Állított idő – a kiállítás egy részlete a Gödörben

Kicsit fáj ugyan, hogy a Gödör klub sötétjében, elemlámpával kell keresni a hazai filmgyártás derűs pillanatait és derűs arcait, de micsoda öröm, hogy mégis egy egész termet meg lehet velük tölteni. Az Állított idő című interaktív kiállítás kisképernyős, többségében fekete-fehér fotói a hőskort idézik, a multiplexek előtti paradicsomi időket, amikor még nem zörögtek kukoricás zacskók a király beszéde közben. Amikor két órát simán kibírt minden kis- és nagykorú pusztán a vizuális táplálék bevitelére szorítkozva. Amikor az azóta üresen szomorkodó Átrium mozit zsúfolásig megtöltötte a nagyérdemű, akár Omar Sharif virított a vásznon Nemo kapitány szerepében, akár Kárpáthy Zoltán. 

A mozigépész hagyatéka a Gödörben régi idők slágereivel aláfestve személyes emlékeket idéz, jóval későbbi időkből is, mikor már az aprócska art mozik nézőterén is hideglelős magányosság szorította össze a kitartó mozirajongó szívét. Bennem annál is inkább, mert nagyapám valódi mozigépészként egészítette ki a nyugdíját, vidéken, a művelődési ház hétvégén üzemelő mozijában. A számos unoka sorra részesülhetett a kivételes szerencsében: vasárnap délután filmet tekercselhetett, kukucskálhatott az ablakon a nézőtérre, ámulva azon, hogyan vált zökkenőmentesen egyik tekercs a másikra, és ebből odalent semmit észre nem vesznek – és nem mellesleg már zsenge korában végignézhette a filmművészet remekeit. Mert Dunakeszin az Amarcordot vetítették, Cassavatest és hasonlókat. Meg a magyar filmek tucatjait, amelyekből mára azok a standfotók maradtak, melyeket a Gödörben elemlámpák segítségével pásztázhattunk végig a sötétben. Az ígért interaktivitást a zakatoló vetítők és a Bei mir bist du schön mellett elszürcsölt limonádék jelentették, a bejárat mellett némi adomány fejében kukoricát is meríthettünk egy óriási zacskóból. Az ingyenes vetítések és vérpezsdítő koncertek ingeráradatában kellemes kikötőnek bizonyult a kiállítás, amelynek a szervezők, vagyis a Video Not Fair Produkció, a VJCentrum Budapest, a Rakéta Csoport és a Modern Antikvárium komoly utóéletet szánnak, és keresik az újabb bemutatkozási lehetőségeket fesztiválokon és más filmes eseményeken – amennyiben lesznek. (Bővebben a kiállított anyagról itt –  a szerk.)

Havas Ágnes és Andy Vajna

Ennek reményében gyűltek össze a filmesek szombat hajnali tíz órakor az Uránia mozi galériáján, hogy ismét meghallgassák Andy Vajna és Havas Ágnes válaszait az óvatosan, ámde elszánt elkeseredéssel nekik szegezett kérdésekre. Az esemény olvasható a filmhu twitterén (vagy megnézhető videó-összefoglalóban ide kattintva – a szerk.); ami a lényeget illeti, az ezúttal is homályban maradt. A dokumentumfilmek és filmesek sorsa kétséges – szerintük kétségbeejtő. A Médiahatóság jogkörébe tartozó támogatással, tévés megrendelésre készülő produkciók az utóbbi években kivívott európai színvonalat könnyen a propagandafilmek nívójára süllyeszthetik. Rimánkodva kérték, ne engedje el a szakma a dokufilmesek kezét. Határozott biztatást nem kaptak, a rendszer egyelőre kidolgozás alatt, részletekkel a kormánybiztos nem tudott szolgálni, ahogy a játékfilmekkel kapcsolatban is még sok homályos pont piszkítja be az átlátható finanszírozás objektívjét. 

