Revizor: Hogyan jutottatok a Páva utcai új játszóhelyetekhez?

Illés Márton

Illés Márton: Soha nem gondoltuk, hogy fix helyünk lesz, de nemrég kaptunk egy címkézetlen támogatást egy magánalapítványtól, és úgy láttuk, hogy ez a legjobb befektetés. Nem akartuk fizetésekre elszórni. A támogatás mellett állampolgári gyűjtést is rendeztünk. Sokan saját ügyüknek tartották, hogy egy független roma kulturális tér jöjjön létre Budapesten. A roma kultúra számára ilyen helyszín nem adatott meg eddig. Közösségi térként értelmezzük, lehetőség van itt saját kis és fenntartható produkciók létrehozására, ugyanis körülbelül negyven néző befogadására alkalmas. Az év végén Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor tartottak mesterkurzust a munkatársainknak. Arra koncentráltak, hogyan lehet két színésszel akár több szereplőt felvonultató előadásokat színpadra állítani. Ha vidéken játszunk, meghívóink többsége olyan kispénzű közösségi ház, amelynek csak kisebb produkciók befogadására van lehetősége, és a FüSzibe is kevés néző fér be.

R: Ki is bérelhető a bázis?

IM: Igen, több független társulat próbált, illetve tartott már előadást nálunk. Nem csak a profi előadások számára biztosítunk helyszínt, hanem a közösség számára is. Nemrég egy színjátszó csoport is elindult, ami heti rendszerességgel a környéken élő hátrányos helyzetű gyerekek számára ad lehetőséget arra, hogy a színházzal ismerkedjenek, aktív és kreatív közösséget hozzanak létre. Beszélgetéseket, egyéb kulturális eseményeket is szervezünk, törekszünk arra, hogy eltérő származású és szakmai hátterű embereknek nyújtsunk otthonos találkozási pontot.

R: Sok programmal készültetek a tavaszra, hol tart a sorozat?

Rothadó madarak

IM: Nemrég mutattuk be Balogh Rodrigó Rothadó madarak című produkcióját, ami egyfajta punkopera, azaz eltérő zenei műfajok jelennek meg az előadásban. Ez az Apák és fiaik trilógia második része. Az első részt, a Békameséket még az Off Biennálén mutattuk be, és azóta több külföldi fesztiválon is megfordult. Arra a kérdésre kereste az előadás a választ, mi az asszimiláció, az integráció lehetősége és ára, milyen konfliktusokat okozhat ez az egyes generációk között és a többség–kisebbség viszonylatában. A Rothadó madarak valós történet alapján készült: Holdosi József cigány író a ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején három kiemelkedő regényt írt, amelyeket sajnos évtizedek óta nem adtak ki, ezért Holdosi több generáció számára ismeretlenné vált.

R: Mi jellemzi Holdosi írásait?

IM: Mágikus, szürreális képeket és történeteket valós drámai helyzetekkel köt össze. Nincs hasonló világgal rendelkező író a magyar irodalomban. Beperelte a nagyapja, mert a család lejáratását látta az első regényében. Ez a jelenség sok alkotást érinthet, hiszen mindannyian a valóságból inspirálódunk. Holdosi pere hosszú ideig tartott, és egészen a Legfelsőbb Bíróságig eljutott. Felvetette azt a kérdést is, hogy mi a művész szabadsága. Létezik-e egyáltalán olyan, hogy művészi szabadság, szólásszabadság? Azért is fontos ez, mert a roma reprezentációban sokszor a többség-kisebbség közti konfliktusok kerülnek csak fókuszba, azonban amikor egy csoport kezd polgári öntudatra ébredni, akkor a közösségen belüli ellentétek – akár egy családon belüli konfliktusok is – egyre inkább előtérbe kerülnek.

R: Hogyan zárult Holdosi József pere?

Kaméleonlány

IM: Betiltották a könyveit, majd mégsem. Kötelezték, hogy kérjen bocsánatot, majd mégsem kellett bocsánatot kérnie. Végül megnyerte a pert, azonban addigra ő is sok kárt szenvedett, nagyapja pedig meghalt. Évtizedekkel később Ausztriában jelentették meg a Kányák című regényét, ami egy olyan világot mutat meg – a két világháború közötti Magyarországon élő cigányságét –, amit nagyon kevés hiteles forrásból ismerhetünk meg. Az volt az egyik célja a Rothadó madarak bemutatásának, hogy felhívjuk a figyelmet Holdosi Józsefre, illetve arra a nehézségre, amivel sokszor szembesülnek az első generációs roma értelmiségiek. Már eltávolodtak a saját közösségüktől, amely már nem tartja őket igazi cigánynak, ugyanakkor a többségi társadalom pedig nagyon is cigánynak látja őket, és nem is akarja befogadni. A darabhoz Varga Dávid szerzett zenét, aki Balogh Orsolyával számos szerepet jelenít meg a színpadon.

R: Legutóbb Farkas Ramóna szereplésével játszottátok a Kaméleonlány című monodrámát Szegedi Tamás András rendezésében.

IM: Ez egy átlagosnak tűnő roma kamaszlány életét mutatja be, akinek van egy szuperképessége: kaméleonként képes átalakulni, illetve belelátni a szerettei vagy ismerősei emlékezetébe, titkaiba. Ez is valós történetekből inspirálódott, ugyanis a Roma Hősök-workshopokon országszerte számos roma fiatalt elértünk, akik a saját hőstörténeteiket is megosztották velünk. Például egy II. világháborúban hadifogságba került nagyapát meglátogató, őt visszahozni akaró, de végül Oroszországban fagyhalált szenvedő feleség történetét. Ez nem egy tipikus roma sztori. Felvetődik az útkeresés kérdése, hogy mi a jó útja egy roma fiatalnak, főleg egy lánynak. A továbbtanulás vagy a családalapítás? Egyáltalán előbbre való-e egyik vagy a másik? Hogyan tud valaki egyszerre megfelelni a kisebbség és többség elvárásainak? A végén pedig mindannyiunknak meg kell hoznunk az életünkről a saját döntéseinket. Bármilyen döntést hozhatunk, az a fontos, hogy ez valóban a mi döntésünk legyen. Az elvárások végtelenek, akár ellentétesek is lehetnek, ha ezeket próbáljuk követni, akkor soha nem lehetünk elégedettek.

Program a FüSziben

R: A színház mindenkié projektetekről írjátok: „a színház számunkra a demokrácia leképeződése”. Mit tudtok tenni, hogy a közönség is így érezze?

IM: A színház fejlődése mindig az állampolgári előretörés fejlődésével párhuzamos volt, akár az ókori görög drámákat, akár az Erzsébet-kori angol színházat tekintjük. De így volt a XIX. században, a kisebb kelet-európai nemzetek életében is. A drámai hős a kihívásokra itt és most döntésekkel válaszol, amiben felelősséget vállal, és ezáltal aktivitást hajt végre, ami valamifajta változást hoz, akár sikeres lesz, akár elbukik. Tudatosítani szeretnénk, hogy nekem mint aktív állampolgárnak igenis itt és most van döntési lehetőségem és felelősségem a saját jövőmre, a környezetemre vonatkozóan. Ez azért fontos különösen a roma emancipáció szempontjából, mert amíg csak a külső szempontokra figyelünk, például arra, hogy milyen a környezetünk, milyen szinten vagyunk rossz helyzetben, nem tudunk változást létrehozni. Ha azonban arra kezdek el fókuszálni, hogy én mit tudok tenni, hirtelen kitágulnak a lehetőségeim. Emiatt is fontos, hogy értékvezérelt drámai hősöket mutassunk be, akik példát tudnak adni a nézőknek. Nem szeretnénk semmilyen ideológiát szolgálni, nem gondoljuk, hogy van jó út és rossz út. Ha megmutatunk többféle nézőpontot és többféle lehetőséget, akkor a nézők eldönthetik, kivel értenek egyet, milyen irányba indulnának el, és ez már a felelős és gondolkodó állampolgár útjára vezetheti őket.

R: Mennyire fedezte már fel a közönség a Páva utcai játszóhelyeteket?

IM: Viszonylag szűk a mi közönségünk: főleg roma és nem roma fiatal értelmiségiek egy csoportja. Próbálunk többfajta eszközt felhasználni arra, hogy minél többen értesüljenek arról, hogy vannak nálunk előadások, van nálunk lehetőség, akár saját produkciók bemutatására is. Minél sokszínűbb és tágabb az a csoport, ami a FüSzit saját játszótereként és otthonaként kezeli, annál szélesebb lehet a társadalmi hatású párbeszéd, amit el tudunk indítani.

R: Előadásaitok stílusa közvetlen, humoros, magával ragadó, nem gondolnám rétegműfajnak.

Hét krajcár. Fotók: Független Színház

IM: Köszönöm, hogy említetted a humort. Komoly társadalmi témákkal foglalkozunk, azonban azt gondoljuk, hogy ezeket nem lehet humor nélkül feldolgozni, sem befogadni. Az alkotók számára sem öröm, ha csak a fájdalom határozza meg a folyamatot. A humor ugyanúgy fontos nálunk, mint az, hogy minden előadásban próbálunk több érvényes szempontot megmutatni. Közös témákat keresünk, például a hónap végén mutatjuk be Nagy Henrik Hét krajcár című előadását a Móricz-novella alapján, ami nem kifejezetten roma tematika, hanem inkább arról szól, hogyan lehet a szegénységet átvészelni, hogyan lehet akár humort vagy játékot csiholni olyan helyzetekből, amiken inkább elsírná magát az ember. Fontos, hogy amikor a saját magunk vagy a másik ember szegénységére gondolunk, akkor ne csak a megfosztottságot lássuk, hanem egyfajta erőforrást is. Például felismerjük, hogy tudunk kreatívan mesélni, játszani, nevetni.

R: Milyen a kapcsolatotok a többségi kollégákkal?

IM: A FüSzi interetnikus színház, a mi előadásainkban roma és nem roma alkotók együtt dolgoznak. Akár olyanok is, akik a mainstream színházakban is fellépnek. A Páva utca 30 alig ötven méterre fekszik a Trafótól. Már volt is találkozónk a Trafó vezetőségével, és elhatároztuk, hogy kölcsönösen segítjük és promotáljuk egymás munkáit. Még az ősszel elindult workshop-sorozatunk a roma reprezentáció témájában, amit együtt csinálunk Herczog Noémivel, a Színház folyóirat szerkesztőjével és Imre Zoltánnal, az ELTE BTK tanárával. Tavasszal készül belőle írásos kivonat is, ami nem akar receptet adni, de kérdéseket, gondolatokat vet fel alkotók, kritikusok számára, hogy a romákat reprezentáló színházi előadások létrehozása, megítélése során milyen szempontokat érdemes figyelembe venni annak érdekében, hogy lehetőség szerint azok valóban az integrációt erősítsék és ne – a legjobb szándék ellenére is – sokszor inkább a sztereotípiákat vagy az előítéleteket.