A Bethlen Galériában nyílt, retrospektív-ízű kiállítása kapcsán azonban leleplezem; s szeretném nagyszerű munkáit mielőbb kötetbe rendezve látni.
 Egy kiállítás képei (Fotó: Szkárossy Zsuzsa) |
A Bethlen Galéria Budapest egyik legkülönösebb színi helyén található, s voltaképp nem több, mint egy legendás múltú, varázsos hangulatú kisszínház előtere és különös szabású, az emeleti karzat vonalát követő folyosója. Az ódon relikviákkal, színháztörténeti emlékekkel zsúfolt, komplex funkciójú tér önmagában is úgy néz ki, mintha az ember színházi díszletbe lépne a frissen megszépült, emberivé tett – és reméljük, nem két pillanat alatt visszabarmolásra kerülő – Bethlen térről.
Dusa Gábor táncfotóinak egy évtized terméséből választott, első egysége a ruhatár-társalgó-büfé funkciókkal felruházott, földszinti térben látható. A falak zsúfoltak: a korabeli plakátok, szekrénykék, lámpák, maszkok közt azonban nem vesznek el a fotók. Közéjük simulnak, s némi időbe telik, mire rátalálunk a pontos kifejezésre. Olyanok, mint az ablakok. A keretekbe feszítve, kattintásnyi pillanatba összesűrűsödött előadásokra látunk, lesünk rá. Legendás, vagy kevésbé emlékezetes, ám Dusa éles tekintetének köszönhetően egy jelenet, egyetlen kocka erejéig hallhatatlannak látszó, azzá lett/tett darabokra.
 Közép-Európa Táncszínház: Barbárok (Fotó: Dusa Gábor) |
A bejárat-közeli falon szentkép erejű felvétel: Zarnóczai Gizi 2004-ben, Szegeden készült előadáskép-portréja. Ingres-ről, a francia klasszicizmus legjelentősebb festőjéről – ki életét már a mind gyorsabban teret nyerő fénykép-korszakban fejezte be – közismert, hogy-egy-egy pompás portréján olykor évekig dolgozott. Egyetlen jelenésben ragadta meg, foglalta össze a megismerést, egyetlen állóképbe sűrítette bele az ábrázolt személy évek alatt kiismert személyiségét. Dusa, mint minden kiváló fotós, képes egyetlen kockában megragadni egy előadó, előadás lényegét. A legillanóbb művészeti ág produktumait, esendő képviselőinek karakterét tömöríti össze egyetlen munkájában.
 Yasmeen Godder: Sudden Birds |
A nagyszerű Zarnóczai-arckép ugyanúgy ennek illusztrációja, mint a tárlat gazdag anyagának minden egyes darabja. Horváth Csaba Néró, szerelmem című alkotásának kettőse, Gazsó György és Ladányi Andrea pillantásában ott lakozik minden. A nyolc éve látott bemutató pillanatai úgy kezdenek el felmerülni emlékezetemből, mintha csak az imént hagytam volna el a nézőteret: azt különben, melynek bejárata felett most az említett kép függ. A 2003-as Horváth-művet, a Barbárokat egy kézfej idézi meg, Mándy Ildikó Csendes játszmáját (az eddig sorolt művek a Közép-Európa Táncszínház bemutatói voltak) egy szék, és a támlája mögül előkandikáló két kéz hozza elő tizenöt év távolából.
E fekete-fehér és színes fotókat nézegetve címlap- és plakát-képek sokaságára ismerhetünk rá. Az ember döbbenten bámészkodik: ezt is, meg ezt is ő fényképezte? Türelem, intuíció, ritmus- és kompozíciós érzék: nem tudom, érdemes-e, lehet-e sorba állítani: mely tulajdonságok, és milyen helyezési rendben jellemzik, teszik és avatják a jó fotóst. A kisebb méretű nagyításokból válogatott összefoglalás izgalmasan vibráló világából egy teljesen másfélébe érkezünk a kanyarodó, keskeny lépcsőket megmászva.
 Geltz Péter az Andaxínház Forte Piano című előadásában (Fotó: Dusa Gábor) |
A friss termés monumentálisra nagyított darabjai tiszta (tágasnak ugyancsak nem nevezhető) térben, homogén, meszelt falfelületen nyújtóznak az emeleten. A bejáratnál az Andaxínház 2007-es Forte Piano című előadásának egy képe fogad: az izgalmas színházi személyiség, Geltz Péter fröccsentett vérvörösben áll: időben kitágult pillanatfelvétel-portré ez. Magát másodpercnek álcázó összefoglalás. Megkapó szépségű felvételen az izraeli Yasmeen Godder Sudden Birds című koreográfiájának szereplői. Odébb Kovács Gerzson Péter alakja a TranzDanz legendás darabja, az Ideiglenes cím felújításából, az érző, gondolkodó ember szinte tapintható (színi) magányának drámai élményét nyújtva. Horváth Csaba &Echojának két táncosa, Lőrinc Katalin és Kerényi Miklós Dávid: összetapadó testük látványa márvány után kiált. Gergye Krisztián egy-egy koreográfiájából „vett”, földöntúli hatású portrék: a táncos-koreográfusé és Gresó Nikolettáé. Odébb Fehér Ferenc íjként feszülő, meztelen alakja Sirzamanze című koreográfiájából. Finoman csillogó, szinte tájképszerű vonások a világhírű francia-albán koreográfus, Angelin Preljocaj N című vendégjátékáról készült képen, a madagaszkári táncosnő, Zaratiana Randrarianantenaina megkapó arcképén.
„Láttad valaha is érkezni? Ugye, hogy nem? Nem tudsz olyan korán jönni, hogy ne ülne már ott az első sorban” – kérdezte és állította megkapó megnyitóbeszédében Dusáról Katkó Tamás fotóművész, a Bethlen Galéria alapító művészeti vezetője. Dusa Gábor művészetét, személyiségét meghatározza az állandóság, a szakmai megszállottság: tanú és tudósító, befogadó és teremtő ő egyszerre. Ott van ő, a helyén – időben és időben.
A kiállítás megtekinthető: 2009. február 28-ig.