A megfogalmazott aggályokat – vajon lehet-e hetes bontásban kontrollálni egy alkotófolyamatot, hogyan veszik figyelembe a pontrendszerrel odaítélt támogatások során az alkotók korábbi teljesítményét vagy a koprodukciós szándékot, kikből áll a nagyhatalmú ötösfogat, amely az ítéleteket meghozza, és vajon miért kizárt a szakmai konszenzus, egyáltalán a szakma véleményének figyelembe vétele a döntőbírák kinevezésében – nem sikerült határozott érvekkel eloszlatni. Az utóbbi felvetésre pikírt válasz érkezett: jó, akkor javasoljanak, aztán vagy figyelembe vesszük, vagy nem. A szlovák filmes kolléga Andy Vajnáéhoz hasonlóan tört magyarsággal megfogalmazott észrevétele a nyelvi nehézségek ellenére a honi viszonyok pontosabb ismeretéről tanúskodott: kétséges, hogy a hollywoodi minta Közép-Európa teljesen más szellemi közegében minden adaptáció nélkül sikerre vihető. Azt pedig nyugodtan elfogadhatjuk, hogy évi nyolc filmből nehezen alakul ki nívós mezőny: ehhez ennek sokszorosát kellene elkészíteni. A filmszakma azonban mást nem tehet, bízik a rejtélyes ötök ítélőképességében, akik – mint Havas Ágnes fogalmazott – nyilván nem fafejek, és jó döntéseket fognak hozni. A dolog valószínűleg ezen múlik, a finanszírozás rendszerét a szakma elfogadja, viszont a struktúrában rejlő totális kontroll lehetőségét nem lehet nem észrevenni, amint arra Kovács Gábor producer frappánsan rámutatott. Minden azon múlik, jó király kerül trónra vagy sem. Andy Vajna azt nem volt hajlandó elárulni, neki milyen filmek tetszenek, mondván: úgysem az ő ízlése lesz a döntő. 

Filmplakát-kiállítás a Corvin moziban (A képek forrása: Magyar Filmszemle)

A beszélgetés résztvevői a Kamera két oldalán című kamaratárlat képei között távozhattak a galériáról, remélve, hogy a fotókon szereplő rendezők a megörökítetthez hasonlóan elmélyült munkával tölthetik további éveiket. Mindenesetre idén még huszonkét filmplakát versengett az Év filmplakátja címért a Corvin mozi galériáján. Közülük magasan a legjobb a rendezvény plakátja volt, s ebbéli véleményemben a tárlatot velem együtt végigböngésző képzőművész barátnőm is megerősített. Tizenéves fiaink Mindszenty hercegprímás két plakáton is dermesztő portréjával szemben a kések sokkhatását részesítették előnyben, és Kern András fél fejére szavaztak a Halálkeringőben. A plakátok versenyében a retro győzedelmeskedett a Colorado Kid révén, rajta kívül még az Üvegtigris ért el az internetes szavazáson értékelhető eredményt (http://www.filmplakat.hu/kiallitas), árulkodva a szavazótábor életkoráról. 

A kísérő rendezvények között szinte elsikkadt a Cigányok ideje címmel meghirdetett beszélgetés, amely harmadik éve igyekszik felhívni a figyelmet a szemle roma témájú filmjeire. Váradi Béla Barna kültakaró című dokumentumfilmje nem jutott a versenybe, de témája okán fontosnak tartották levetíteni. A beszélgetés a Gödör moszatokkal borított üvegfödéme alatt, egy kiállítás készülő installációjának fúrózajától kísérve, csekély számú közönség jelenlétében zajlott, afféle informális sajtótájékoztatóként. A megszorítások a cigány témájú filmeket sem kímélték, a múlt évi tizenhéthez képest idén összesen nyolc film került a szemlére, és abból kettő versenyezhetett: Hajdú Eszter Vivien című filmje mellett Szekeres Csaba Örvénye. Az utóbbi – amely megosztva Schiffer Pál rendezői díjban részesült – alkotója fél évre odaköltözött az általa bemutatott cigány közösségbe, hogy a lehető legautentikusabb pillanatokat rögzítse kamerájával. Módszere igazolja a filmszakma jövőjéről szóló beszélgetésben elhangzottakat: a dokumentumfilm készítése az a műfaj, amely legkevésbé szorítható a tervezett finanszírozási rendszer időkorlátai közé, ugyanakkor csak jelentős, és előre nem kiszámítható anyagi ráfordítással képes valódi értéket előállítani.

Jelenetkép Váradi Béla Barna kültakaró című filmjéből (A kép forrása: mediawave.hu)

Jelentős eredményként jelentette be az adatbázis készítője, Kalla Éva, hogy elkészült a magyar filmtörténet cigány filmográfiája, és napokon belül elérhető a http://www.masodikalapitvany.org/joomla/ és a www.autonomiaalapitvany.hu honlapokon. A több mint 900 (!) film között nemcsak a roma tematikájú, hanem a cigány szereplőkkel vagy alkotókkal készült filmek is szerepelnek. Az idén készült, a szemlén nem vetített, illetve versenyben nem szereplő filmeket pedig a decemberben megrendezendő romani filmfest programjában láthatják az érdeklődők. 

A hogyan tovább kérdése a fesztivál befejeződése után is nyitva maradt, az esetleges halotti tor azonban vidámra sikeredett – a vendégek észre sem vették, hogy a spájzban már ott a koporsó.