 Kiss Manyi |
Most szombaton lesz kereken száz esztendeje, hogy megszületett, s már annak is négy hosszú évtizede, hogy elhunyt; nem vitás, Kiss Manyiról ma már legfeljebb az idősebb korosztályokhoz tartozóknak lehetnek meghitt, személyes emlékeik. Az öncsalásunkra bölcsnek tételezett idő ilyen esetekben rendszerint tempósan elvégzi a maga munkáját: leegyszerűsít és homogenizál, s azután büszkén megőrzi és fenntartja azt az egyetlenegy emblematikus szerepet, a színészi működés egészére legjellemezőbbnek vélt gesztust, színpadi, filmes vagy éppen civil pillanatot. Majd’ mindig így történik ez még a szavatolt színészfejedelmekkel is, és aligha szükséges visszamennünk a messzi múltba Megyeri Károly tintásüvegéig vagy Újházy Ede tyúkhúsleveséig, hogy felismerjük e kurtán sommázó tendenciát. S ami tán furcsának tűnhet, az utókor leegyszerűsítései ellen bizony még a filmszerepek garmadája sem jelent érdemi garanciát, ám erre példákat előcitálni komoly ildomtalanság lenne.
Nos, Kiss Manyival másként áll a helyzet, mert bár a Mici néni két életének tartós népszerűsége, mi több, kultusza, valamint a főszerep ironikus önarckép-jellege félreismerhetetlen, korántsem nyomja el vizuális emlékezetünk megannyi más Kiss Manyi-szuvenírjét. Merthogy Kiss Manyi emlékezetes – jószerint mindahány filmszerepében, kabaréjelenetében és dalában. Legyen az a Körhinta megfélemlített és elhasznált nagygazda-felesége, vagy a szubrett énjét szabadjára engedő Mici néni, az elmagányosodás példájává árvuló öregasszony (Sziget a szárazföldön), netán a kabarétréfa dévajul nyammogó utolsó pesti vécésnénije! Neki még a legcukrosabb giccset is örömmel elnézzük, amint arról az élte fogytáig, majd még tovább slágerévé vált Jaj de jó a habos sütemény!, ez a Hitzig Jucika hangján elmórikált, elemészthetetlen népszerűségű Eisemann-Kellér-szám tanúskodhat.
Különös, egyedi, nem avuló színészet a Kiss Manyié. Stílus és modor nélkül való ez a színészi jelenlét, s voltaképp csupán a zsigeri hitele tekinthető állandónak. A Kiss Manyi-figura egész egyszerűen – van. A létezése ugyanis magától értetődő, sugározzon bár megalázottságot és megszomorítottságot, bohém derűt, prolinyomort vagy épp királynői tartást. Még a szélsőséges, s ilyesformán fokozottan kényes gesztusok is természetesnek tűnnek a játékában: Kiss Manyi készség szinten tudott gyöngyözően kacagni, tragikusan és ugyancsak komikusan felhördülni, sikoltani, s persze sírni is, némán vagy fel-felzokogva, ahogy a szerep megkövetelte.
A végeredmény ismeretében mellékes, sőt huszadrangú a kérdés, hogy mennyire volt tudatos, intellektuálisan elmélyült a színésznő játéka. Így öreg színházi bubusokra hagyható annak eldöntése, hogy vajon valóban elhagyta-e Kiss Manyi száját valamelyik letaglózó erejű Shakespeare-alakításának szerepközi szünetében a kérdés: „Kit is játszom én ebben a darabban?” Aminthogy Kiss Margit, utóbb Zágoni Margit, majd végül és végérvényesen Kiss Manyi életútjának magánjellegű mozzanatai sem többek színháztörténeti adalékoknál: az olasz artista férjéért az Uferini-cirkuszhoz szegődő fiatalasszonytól Nyúl úr szerelméig. Kétségtelen, hogy Kiss Manyi életéből bármikor kitelne (vagy talán már ki is telt?) egy komplett adás a XXI. század című tévéműsorban, s ami még fontosabb, színházi munkásságát is hosszan pertraktálhatják működésének kortársi szemtanúi, vagy akár korlátozott számú színházi felvételeinek mai búvárlói. A legtöbbünknek azonban, úgy lehet, a filmszerepek és a tévés alakítások sora jelenti Kiss Manyit: a rokonalkatú Pécsi Sándort, vagyis Sanyikát kioktató kabarékislányt és a kitanult nevelt fiát, Iglódi Istvánt elomló szeretettel néző parasztasszonyt (Hogy szaladnak a fák!), a Ludas Matyi pressziőz francia nevelőnőjét meg a házvezetőnővé hanyatlott hajdani vidéki tragikát a Butaságom történetének ebédlőasztala körül.
Ez utóbbit most meg is mutathatjuk az olvasónak: 2 perc 27 másodpercnél kezdődik a csoda. Az életfogytig színész(nő)i lét reflektált ábrázolásáról, a komédiázás eleven erejéről, s a még színészóriásokat is leárnyékoló jelenlétről, ha váltig keresnénk, sem akadna érzékletesebb szavunk. Lássuk hát Kiss Manyit!
Vö. Zappe László: A habos süteménytől Kurázsi mamáig
MGP: Illetlen halott-köszöntő