Azt mondja, a naivát, a szendét nem látják benne a rendezők. Helyette az erőt, Velma Kellyt, Tóth Flórát, Abigail Williamset látják. A Prima Primissima Alapítvány és az FHB Bank által adományozott Junior Prima Díj egyik idei kitüntetettjével, Szilágyi Csengével beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Marton Éva
A NŐI HAMLET NAGYON RITKA
ARRA VALÓ A VILÁG, HOGY SZÓ LEGYEN BELŐLE Beszélgetés Darvasi Lászlóval
Évek óta simogatom, próbálgatom a történetet, mondja Darvasi László Taligás című regényéről. A jól ismert Közép-Kelet-Európán át, ahol feltűnnek korábbi szereplői is, viszi Taligás a szót. Új könyvéről, a szavak erejéről, életről-halálról beszélgettünk Darvasi László íróval. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
„NEM A KÖNNYEBB MEGOLDÁSBÓL INDULOK KI” Beszélgetés Kákonyi Árpáddal
A markáns rendezői elképzelést tartja a legfontosabbnak, a külső, „nem zenei” viszonyítási pontot. Az Örkény Színházban bemutatott Mesél a bécsi erdő és a független színházi produkció, a Kohlhaas zenéjéért jelölték díjra a színikritikusok – és az előbbiért meg is kapta a díjat. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
„RITKÁN HAZUDOK A SZÍNPADON” Beszélgetés Stohl Andrással
Pályakezdése a Katonához kötötte, érett színésszé a Nemzetiben vált. Most a Vígszínház oszlopos tagja. Szerepei, alakításai erősek, beégnek. „Nehézfiú, érzékeny színész és ember. A Színikritikusok Díjának egyik idei jelöltje Mohácsi János Istenítéletében alakított John Proctor szerepéért. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
ITT IS OTTHON VAGYOK Beszélgetés Pelsőczy Rékával
Ötödik alkalommal rendez Orlai Tibor felkérésére, eközben a Katona József Színház oszlopos tagja. Idén kirepült első színész osztálya, de jövőre újra osztályt indít. Június 23-án mutatják be rendezésében az Egy fenékkel két lovat című Goldoni-átdolgozást, amelynek az egyik próbáján beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
MINDEN MEGÉRTÉS FÉLREÉRTÉS Beszélgetés Németh Gáborral
Régóta lehetett tudni, hogy írja, hiszen részleteket már korábban közölt készülő regényéből. Főhőse a tökéletes helyszínt keresi. Ő, többször át- és hozzáírva, a tökéletes sztorit és szerkezetet. A Könyvfesztiválra jelent meg Németh Gábor könyve, az Egy mormota nyara. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
EZT A FAJTA SZÍNHÁZAT SZERETEM Beszélgetés Tímár Évával és Meszléry Judittal
Bár közös színházak kötik össze pályájukat, színpadon még sosem játszottak együtt. Most sem, de a Trafóban szinte egy időben láthattuk a TÁP Színház Babahajó című előadását Tímár Éva szereplésével és a Krétakörtől A harag napját, melyben Meszléry Judit játszik. Ez szülte az alkalmat, hogy együtt üljünk le beszélgetni régi időkről és új színházi formákról. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
NINCSENEK FINOMKODÁSOK, LÁGY MELÓDIÁK Forgách András író, dramaturg, műfordító
Mi történik akkor, ha váratlanul megtudja az ember, hogy szülei a Kádár-korszakban jelentettek? Hogyan lehet feldolgozni ezt, ha a szülők már évtizedek óta halottak? Nyilvánosságra kell-e hozni ezt a tudást? Az Élő kötet nem marad írójával beszélgettünk minderről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
HALÁLA UTÁN SEM TŰNHETETT EL Beszélgetés Rényi Andrással
Képzőművész, performer, díszlettervező volt, de ugyanilyen erő kötötte az íráshoz. Intenzív, szuggesztív volt jelenléte, alkotásai. Hogy hét évvel halála után ottmaradt-e ez az energia, hogy élete és művészete mennyire szétválaszthatatlan egységet képez, erre is választ ad a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett A túlélő árnyéka – El Kazovszkij élet/mű kiállítás. A kiállítás kurátorával, Rényi Andrással beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
SEGÍTETTÜNK LÉTREHOZNI EGY ERŐS KÖZÖSSÉGET Beszélgetés Feuer Yvette-tel
A Krétakör egyik alapítója, a Merlin és Arvisura tagja volt, de váltott. Előbb külföldre ment színházat tanulni, majd itthon létrehozta a Bohócok a Láthatáron Csoportot, amivel Magyarország legnehezebb sorsú vidékeit járja. A Mátyás, a nem király előadást Lakon hozta létre. Feuer Yvette drámapedagógussal, színésszel beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
LÓLÉPÉSBEN KÖZLEKEDEM Beszélgetés Monori Lilivel
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. A Katona József Színházban bemutatott Faust előadásban nyolc szerepet, többek között az Ősanyát, a Föld szellemét, a Gondot alakító Monori Lilit kérdeztük kőszínházról, független színházi létről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
MEGTALÁLNI A PILLANATOT, AMIKOR MEG KELL SZÓLALNUNK Beszélgetés Kovács Mártonnal
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Kovács Márton, a Szakértők Zenekar vezetője állandó zeneszerzője Mohácsi János darabjainak. Az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY az idei évad egyik meghatározó előadása volt. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
NEM KIRÁLYFIKAT JÁTSZOM Beszélgetés Epres Attilával
Számtalan színházzal a háta mögött az egyik állandóságot a Kőszegi Várszínház nyári játéka jelenti számára. Az Örkény Színházban most talán hosszú távon is otthonra lelt. Epres Attilával beszélgettünk váltásokról, konokságról, jó színházról, szerepekről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
AZ ESŐ UGYANÚGY ESIK Beszélgetés Bocsárdi Lászlóval
Két éve Hamlet-rendezését hozta el Gyulára, mellyel tavaly a legjobb rendezőnek járó Uniter-díjat nyerte el. A Hamlet kérdéskör tovább feszítette, ebből született meg Vízkereszt-rendezése, melyet az idei gyulai Shakespeare Fesztiválon láthattunk. Bocsárdi László rendezővel, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház igazgatójával beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
SOKAN BELEHALTAK GORKIJ HALÁLÁBA Beszélgetés Spiró Györggyel
Makszim Gorkij utolsó éveit, a sztálini diktatúra dühöngő évtizedét mutatja be az író mellett szolgáló Diavolina (Lipa), Gorkij utolsó szerelmének képzelt memoárja. Gorkij ellentmondásos személyéről és a hatalomról beszélgettünk Spiró Györggyel. MARTON ÉVA INTERJÚJA.