Köves Krisztián Károly első nagyjátékfilmje megannyi stratégiát bevet, hogy nézőjét megbűvölje: klipes vizualitással, koncentrált dramaturgiával és sötét titkokkal van felszerelkezve, szerepel benne egy csomag kokain és egy hulla is, ráadásul olyan típusú, alantasabb filmművekből ismerős látványosságokat is felvonultat, mint egy vadmacskaként karatézó, áldott állapotú asszony, utóbbi Dobó Kata alakításában. Ambiciózus, kétségkívül igyekvő munka, ám végső soron minden truvája alulmarad egyetlen képsorral szemközt: az ízléstelen módon elénk tárt, vízkőtől barnálló vécécsésze zsigeri horrorja felülmúlatlan erejű pillanat marad.

Dobó Kata

Ha ezt az öncélú borzalomképet az univerzális lepukkantság emblémájának vesszük, akkor remekül tükrözi tárgyalt filmünk morálisan és anyagilag egyaránt súlyosan lezüllött világát. Egy mocskos belvárosi bérlakásban járunk, amit gondos látványtervezői kezek fazoníroztak időtlenül lerobbanttá: vészesen málló falak között tünedeznek föl egy tragikusan tönkrement házasság reliktumai, a nappali ablaka pedig egy örökké szürke nagyváros lehangoló mellékutcájára nyílik. Ízig-vérig kilátástalan, fatalista világ, ahol a pesties reménytelenség noir-os ízekkel vegyül; így csak mérsékelt meglepetést vált ki, hogy a kora reggel kopogtató nyomozót nem Csók Antalnak, hanem Rusty-nak hívják. A borostás, sánta zsaru homályos motivációkkal és tíz évvel az előző látogatás után kéredzkedik be kokainmámorban úszó leányának konyhájába: innentől a szétcseszett életű kismama azelőtti estéjének nyomait igyekszik eltüntetni előle, a közömbösen dünnyögő papa pedig épp azoknak a felfejtésén ügyködik.

Kern András és Lengyel Tamás

Szűk térre szabott, intenzív kamara-thrillerrel van tehát dolgunk, mely – a virtigli zsánerfilmre szomjazó közhangulat és a szűkös anyagi lehetőségek horizontján – kívánatos filmtípusnak tetszik. Néhány hónapja Daniel Young próbálkozott hasonlóval, Szobafogság című dolgozata azonban kevés sikerrel hasznosította a műfaj eszköztárát – a Halálkeringő pedig hasonló természetű problémákkal küszködik. Jóllehet a rendező számos bejáratott zsánerkelléket mozgósít az eldugott véres késtől a drogokkal teli táskáig, alig-alig adódik arra alkalom, hogy a főhős lebukásának veszélye székhez szegezze a nézőt, ami legkivált az információk túlhabzó terítésével indokolható. Elvégre jócskán megnehezíti a feszültség fokozását, ha a központi titokkal majd’ kezdettől fogva tisztában vagyunk, amiképpen ilyen esetben a későbbi meglepetések is szordínósabb hatást keltenek – ha keltenek egyáltalán.

Kern András. A képek forrása: PORT.hu

A bőbeszédűség más szempontból is felhozható filmünkkel kapcsolatban, mivel apa és lánya, már csak a kamara körülményekből kifolyólag is, rendre hosszas dialógokkal múlatják az időt. Kern András és Dobó Kata színészi talentuma fülsértően csengő mondatokkal szikrázik össze, melyek ráadásul olyik esetben híradói direktséggel tudósítanak – a történetben kulcsszerepet betöltő – múltbéli bűnökről és sérelmekről. Szenvedélyes vádak és lakonikus válaszok röpködnek a levegőben, néhol egy keserű bazmegtől kísérve, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyengébb háztartási tévédrámák felé kezdjen tendálni a nívó. Ráadásul az Oscar-díjas rendezőnk nevét bitorló Szabó István forgatókönyve – jól érzékelhetően klasszikus ízlésének folyományaképp – némely mezítlábas konyhabölcsességnek, telivér tanulságnak is hangot ad, mi több, ilyenre fut ki – erősen kényelmetlen pillanatokat szerezve ezzel a nézőnek.