Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDEN A HELYÉN

MU Terminál IV. évfolyam B est / MU Színház
2009. márc. 6.
A MU Terminál IV. évfolyamának B estjén két egymástól teljesen eltérő stílusú koreográfiában mutatta meg öt egymástól teljesen eltérő stílusú táncos, hogy mit tud. Lelkek a celofánban, tangó a fiókban - ez első hallásra furcsán hangzik, de kiderült, hogy minden a helyén van. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

Lélekvilágotvedlik
Lélekvilágotvedlik

Gergely Attila Lélekvilágotvedlik című előadásával kezd a csapat. Szorongáskeltő morajlás és vaksötét vezeti be a sci-fi élményt. A nézőtér első sorától alig egy méterre húzódó, faltól-falig fekete függöny előtt a semmiből sejlik elő egy fehér ruhás alak. Lassú, méltóságteljes mozdulatokkal néz le előbb a hasára, amit a kezével is megsimít, majd fel a derengő fény felé. Amikor szétválik a hatalmas függöny, már a színpad közepén látjuk a rejtélyes anyafigurát. Körülötte teremtményei, öt bebábozódott, mozdulatlan test.

A táncosok tetőtől talpig celofánba csomagolva fekszenek, a celofán pedig fejük búbjától az égig nyúlik. Csatorna, mely összeköti őket egy felsőbb lénnyel, de egyszersmind gátja a nagy egészről való leválásnak is. Innentől a cselekmény valójában kiszámítható – születést, öntudatra ébredést, a lélek evolúcióját láthatjuk majd -, maga a megvalósítás és a tudományos-fantasztikus filmeket idéző látvány azonban van olyan érdekes, hogy végig lekösse az ember figyelmét.

Lélekvilágotvedlik
Lélekvilágotvedlik

A bábok mocorogni kezdenek, feltépik az áttetsző burkot, de még ekkor sem személyiségek, csupán arctalan kreatúrák. Hússzínű testükre tapadó ruhájuk fejüket, arcukat is takarja. Aztán a vaksi, riadtan szaglászó, négykézláb kúszó, fény felé nyargalászó ösztönlények mozgása lassan letisztul, elemelkednek a földtől, táncolni kezdenek. De tudatuk még mintha közös lenne: olykor egymás hegyén-hátán, összegabalyodva haladnak, nem olyanok, mint öt különálló lény, inkább mint egy nagy, nehézkesen haladó, soklábú hernyó.

Ahogy elkezdenek magukról mint önálló lényekről gondolkodni, úgy kerül le fejükről a nejlonszerű maszk. Arcuk, nemük lesz, megtalálják a másikhoz vezető utat. Amikor Dorota Lecka hangosan beleordítja rettegését a sötét semmibe, majd a földre zuhan, Frigy Ádám nyomban ott terem, testük összekapcsolódik. A történet azonban hirtelen groteszk irányt vesz. Az emberré vedlés és egóhámozás aláfestéséül szolgáló idegtépő zenét kellemes latinos muzsika váltja fel. Azt hihetnénk: itt az út vége, kijutottunk a lélek nyomasztó útvesztőiből. De a megnyugtató, feloldó zárlat helyett fricskát kapunk: Oláh Lászlót látjuk, akinek arcizmai görcsösen ránganak, grimaszok teszik torzzá ábrázatát. A két lány ekkor a napsütéses melódia ütemére billegve mellé lép, és akár a terméket promotáló hoszteszek, a riasztó figurára mutatnak. Mintha azt mondanák: íme, az ember!

Tango en el cajon
Tango en el cajon

Az öt táncos egymástól merőben eltérő mozgásstílusa már a Gergely Attila koreografálta mozdulat-fragmentumokból is kitűnik, de talán még szembeötlőbb Hámor József Tango en el cajon című koreográfiájában. Az est második, jóval rövidebb részében ugyanis sokkal inkább főszerepet kap a tánc, a lendület, a ritmus.

A két lány közül Dorotha Lecka mozdulatai keresetlenek, tiszták, minimalisták, míg Horváth Adrienn nála sokkal lágyabb, femininebb jelenséget képvisel a színpadon. Frigy Ádám mozgásán a feszes, klasszikus balettes tartás, Mádi Lászlóén lezserebb, kortárs táncos attitűd érződik. De a leginkább kakukktojás Oláh László, aki látványosan nem a balettrúd mellett, hanem fejen pörögve tanulta meg, mi is a tánc. Brake-ben biztosan otthon van, de bevallom, hogy darabos mozgását szoknom kellett, bár igaz, az ő rajongótábora volt a leglelkesebb.

Tango en el cajon. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Tango en el cajon. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A táncosok képviselte, némileg szertelen sokszínűség kifejezetten jól jött Hámor koreográfiájában. A választott zene is többpólusú: a drámaian szenvedélyestől (Elliot Goldenthal Frida című filmhez komponált zenéje) a komolyan vehetetlenül bohókásig (a Budapest Bár albumáról a Drágám, néha téved az ember). És maga a tánc is jól lavírozott a szenvedélyes és derűs, mókás és önironikus hangulatok között. Cselekmény nincs, csupán helyzetek, pici szerepjátékok. Féltékenységi és hódítási jelenetek, felszabadult futkározások és esetlen, meg-megbicsakló, lábujjhegyes tipegések.

Míg az előadás első fele az összpontosításról, addig a második fele a belefeledkezésről szól a táncosok számára. Mindkettőben tették, ami a dolguk, minden a helyén volt. A IV. évfolyam pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a MU Terminálnak a hazai kortárs tánc-életben fontos helye van.

Vö. Halász Tamás: Izgalmas eresztés

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek