Röhögünk rajta, pedig sírni kellene. A bornírt, ócska, ostoba, kisszerű világon, amit az előadás bemutat. S amiben, nem mellesleg, évtizedekig éltünk. (Mármint némely korosztályok.) KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Kovács Dezső
A SZOCIALIZMUS MINT OLYAN
„VEDLIK A NYÁR, SZÍVEM” Pár – Beszéd / Zsidó Nyári Fesztivál, Uránia Nemzeti Filmszínház
Spiró György és Parti Nagy Lajos szövegeit Dés László és Dés András hangszerszólóinak társaságában hallhattuk a Zsidó Nyári Fesztiválon. Avagy fordítva: Dés László és Dés András muzsikáját Spiró György és Parti Nagy Lajos textusai fűszerezték. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA.
A VÍG ÖZVEGY ESETE A BÓVLIVAL Lőrinczy Attila: Könnyű préda / Városmajori Szabadtéri Színpad
Habkönnyű nyári bohóság? Ugyan. Halotti tor, szappanopera-dialógusokkal. Van azért társadalomkritika is, miért ne lenne? KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
AZ ÖNKÉNY ÁLDOZATAI Shakespeare: Szeget szeggel / Vahtangov Színház, Gyulai Shakespeare Fesztivál
Dúl a hatalmi önkény a városban. A jogot lábbal tipró despota maga a legnagyobb csaló. De van, amit ő sem tud lebírni. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
JÖNNEK A BÁJOS KONTEXTUSOK Spiró György: Az imposztor / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválja
Spiró György drámáján láthatólag nem fogott az idő. A textusok alá új viszonyrendszer rajzolódik. Művészet és politika konfliktusai éles fényben szikráznak a sepsiszentgyörgyiek előadásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
FÉRFIÉNEK Szörényi–Bródy–Sarkadi–Ivánka: Kőműves Kelemen / Zikkurat Színpadi Ügynökség – RaM Colosseum
Ilyen előadásokról tulajdonképpen nem kell mondani semmit. Merthogy magától értetődik az egész. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
TALÁN A TENGER Dosztojevszkij: A félkegyelmű / Weöres Sándor Színház, Szombathely / POSZT 2013
Dosztojevszkij szenvedélyekben tobzódó, szerteágazó cselekményű nagyregényét bonyodalmas színpadra vinni. A mélyvilági indulatok magas-izzását életre hívni még annál is nehezebb. Nem is sikerült maradéktalanul a monstre előadásban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
WELCOME TO TRANSYLVANIA Székely Csaba: Bányavakság / Yorick Stúdió – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata (a Tháliában)
Sűrű drámaiságú, stilizált miliő, üzembiztos poénok, masszív alakítások: Székely Csaba trilógiájának második része tragédiába forduló gyilkos szatíra. A vizsgálódás centrumában ezúttal a korrupció áll. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
KESERŰ ERDÉLY Székely Csaba: Bányavirág / Nemzeti Színház
A színen alkoholisták és öngyilkos-jelöltek. Nyoma sincs a romantizált Erdély-képnek. A fekete humor talán túlélni segít. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
FREUD PLUSZ Mark St. Germain: Az utolsó óra / Rózsavölgyi Szalon
Kéznyújtásnyira tőlünk a pszichoanalízis ikonja s vitapartnere. És ott ülünk Freud díványán, foteljében. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
KORTÁRS, LENGYEL Ingmar Willqist: Helver éjszakája / Eötvös 10
Örvendetes a kortárs lengyel drámák térhódítása magyar színpadokon. Ahogy üdítő volt a korábbi években, évtizedekben mondjuk a kortárs cseh szerzők, rendezők magyarországi diadalútja Hrabaltól Kunderán át Ivo Krobotig és Jirí Menzelig. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
EGY VITATOTT OSZTRÁK FILM Paul Lendvai – Andrea Morgenthaler: Nemzeti álmok – Magyarország búcsúja Európától?
Az előzmények után elég meglepő, hogy a magyar televízió M1-es csatornája műsorra tűzte Paul Lendvai és Andrea Morgenthaler filmjét. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA.
A SZÍNEN: ALFÖLDI Martin McDonagh: Vaknyugat / Átrium Film-Színház – Kultúrbrigád
Ha színre lép, megtelik élettel az Átrium színpada. Alkoholista tiszteletest játszik nagy önfegyelemmel. Tévelygő lelkek védőangyalaként maga is áldozattá lesz a groteszkre hangolt tragikomédiában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
ÁTHALLÁSOK Thomas Bernhard: Heldenplatz / Kamra
Gyűlöletáriákból szőtt komor társadalomkép bomlik ki a nemzetostorozó osztrák író, Thomas Bernhard hőseinek ajkán. S miközben bepillantást nyerünk az újraéledő náci veszélytől irtózó nagypolgári család szó szerint is gyászos jelenébe, feltárul a sötétlő múlt, amely beárnyékolja az ingatag jövőt. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
ELHAGY A TEST A szerető álma / Rózsavölgyi Szalon
A szaxofon tehet mindenről. Érces, dévaj hangjai beúsznak az elektronikus zongora futamai alá; finom dzsesszfíling, csipetnyi melankólia, meg némi erotika, megbizsergetik a szívet, a lelket, a gyomrot, s egyéb testrészeket. Mire föleszmélsz, már levettek a lábadról. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.