A győri Vaskakas Bábszínház óvodás korosztálynak szóló repertoárjában nem újdonság a klasszikus magyar mesék bemutatása. A Frakk, a macskák réme és a Vuk után egy újabb, sokak számára meghatározó meseélményt elevenítenek meg a színpadon. Meghatározó, de régi, a mai gyerekek által már kevésbé ismert mese, illetve rajzfilmsorozat ez, gondolhatná az ember. Bevallom, én így gondoltam. Rögtönzött közvélemény-kutatásom alapján azonban a mai gimnazisták többsége ismeri Pom Pom meséit akár azért, mert olvasták nekik, akár azért, mert látták a sorozatot. Eddig tehát sikeresnek mondható a generációkon való átörökítése Csukás István meséinek, érdemes folytatni a sort.
![]() Dunai Júlia |
A díszlet Picur szobája, aminek arányai jól illeszkednek a felnőttként kisgyermeket alakító Dunai Júliához. A tárgyak mérete nem eltúlzottan nagy, nem érződik óriások lakta világnak, mégis mintha minden eggyel nagyobb lenne, mint megszoktuk. A látszólagosan zárt térben rejtett nyílások találhatók, amiken keresztül megjelenhetnek a bábok. Érdekes megoldás ez, amely lehetőséget ad az innen-onnan előbukkanó karakterekkel való játékra. Egyik pillanatban a szoba jobb hátsó sarkában tűnik fel Pom Pom, majd egy másodperccel később a bal elsőben. Máskor Picur mozgatja a szereplőket egyik nyílástól a másikig, hogy aztán újra a mozgató vehesse át felettük az irányítást. A számos apró játék ellenére megjelenik a díszlet okozta hátrány is. A karakterek előbukkanása után ugyanis azok mozgástere már nagyon korlátozott, ugyanis kis réseken keresztül kell őket a színészeknek mozgatniuk. A Bartal Kiss Rita által tervezett látvány azonban kellemes és még meglepetéseket is tartogat. Ilyen az ablakból egy pillanat alatt kialakuló miniszínpad, illetve ilyenek a hirtelen megjelenő fénykörök, amelyekre hangos „Azta!” felkiáltás érkezett a körülöttem ülő gyerekektől.
![]() |
Dunai Júlia hol csillogó, hol szomorkás szemmel hozza a beteg Picur karakterét. Kislányos könnyedséggel van jelen a jelenetekben, amiket leginkább neki kell működtetnie, ő ugyanis az, aki a mozgásbéli szabadsága miatt a legtöbb energiát tudja generálni.
Szukenyik Tamás Pom Pomja meleg és barátságos figura. Mikor rájön, hogy Picur ma nem megy iskolába, otthonában keresi fel, nehogy a kislány történetek nélkül maradjon. Az eredeti Pom Pom történeteiben visszatérő „mesélés” motívum itt közös történetalkotássá alakul. A gyógyulás megsegítése érdekében ugyanis Picur és barátja meséket találnak ki, amelyekben a meg-megjelenő új karakterek saját történeteiket mondják, illetve éneklik el.
Gombóc Artúr vitán felül a gyerekek kedvenc karaktere. Urszinyi Ádám szerethető hangsúlyokkal látja el a figurát, ezt pedig rendszerint meg is hálálja a közönség. Ez természetesen Nagy Orsolya érdeme is, aki Csukás István meséit bábszínpadra alkalmazta. Érdekes azonban, hogy a Gombóc Artúr kövérségére vonatkozó éles poénok mennyire máshogy csengenek a mai kor színpadán. Nem egyszer rezzentem össze, amikor harsány nevetéssel konstatálták a szereplők, hogy Artúr mennyire kövér. Szorongásomat nem oldotta az sem, amikor társai a kövér szót molettre javították és azt kezdték el humorosan használni.
Az előadás zenei világa sokszínű. Rab Viki dalai megkapóak és szövegük mellett különböző stílusokkal mesélik el az egyes karakterek történetét. A rapbetétek a legritkább esetben működnek jól gyermek- és ifjúsági színházi előadásokban, Durrbelebumm belépője azonban az előadás végéhez közeledve inkább frissítő, mint túlzottan fiataloskodó. Vitányi-Juhász István talán Festéktüsszentő Hapci Benő szerepében teljesedik ki igazán. A társadalom szélére sodródott művész karaktere még a felnőtt kísérőket is képes megszólítani. Ragán Edittel ketten alakítják a Civakodó Cipőikreket, de a Zengőbongó fésű, illetve a Magányos szamovár is a színésznő által megformált és gyönyörű dalokkal megtámogatott karakterek. Különös játékosságot ad a történetnek, ahogyan Gombóc Artúr a fésű feltűnése után mindig csak a közelében szeretne lenni.
![]() A fotók forrása: Vaskakas Bábszínház |
A történet végén természetesen megkapjuk a szokásos keretet is. Habár Picur betegsége okán az előadásban Picur és Pom Pom csak képzeletben mennek bárhová, az „Elkísérhetlek?”, illetve a „Megvárhatlak?” kérdések mégis elhangzanak. A meséket ismerők elégedetten sóhajthatnak fel, az újak pedig beavatódhatnak a Pom Pom univerzumba, így biztosítva annak továbbélését.
Kocsis Rozi rendezése beváltja a hozzá fűzött reményeket. Egy kellemes látvánnyal, pont elégséges meglepetéssel dolgozó előadást hoz létre, amelyben a karaktereknek lehetőségük van a bemutatkozásra. Az egyes epizódok asszociatív viszonyban vannak egymással, valójában szemezgetések a Pom Pom meséiből, így tehát nem alakul ki lineáris történet. Ez azonban nem is célja az előadásnak. Sokkal inkább az impulzusadásra, az érzelmi bevonásra helyezi a fókuszt, ami az óvodás korosztálynál egy jól működő módszer. Nem lepődnék meg, ha a szerethetően megjelenített karaktereket a gyerekek az előadás hatására szívükbe zárnák és néhány év múlva gimnazistaként ugyanolyan lelkesedéssel beszélnének róluk, mint az általam megkérdezettek.