A beszámoló a Korona tisztázatlan ügyek számára fenntartott irattárának kartotékjai közt landol. Röviden ennyi Ménes Attila tizenegyedik kötetének, A boltnak a szüzséje, mely, ennyiből is sejthető, stílusbravúr és előzményidézés, egyúttal erőteljes szatíra és igen szórakoztató olvasmány is.

A kor tisztázatlan, valamiféle poszt-apokaliptikus világban vagyunk, amelyben a magyaroknak el kellett hagyniuk eredeti lakhelyüket, de új életterükben is igyekeznek mindent kialakítani kicsiben: a Kacsadomb, a Szegényember dombja, a Széplánytemető, a Pocsolyás tanya, a Gatyadomb, a Jóföld helységeinek lakói mind a központi Főfalvak alattvalói, melynek jelenlegi ura Száz Ló Atyácska. A népcsoport tagjai kétharmad-akkorák, mint a megismerésükre vállalkozó utazó, Mr. Timothy Bartleby. Szőrösek, esetlenek, ormótlanok, műveletlenek, s különös nyelven beszélnek, mely egész testüket igénybe veszi. Nem elég, hogy füttyög, burukkol, csárál, hörög, rikolt, fortyog, kvikkol, csirreg, zsibog, lublubol, szittyent, sisákol, sziccsog, zsettyeg, kivikel, pitypalattyol, csipog, vijjant, hüttyög, circeg, huhukkol, berreg, szinyákol, duccsog, hadarva csicsog, herreg-berreg, dühösen förcsol, vartyog, henke-henkéz, felfortyanva vörröl és vastagon hurrog az egész magyar kompánia (úgy a vadmagyarok, mint a hegyi magyarok, akik, mi sem természetesebb, egymás jeles ellenségei), de minden szavuknak aszerint változik az értelme, hogy közben milyen kéz- és fejmozdulatokat, lábroggyantasokat tesznek, vagy épp hol és hogyan vakarják, simítják, csípik meg a fejüket. A humor egyik forrása a kötetben épp a kezdő nyelvtanuló tapasztalatlanságból adódó félreértések sora.

Az első regényeiben az anya-gyermek viszony mélységeivel foglalatoskodó szerző rövid  színházi kitérő után (Tar Sándor alakját idéző, Bihari című darabját a Katona József színház mutatta be) visszatérve a regényekhez és rövidprózához irányt váltott. Legutóbbi három könyvéből a Jelenkornál 2019-ben megjelent Műanyag szalonna Danyiil Harmsz író alakját és a nálunk Örkény István által meghonosított (Egypercesek), majd Békés Pál (Összegyűjtött bélyegek) és mások által is használt rövid formát megidézve harmsziádákat, rövid, szürreális történeteket gyűjtött kötetbe. A 2022-ben szintén a Jelenkornál kijött Amerre járok védtelen című regényében főhőse egy felesége által elhagyott, emlékezetkiesésekkel küzdő, a társadalom perifériáján vergődő ember, aki íz- és illatnyomok mentén veszíti el és nyeri vissza öntudatát. E legújabb regénye, A bolt pedig szórakoztató, nagyerejű stílusbravúr, mely Jonathan Swift Gulliverjét idézve újabb és újabb kis ‘cukorkákat’, easter eggeket, jutalomfalatokat vet az olvasónak, görbe tükröt tart, mintegy, a magyar természetnek: a főhős a magyar földeken egy boltba keveredik, s itt ismerkedik aztán meg a nép és a néplélek sajátosságaival.

A klasszikus formát idézve a regény bevezetéssel indít: itt még nem gondolná az olvasó, hogy mennyire komolyan kell venni a következő sorokat: “Olvasóm tájékoztatására közlöm, hogy nem egy, hanem két könyvet tart kezében. Egyrészt hiteles tudósítást a magyarok egzotikus országában szerzett különleges tapasztalataimról, másrészt a tudományosság igényével papírra vetett vizsgálódásaimat, innen a kézirat mozaikszerűsége.” Aztán szembesül a kötet szerkezeti sajátosságaival: az előhang után az első és második könyv következik, majd megint az első, a második… itt-ott, a téma igénye szerint, felborítva a sorrendet.

Varázslatosan virtuóz a hajótörés leírása, a decens angol úrra jellemző nyelvezet imitálása, s örömmel nyomoz az olvasó, vajon egyes részletek mely regényen kívüli előzményre, tényre, irodalmi műre utalhatnak. Ugyanakkor van ideje elmerengeni rajta, vajon az emberiség alapvető jellegzetessége-e az a fajta államszervezés és vezetés, ami e könyvben a magyarok jellegzetességeként jelenik meg, vagy valóban hely- és nép-specifikus sajátosság. Örömmel üdvözli Örkény Tótékjának felbukkanását, jót somolyog a Himnusz értelmezésén, retteg a Dalszínháznak nevezett helytől, mely a magyar közigazgatási központ, a Főfalvak politikai felelősségre vonásra, rabtartásra kinevezett épülete — ahová hősünknek lesz lehetősége eljutni —, elszomorítja az oktatás helyzete (szükségtelenként elimináltatott), élvezettel ízlelgeti a neveket, mert itt a kislányt Kavics a Partonnak hívják, a mostohát Ledér Parancsnak, a tizedest Gép Alattnak, a nincstelen címfestőt Álmos Egérnek, és így tovább. A magyarok által csak “a magyarok óceánja”-ként emlegetett helyről szóló beszámoló már meg sem lepi, nem úgy, mint a magyarok felé vezető úton megmentett szolgáló különös alakja (mely ugyanakkor a vezető figurájával klasszikus úti kalandokat és pokoljárásokat idéz).

Nem akarván lelőni a történetvezetés egyes csomópontjait, Ménes Attila új regényének legfőbb erényeként az irodalmi hagyományokból merítkező formatiszteletet, jó szerkesztettséget, a végtelen játékos kedvet és a különleges nyelvi invenciót nevezném meg. Korábban is jellemezték már őt a középgeneráció jelentős alakjaként, de mindig mintha kissé a háttérbe húzódva lett volna jelen az irodalmi palettán — utóbbi könyveinek forma- és stílusbravúrjaival bizonyítja, hogy írásainak szála az irodalmi emlékezet szövetében joggal vastagszik egyre átvághatatlanabb kötéllé.

(A regény írása során a szerző Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjban részesült.)

A könyv adatlapja itt található.