Spamalot / Madách Színház
2009.10.12.

A Monty Python csoport első sikerei idején, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a hagyományos formák elutasításával, a megszokott keretek semmibevételével jelentett igazi újdonságot. TESLÁR ÁKOS ÍRÁSA.


Nem is annyira az egyes jelenetek abszurd humora volt forradalmi, hiszen az angol kabarénak a hatvanas években már élt és virult ez a jellegzetesen egyetemi értelmiségi (oxfordi, cambridge-i) alfaja, a Python tagjai is dolgoztak korábban íróként humoros műsorokban – sokkal inkább az, ahogy a Monty Python’s Flying Circus műsorai építkeztek, sutba dobva a bevett szerkezetet. A jelenetek csattanó nélkül egymásba folytak, máskor fura rajzfilmek kötötték össze, vagy éppen archív felvételen tapsoló nénik választották el őket, és ez a hozzáállás annyira felszabadítóan hatott a fogékony nézőre (még a kilencvenes évek Magyarországán is, amikor a sorozatot először vetítették nálunk), hogy a Python fogalom lett, irodalmilag művelt kritikusok pedig tudatfolyam!-ot kiáltottak. Hogy a dolognak valójában mennyi köze van Prousthoz vagy az avantgárdhoz, azt most nem kell eldöntenünk, de tény, hogy a Repülő Cirkusz epizódjai esetében az egész erősebb volt, mint a részek külön-külön – a sorozat és a csapat szelleme fontosabb volt az egyes poénok színvonalánál vagy akár az egyes tagok képességeinél.

Arthur király: Szervét Tibor
Arthur király: Szervét Tibor
Mindez abban a rövid időszakban történt, amikor a mainstream szórakoztatóipar bizonyos szereplői – zenekarok és komikusok is – az „ellenkultúra” hiteles részei lehettek. A „hetvenes évek” már más tészta (hát még a nyolcvanas… stb.). A három 13 részes sorozatot (1969-1972) egy ráadás fél-sorozat, sok lemez és három egészestés film követte. A mozifilmek a sorozatnál hagyományosabb szerkezetűek, de tulajdonképpen mindhárom leírható jelenetfüzérként. Az 1979-es Brian életének van a legfeszesebb cselekménye, ugyanakkor ez is epizodikus, és Briant azért pár percre elrabolják benne az ufók, a biztonság kedvéért; a Gyalog galopp (1975) se eleje, se vége gag-parádé, amit csak a Grál-kereső projekt tart valamennyire egyben; a búcsú, a sötét és undorító Az élet értelme (1983) pedig ismét laza szkeccs-film, főszereplő nélkül rohanunk végig az emberi lét stációin. A tagok aztán külön-külön még kommerszebb felfogású és szerkezetű munkákkal jelentkeztek, A hal neve: Wanda (John Cleese), az Erik, a viking (Terry Jones) vagy a Lökött örökösök (Eric Idle) a hollywoodi játékszabályok szerint játszanak (igaz ez még az egészen új karriert kezdő egykori rajzfilmes, Terry Gilliam műveire is). De hát változnak az idők, mire elérkezünk a harmadik évezred elejére az újra feltámadt musical világában hódít a jukebox alműfaj (ABBA: Mamma mia!, Queen: We Will Rock You stb.), ahol már ismert számokhoz írnak lehetőleg minél általánosabb sztorit. A 2004-es Spamalot ennek éppen a fordítottja, hiszen itt a sztori – a Gyalog galopp – megvolt, a dalok (kevés kivételtől eltekintve) nem – de a motiváció ugyanaz. A siker életben tartása és még egy nagy talicskányi pénz.

Tó királynő: Polyák Lilla
Tó úrnője: Polyák Lilla
Az igazságosság kedvéért, a Monty Pythontól – és különösen a Spamalotot egyedüli Python-tagként (a régi jó barát zeneszerző John Du Prezzel együtt) jegyző Eric Idle-től – sosem volt idegen a dalszerzés. A Brian életét záró zseniális dala, az Always Look On The Bright Side Of Life nagy siker volt (át is került a Spamalotba); Az élet értelme tulajdonképpen zenés film, annyi benne a betétdal; a csapat számos nagylemezén is volt sok jó dal; Idle legjobb Pythonon kívüli projektje pedig a szintén zenés Beatles-paródia, az 1978-as The Rutles: All You Need Is Cash ál-doku. Csak hát a musical-műfaj ezúttal nem egy vicc a többi között, hanem egy egész estére profin és komolyan vett, szolgaian elfogadott és csak azután kihasznált forma. A formát hiába töltik fel vicces tartalommal, ez radikalitásban jelentős visszalépés. Hiszen ha van, ami még Hollywoodnál is messzebb esik a kiindulóponti repülő cirkusztól, az a Broadway. A fentebb vázolt folyamat talán végállomásához ért, úgy is fogalmazhatnánk: ennél már nincs messzebb. (Vagy csak Eric Idle őrült meg? A Brian életéből oratóriumot írt ugyanezzel a szerzőtárssal, operákban hakniznak…)

