Apor Vilmos életéről szóló előadást mutattak be a Gyulai Várszínházban. Dér András darabja, a Mindenkinek mindene könyv formában is megjelent a Gondolat Kiadó gondozásában. A szerző interjúkat készített még élő szemtanúkkal, felhasználta Gáli József novelláit, dr. Cseh Sándor visszaemlékezéseit, Szolnoky Erzsébet monográfiáját és Apor Vilmos naplóit.
 Bakos-Kiss Gábor |
A Győri Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának előbemutatója a győri Káptalandombon volt, százharminc méterre attól a helytől, ahol Aport meggyilkolták. Maga az együttműködés is szimbolikus jelentéssel bír, hiszen Apor Vilmos életének és papi tevékenységének két legfontosabb helyszínéről van szó. A színháznak fontos a közösségteremtő funkciója, a kulturális összetartozás erősítése; szép gesztus az alkotóktól, hogy egy olyan ember életét viszik színre, aki két város történetét is meghatározta. Gyulán ez rögtön egyértelművé válik a messziről érkezőnek is, hiszen az 1997-ben boldoggá avatott püspök nevét tér viseli, egész alakos szoborral.
A második előadás előtt a szakadó esőben közösen izgulunk a Rondella teraszon, hogy vajon lesz-e előadás, végül másfél órás csúszással, a technikai nehézségeket legyűrve este tízkor kezdődik a legkitartóbb nézők előtt.
Apor Vilmos 1941-ig élt Gyulán apátplébánosként, az első felvonás ezt az időszakot öleli fel, kezdve egészen a Prológus előtt megidézett gyermekkortól. Vilmos, akit a családi szokásokhoz híven katonai pályára küldenének, már fiatalon kijelenti: „Nem karddal akarok harcolni, hanem a hit erejével. Békét teremteni az emberek között.” A kivételes, szent életű ember története az önfeláldozás, a megkérdőjelezhetetlen erkölcsiség jegyében tárul elénk, így kérdés, hogy mitől tud mégis Apor Vilmos emberi maradni, hogyan tudunk kapcsolódni hozzá mi, egyszerű halandók. Ezért volt rendkívül okos húzás a Pogány ős karakterének beemelése. Ő Apor halott anyjával együtt a szenvedő látomásaként jelenik meg, múltból visszatérő szellemként, hogy hozzászólásaival, kérdéseivel elbizonytalanítsa, olykor számonkérje a főszereplőt.
 Jelenet az előadásból |
A világtörténelem legsúlyosabb háborújának közepén járunk, teljesen új tétje van egy kisváros életében az etnikai, vallási, ideológiai ellentétek rendezésének. Ahogyan egyre egyértelműbbé válik a zsidóság sorsának végzetessége, úgy az egyéni felelősség dilemmája is. Az előadás méltán firtatja a katolikus egyház passzivitásának okait, felelőseit. Apor prédikációiban és demonstratíve is harcol az egyre fokozódó antiszemita közhangulat ellen. 1941-ben püspökké avatják, a második felvonás a győri éveket jeleníti meg. Ekkor már egzisztenciájának kockáztatásával próbálja jobb belátásra bírni a döntéshozókat. A főispántól követeli, hogy vagy menjen szembe a törvényhozással, vagy mondjon le, könyörgő levelet ír a hercegprímásnak, még a belügyminisztertől is kieszközöl egy találkozót. Győr városát az 1945-ös év nagyszerdáján érte el a front dél felől, az előadás időkezelése ezen a ponton lelassul, hiszen elérkeztünk a püspök életének utolsó hetéhez.
 Jelenet az előadásból |
A nagyhét napjait rettegésben töltik a püspökvárba gyűlt menekültek, legnagyobb veszély a fiatal lányokra leselkedik. Apor bátorságának és felkészültségének köszönhetően az első szovjet „látogatás” komolyabb inzultusok nélkül zajlik le, a következőnél viszont dulakodás alakul ki, egy részeg szovjet tiszt három golyót ereszt az asszonyokat védelmező Aporba. Lassított felvételben láthatjuk a halál koreográfiáját, majd megható jelenetben azt, ahogyan a sebesültet társai életük kockáztatásával viszik át éjszaka a kórházba. Az egyik golyó azonban halálosnak bizonyul, a püspök még emberfeletti testi fájdalmak közepette is gyilkosaiért imádkozik. Halálos ágyánál megjelennek még élő és már halott szerettei, visszatérünk az előadás kiindulópontjához.
 Forrás: Gyulai Várszínház. Fotó: Kiss Zoltán |
Árvai György megdöntött geometrikus formákat használó díszlete izgalmas térkonstrukciót teremt. A színpad közepén, hátul kórházi ágy áll rézsűsen megemelve, ugyanis az előadás keretét megalkotó alapszituáció a püspök haláltusája, a végső szenvedésben látott lázálmok képei. A színpad jobb oldalán lenge tüllfüggöny egészíti ki a díszletelemeket. A rávetített mozgóképek segítségével szimultán játék alakul ki film és színház között. A vetítővásznon olykor elvont képi szimbólumok, az emlékezés víziói jelennek meg, melyek utalnak a jövőbeli eseményekre, máskor teljes jelenetek helyszíne. Segítségével érdekes párbeszéd alakul ki a mediális és fizikai testek között. A vetítések vizuális eszközként szolgálnak a hierarchikus viszonyok megjelenítésére. Plasztikusan ábrázolják az erőviszonyok egyenlőtlenségét, fokozottan érezzük az egyszerű ember bürokráciával szembeni kiszolgáltatottságát. A Mária román királynéval és Jaross belügyminiszterrel való találkozásokat Domokos Balázs operatőrrel forgatták Győrött. A tüllfüggöny olykor átlátszóvá válik, a mögötte lévő játékteret is kihasználják. Annyira sok a szereplő, hogy pontos koreográfiára, rögzített csoport alakzatokra van szükség. Sokszor nehezen követhető, hogy ki kicsoda, a mellékszereplőket nem ismerjük meg mélyebben, inkább arra szolgálnak, hogy Aport különböző helyzetekben, érzelmi állapotokban láthassuk. Különösen emlékezetes Pimeczné szerepében Mézes Violetta. Megtisztelő feladatot kap, hiszen Pimeczné karaktere adja a darab legfontosabb (szinte egyetlen) humorforrását; szabadszájú öregasszony, akinek frappáns megjegyzései sokszor oldják a hangulatot.
A főszerepet Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója játssza, meggyőzően alakítja a legnagyobb kockázatok árán is a helyes utat kereső mártírt. Fontos még megemlíteni Selmeczi György zenéjét, amely Román Iván gyönyörű hegedűjátékán keresztül alapozza meg az előadás bensőséges hangulatát.
A Mindenkinek mindene Dér András rendezésében akkor a legerősebb, amikor nem tanítani próbál, amikor belső konfliktusokat tár fel, és súlyos dilemmák elé állít. Amikor engedi főszereplőjét embernek lenni és nem szentnek. Amikor a kérdésekre koncentrál, és nem a válaszokra.
Az előadás adatlapja a Gyulai Várszínház oldalán itt található.