen nyelvűek a címszavak? BRANDING, MODERN MOVEMENT és PLYWOOD sorakozik egymás után, szembeszökően nagy betűkkel, s bár alatta ott áll magyarul is – aprócska méretben -, hogy márkajegy, modern mozgalom és rétegelt falemez, vajon miért ebben a sorrendben? Igaz, hogy az Arts and Crafts, a Bauhaus, meg az Art nouveau kifejezéseket nem fordítjuk (szerencsére itt sem), de ez mégsem ugyanaz. Ráadásul következetlen a rendszer, hiszen például az AGITPROP „fordítása” Oroszország, az AVANT-GARDE alá írt „avantgárd” komikusan hat így együtt, a KITSCH pedig ebben a formában valószínűleg értelmetlen a széles olvasótábor előtt, pedig majd a K-nál kell keresgélnie, ha a giccsről akar megtudni valamit. Ez jócskán megnehezíti az eligazodást.
FOGALMAK, ANYAGOK, STÍLUSOK – részletezi magát az összeállítás már a borítón, s a beharangozott témacsoport változatos gazdagságban bontakozik ki a kis kötetben. Megtalálhatók benne a modern iparművészet legjelentősebb európai és amerikai irányzatai és csoportjai, a legkedveltebb alapanyagok és felhasználási területük (a népszerű alumínium és acélcső mellett a ritkábban emlegetett gumiról, bakelitről és karbonszálról is kiderül, hogy mire jók), továbbá világossá válnak olyan, a tervezést alapvetően befolyásoló fontos tudományágak is, mint például az emberi test méreteit és arányait rendszerező antropometria, vagy a járművek tervezésénél figyelmen kívül nem hagyható aerodinamika.
A design – egyébként mindig is csak vitathatóan körvonalazható – területét meglehetős rugalmassággal kezelik a szerzők, számtalan mikrotörekvést is bevonva a történeti anyagok mellé. Ennek köszönhetően egyes ritkán reflektorfénybe kerülő tervezői részletek is bekerültek a könyvbe, mint például a gyógyászati célú, vagy a harmadik világnak és a fogyatékkal élőknek szánt tárgyak megalkotása, s olyan, szemléletbeli differenciák alkotta kategóriák is, mint a radikális-, a környezettudatos-, vagy a pop design. Hogy aztán ezek valódi csoportok-e, vagy csak olyan alterületek, amelyek ebben a lexikonszerűen szerkesztett formában önálló létre keltek, kérdés, de rájuk irányítani a figyelmet mindenképpen szociológiai érzékenységet sejtet.
A címszavak között egy művésznév sincs, s ez tökéletesen megfelel a bevezetőben többször is hangsúlyozott, a műfaj kollektív, háttériparfüggő jellegét nyomatékosító kijelentéseknek. Ez nem azt jelenti, hogy a cikkek nélkülözik a meghatározó alkotók említését – kivéve persze a NÉVTELEN DESIGN című fejezetet, ahol a napjainkig változatlan formában előállított biztosítótű és gemkapocs a főszereplő -, a jelentős alakok neve mind szerepel a vonatkozó részeknél.
Aligha meglepő, hogy az A betűs szedet első, AERODINAMIKA fejezetében rögtön magyar mérnökre bukkanhatunk Kármán Tódor személyében. Ez után viszont meghökkentő, hogy Galamb József meg sem említődik, pedig a T- modellről meglehetősen sok szó esik a FORDIZMUS című fejezetben, a tömegtermelés bevezetésének kimerítő taglalása azonban nem hagy neki teret. Breuer Marcell működésére viszont lépten-nyomon rábukkanunk, igaz, következetesen Marcel Breuerként említve: talán fordítói malőr lehet, hiszen a névről első látásra nem derül ki a honi eredet?
Szó se róla, nem hibátlan a könyv, némely megoldása kifejezetten félrevezető, (könnyelműség például a 30-as évek acélvázas bútorai mellett otthagyni az illusztráción feltüntetett Thonet nevet), a fordítás is rejt apró félreértéseket (aki nem tudja, annak a szövegkörnyezetből sem derül ki, hogy a klismos könnyed vonalú támlásszék az ókori görögök bútorkultúrájában), de ha mérlegre tesszük a könyv erényeit és kevésbé szerencsés megoldásait, az előbbi kerül fölénybe.
Még azzal együtt is, hogy az összeállítás utolsó gesztusaként, a tartalomjegyzék helyett összeállított – pontosabban összecsapott – „Mutató” fabatkát sem ér.
Viszont, ha a jövőben csak feleannyian gondolják, hogy a design többet jelent egy irigylésre méltó napszemüvegnél, a könyv elérte célját.