A fanyúl
A fanyúl. Forrás: PORT.hu. Fotó: Martincsák István
A záró függőhidas jelenet kivételével – hiszen az dramaturgiailag ugye a semmibe vezet a filmben – az összes emlékezetes rész benne van a musicalben: a fanyúl, a gyilkos nyúl, a világ leghülyébb ajtónállói, a lovagok, akik azt mondják: Ni!, vagy a fekete lovag, aki végtagok nélkül már kiegyezik döntetlenben. Benne vannak a darabban a Monty Python viccei, de nincs igazán benne a Monty Python szelleme. Stílusokat parodizáló, idézgető zene (Arthur elrappeli, hogy „ki a király?”, a melegbe forduló Lancelotot várja a „buzidiszkó”) és strukturalista szempontú, önreflexív témájú dalszövegek vannak helyette – a dal arról szól, hogy milyen szerepet tölt be a darabban, és hogy milyen hangnembe vált... Az eredeti film egyetlen „mondanivalója” épp az lehetett, hogy nem találták meg benne a Szent Grált – itt megtalálják, és nem csak a viccesen interaktív jelenetben, hanem sajna az erkölcsi igazság szintjén is, sőt, van egy bónusz esküvő is. Ahogy azt a darabban le is szögezik, mindez a musical-műfaj logikájának megfelelően történik – de kérdés, könnyebb-e nekünk ettől az önreflexiótól. Viccesebb az All You Need Is Cash cím attól, hogy valójában nem vicc?


Mindeddig a darabról volt szó, nem az előadásról, de ez egy globális franchise musical esetében talán érthető: bár megkapta az önálló színpadra állítás jogát, a Madách lényegében készterméket vett, egy sikeresen működő gépezetet (14 jelölésből 3 Tonyt kapott), amelynek a variábilis szereposztásban játszó színészek, a rendező, Szirtes Tamás, a zenekar, a háttéremberek és a közönség is engedelmes fogaskerekei. A magyarítások nem változtatnak érdemben az összképen, a fordítás gondos (Bárány Ferenc munkája), az új szövegként beillesztett magyar dal szellemes, bár nettó semmi értelme a darabban (talán legyintettek, így csak még „abszurdabb”!).

Ám ha nem a Monty Python életműve felől közelítjük meg, hanem Broadway/Madách-produkcióként nézzük, az egész jóval pozitívabb színben tűnhet fel, lehet akár bátornak is nevezni. Hiszen – mint ahogy arra magában az előadásban is figyelmeztetnek – olyan musicalt játszani a Madáchban, amit nem Andrew Lloyd Webber írt, veszélyes küldetés. Az előadás jó mulatság – szórakoztató kikapcsolódás, pláne a második felvonás –, és férfi munka (a darabban egy női főszerep van – a filmben egy se volt –, az most az imponáló hangterjedelemmel, bár olykor talán túlságos erősen éneklő Polyák Lillának jutott).  Az elvárt profizmussal teszi oda magát mindenki, jó látni, ahogy hajtanak a színészek, és ez azért is kárpótol, hogy az énekelt szöveget nem mindig lehet érteni. A két kiemelkedő teljesítmény természetesen a két leghálásabb poszthoz tartozik a gépezetben: a Graham Chapmant játszó Szervét Tibor remek választás, a hangjában lévő arisztokratikus finomkodás mulatságossá teszi Arthur királyt; Hajdu István „Steve” pedig John Cleese-t játszva bebizonyítja, hogy érzi és érti ezt a fajta humort. Meg aztán azt is jó látni, hogy a közönség mennyire boldog. A szemek csillognak.

Kiegyezünk döntetlenben.

Vö. Urbán Balázs: A Grál és a film nyomában 
Papp Tímea: A show-val is sótlan 
László Ferenc: Magyar abszurd 
Szekeres Szabolcs: Profi munka 
Mesterházy Fruzsina: Monty Python magyarosan 
Ugrai István: Python-revü: kiegyezés döntetlenben 
Kolozsi László: Monty Python-revü, legényesen

Szerző: Teslár Ákos
Cím:  Spamalot avagy a Gyalog galopp,  Szövegkönyv és dalszöveg:  Eric Idle,  Zene:  John Du Prez,  Eric Idle,  Eredeti forgatókönyv:  Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin,  Fordította:  Bárány Ferenc,  A Magyarok nélkül című dal szövegét írta:  Bárány Ferenc,  Rendező:  Szirtes Tamás,  Díszlet:  Rózsa István,  Jelmez:  Rományi Nóra,  Koreográfus:  Tihanyi Ákos,  Zenei vezető:  Kocsák Tibor,  Karmester:  Kocsák Tibor,  Silló István,  Zádori László,  Dramaturg:  Springer Márta,  Szcenikus:  Szűcsborus János,  Animáció és grafika:  Vízvárdi András ,  Koreográfus asszisztens:  Molnár Ferenc,  Korrepetítor:  Axmann Péter,  Lovas Gabriella,  Szegeczky Ágnes,  Rendezőasszisztens:  Kutschera Éva,  Pócsik Henrietta,  Szereplők:  Barát Attila / Szerednyei Béla / Szervét Tibor,  Balog Anna / Molnár Szilvia / Polyák Lilla,  Feke Pál / Nagy Sándor / Posta Victor,  Hajdu István / Nagy Balázs,  Arany Tamás / Szente Vajk / Weil Róbert,  Barát Attila / Ömböli Pál / Sándor Dávid,  Ándok Zoltán / Hujber Ferenc / Serbán Attila,  Barabás Kiss Zoltán / Galbenisz Tomasz,  Horváth Andor / Németh Gábor,  Fekete Linda / Ress Hajnalka,  Közreműködik:  a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa,  Időpont:  2009. október 6.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott