 Jelenetek az előadásból |
Most viszont az Operaház balettegyüttese bemutatóként tálalja A rosszul őrzött lányt, holott nyilván felújításról és egyben új betanulásról van csupán szó: a felnőttek számára is szórakoztató balettkomédiát a társulat évtizedeken át játszotta, igaz, nem a dús aranyozás ellenére sem teltházas Operaház falai között, hanem az Erkel Színházban.
A balett egyáltalán nem gyerekdarabnak készült. Könnyed hangvétele ellenére is bátornak és újítónak számított, hiszen a koreográfus, Jean Dauberval 1789-ben elsőként szakított az emelkedett témák és mitológiai hősök balettszínpadi konvenciójával, s egy közismert operalibrettót átírva névtelen „parasztok” szerelmi bonyodalmait vitte színpadra. A francia forradalom persze néhány héten belül lesodorta a művet a színpadról, de a balett sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maga Dauberval és kortársai, majd sokan mások is, színre vitték Londontól Velencéig, Berlintől Moszkváig, Pesttől Szentpétervárig – a XIX. században.
A sokszoros átdolgozás, átírás során az eredeti koreográfiából és kísérőzenéből jóformán semmi nem maradt meg. Ezért amikor a londoni Királyi Balett vezető koreográfusa, Frederick Ashton színre állította a balettet, saját dramaturgiai és mozgásnyelvi ötleteit kibontva formálhatta meg a lányát egy gazdag kelekótyához (Alain) kényszeríteni sem rest, habókos özvegy (Simone) és az egymás szerelméért kitartóan küzdő fiatal pár – Lise és Colas – pergő történetét. Az előadási tradíciókból Ashton hű maradt az özvegy szerepének travesti hagyományához, szellemesen kiaknázva az idős nőt alakító férfitáncos játékában rejlő komikus lehetőségeket. De nem is lett volna vérbeli hagyománytisztelő angol alkotóművész, ha nem dolgozta volna bele örömest a saját művébe az akkoriban Londonban élő, korábban Lise szerepét táncoló Tamara Karszavina közvetítette XIX. századi játékhagyományt is: ahogyan Lise elképzeli a jövőjét szerelme, a nyalka Colas oldalán, rögtön három-négy rakoncátlan gyerekkel a szoknyája körül. A többi – az angol vidéki élet ideális rajza a moreszka és a májusfa körülötti körtánc tradícióktól ihletett csoporttáncokkal, a klasszikus balett szókincs elegáns, gördülékeny és könnyednek tűnő, bár bonyolult kombinálása a szólisták variációiban, valamint az épp Londonban fellépő szovjet balett sztároktól ellesett virtuozitás felhasználása a kettősökben – mind Ashton leleménye.
 |
Ashton balettje – amely egy XVIII. századi naiv balettmesét tudott új életre kelteni azzal, hogy egyszerre rekonstruálta és tette idézőjelbe a tradíciót – 1960 óta bejárta a világ balettszínpadait az Egyesült Államoktól Ausztráliáig és Ankaráig. A gyerekközönség azóta is jókat nevet látva a falusi udvarban vidáman kapirgáló tyúkokat és délceg kakast, a színpadra betrappoló valódi csacsit, a piros esernyőjét semmi pénzért el nem hagyó, ütődött Alain-t, a lányán házsártos szeretettel csüngő Simone hiábavaló ügyködését vagy az egymásnak teremtett fiatalok sorsának szerencsés alakulását. Az a felnőtt pedig, akit a balett könnyen kiismerhető, egyszerű cselekménye és a rengeteg édes csókdobálás nem köt le, ámulhat a koreográfiai megoldások mívességén (például az első felvonás szalag motívumának sokoldalú kibontásán) vagy a karakterek jellemzésére kidolgozott, a legapróbb részletekbe menően pontos színészi játék – mint egy fiók becsukása, egy kacér pillantás a tükörbe, keblek és kalapok igazgatása, a jegygyűrű vagy a kulcsok használata – ötletességén, hiszen mindezzel bravúros stílusimitációt is kap. Ebben a balettben ugyanis minden úgy avítt, hogy mégis eleven.
Az új betanulást, mint legutóbb is, Alexander Grant, a londoni bemutató Alain-je felügyelte. A két mostani szereposztás igencsak fiatalos lett, ami ugyan nem ellentétes a balett hangvételével, mégsem illik tökéletesen hozzá. Így ugyanis néhány figurából hiányzik az a tragikus vagy ironikus dimenzió, amely oly feledhetetlenné tudta tenni a korábbi előadásokat. (Simone szerepében például Szakály György mostani mellőzése teljesen érthetetlen.) Elsősorban az együgyű Alain lett túlságosan egysíkú Katona Bálint egyébként precíz és szórakoztató előadásában. Kerényi Miklós Dávid mögött már nagyszerűen megformált szerepek sora áll, talán ezért is tud többféle árnyalatot adni e mafla figurának. Pap Adrienn hamvassága jól illik Lise alakjához, s technikailag is uralja a nehéz szerepet. Radina Dace elsöprően lendületes tánca maga a tökély. Karakteréből azonban éppen az a természetes naivitás hiányzik, amit e szerep megkívánna. Colast Oláh Zoltán, a másik szereposztásban Bakó Máté táncolja, utóbbi technikailag egyenetlenebbül, mégis meggyőzőbben. A színes tollazatba burkolt Banka Viktor minden eddig látott kakasok legjobbika, bizonyítva, hogy kisebb szerepet is mennyire alaposan ki lehet dolgozni – még akkor is, ha tánca szinte csak a lábaira korlátozódik.
 Fotó: Andrea P. Merlo (A képek forrása: Magyar Állami Operaház) |
A balett legnépszerűbb szerepe az özvegyé, mert telis-teli van ragyogó játéklehetőségekkel, és még egy bravúros „magán” számmal is, a híres kopogós–fapapucsos tánccal. Komarov Aleszandr harsányan riszáló, pipiskedő, grimaszoló alakításában Simone nem több mint vicces öreglány, aki végül jól pórul jár. Bajári Levente – bár riszálásban, kellemkedésben és fintorokban nála sincs hiány – képes egyfajta finom távolságtartásra, amellyel rögtön idézőjelbe is teszi saját szerepformálását. Ráadásul a premieren leesett az egyik rakoncátlankodó fapapucsa, s ettől utánozhatatlanul és megismételhetetlenül fergeteges „improvizációt” adott elő a körülötte derűsen pattogó táncosnők karéjában.
A rosszul őrzött lány felújítása láttán felidéződik az a mából egyértelműen aranykornak látszó korszak, amely az Ashton-balett bemutatását követte. Mert e koreográfia 1971-es betanulása lett a nyitánya annak a páratlanul gazdag periódusnak, amikor a budapesti társulat, kiszélesítve az együttes és közönsége szellemi horizontját, műsorára tűzte a nemzetközi balettirodalom számos értékes és jelenkori művét, s így – története során először – lépést akart és tudott tartani saját kora balettművészetével. Azóta ugyan még nem telt el ötnemzedéknyi idő, de mintha a balettegyüttes a vaskorát élné.