A velünk élő történelem zenés színpadon megidézve, azaz egy musical és két zenés játék, kettő a középtávoli, egy a nagyon közeli múltról. Címekre lefordítva: Hegedűs a háztetőn, Szomorú vasárnap, Mindhalálig Beatles – a véletlen folytán az előadások fesztiválon belüli és a tematikus sorrendje is kronologikus.
 Vajdasági Tanyaszínház: Hegedűs a háztetőn |
Mivel a Vajdasági Tanyaszínház tavaly nyári bemutatójáról a Revizor látogatói már olvashattak kritikát, ezért engedtessék meg, hogy arról a produkcióról részletesen ne írjunk; itt mindössze annyit jegyzünk meg, hogy a gyakorlatilag egyévnyi pauza után (mivel a tanyaszínházi évad egy nyarat jelent) egyáltalán nem szétesett előadás került a kisvárdai közönség elé: a Puskás Zoltán rendezte musical erényei és problémái ugyanazok maradtak. Változások inkább a színiakadémista szereplőkön érzékelhetők: a színpadon láthatóan magabiztosabbak, tapasztaltabbak, érettebbek lettek; a természet rendjének megfelelően a fiúk határozottan férfiasodtak, a lányok pedig nőiesedtek. A Hegedűs a háztetőn a kisvárdai fesztiválrepertoár egyik standard darabja, legutóbb két éve a csíkszeredaiak játszották (és az is milyen szép, giccsmentes előadás volt!), de úgy tűnik, a helyi nézők nem unják az újabb interpretációkat. Szépen megtöltik a Várszínházat, aztán hálából nagyon tapsolnak, kifelé jövet a hatás alatt állva kicsit hüppögnek és törölgetik a szemüket. És jól is van ez így.
 Komáromi Jókai Színház: Szomorú vasárnap |
Ha már a hagyománynál tartunk – úgy tűnik, kialakulóban a kisvárdai Szomorú vasárnap-legenda. Igaz, a komáromiak előadása nehezen veszi fel a versenyt a Szabadkai Népszínház többszörösen díjnyertes produkciójával, aminek okát alapvetően Lévay Adina koncepciójában érzem. A rendező ugyanis Varga Emese dramaturg segítségével jelentősen beavatkozott a háromszereplős darab szövetébe, így a színpadon szinte minden említett karakter önálló alakban jelenhet meg. Nem a bevett gyakorlattól való eltérés a probléma, hanem az, hogy felesleges ez az életre keltés.
A cirkusz metaforájára folyamatosan utaló, helyenként a didaxist sem mellőzve illusztratív játékban Seressen (Fabó Tibor önironikus, egyszerre karcos és slemil alakítására nem lehet panaszunk) és Helénen (a halvány Holocsy Krisztina) kívül a többiek még csak kontúrokat sem kapnak, mi több, Jani pincér jelentősége is csökken (pedig milyen öröm Ollé Eriket újra színpadon látni!). Az így létrejövő figurák pontosan olyan kétdimenziósak és az emlékezetből gyorsan törölhetők, mint a teret határoló fekete táblákra fehér krétával rajzolt figurák.
 Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat: Mindhalálig Beatles |
A szatmárnémeti Mindhalálig Beatles is kapott összehasonlítási alapot Kisvárdán: a fesztivál nyitónapján Mikó István, Incze József, Győri Péter és Forgács Péter, azaz az ősbemutató főszereplői adtak koncertet az előadás dalaiból. A Fesztiválszínpad környéki hangulatra nem lehetett panasz, mint ahogy a várszínpadira sem. A Beatles Tribute Band (Péter Attila Zsolt, Rappert Gábor, Nagy Csongor, István István) megtette a magáét.
A darab viszont működésképtelennek és rettenetesen anakronisztikusnak bizonyult. Segítette ezt nagyban Csurulya Csongor rendező, aki díszletben-jelmezben a nyolcvanas évek végére tette a darabot, zavart keltően azonban az O-zone pár évvel ezelőtti – a hirtelen felkapott és elnyűtt rágógumislágerek szemétdombjára került – Dragostea din tei című opusza szól a laptopról, és van egy kis bushozás. De ettől még nincs színpadi érvényesség, pláne nem aktualitás.
Érdektelen, mi történt a múltban, hatástalanok a mikrofonba mondott vallomások, ennek köszönhetően pedig kidomborodik a darab kanavászszerűsége. Zavaró a sok szöveg, a dalok közé beerőszakolt történetek illetve a történetek közé beerőszakolt dalok közül, bárhonnan nézzük, csak a dalok működnek.
 Mindhalálig Beatles. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Nincs dráma és nincs feszültség az első felvonásban, így a második felvonás is tét nélküli, ráadásul a Nagy Döntés, a „menni sok pénzért vagy maradni a semmiért” indoklásai leginkább az életszagot nélkülözik. Egyetlen példa: tessék mondani, nemet mond manapság egy szülő arra, hogy Amerikába menjen a család, hogy legalább a gyerekek tanuljanak nyelvet, és lássanak világot? Bátrabban belenyúlva a szövegbe a Zeitstück új érvényt nyerve színészileg is hálás feladatot, nem csupán színészzenekari jutalomjátékot kínálna a szatmáriaknak, a közönség meg nem feszengene kínosan vagy üldögélne unottan két Beatles-szám között.
A három darab valós szereplői nem tudták, mit hoz a holnap. A sorsok korszaktól és országhatároktól függetlenül ugyanolyan véget értek. Ami ezek színpadi megvalósulását illeti – hogy egy kis Zerkovitzot is belekeverjünk: az egyiknek sikerült, a másiknak nem. Mindössze a rendezőnek kellett (volna) tudnia, mit akar, hiszen a legendák maguktól is élnek.