„Ezen a helyen az Új Színház Tisztújítását kellene kritizálnom, de mivel kritikán aluli, takarja homály” – írta a premier tájékán Koltai Tamás e recenzió tárgyáról. Megértem indulatát. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.
Tollboás, néha káromkodó, még gyakrabban dalra fakadó színészek, sok népies zenével és a már-már kötelező elemmel, a káosszal. Mindez – most is – a Szentivánéji álom nyomvonalán. De miért mindig Shakespeare? KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.
Nincs unalmasabb szappanopera a színházi kulisszák mögötti hétköznapoknál! Ha eddig kétségeink lettek volna, Varga Éva és társulata végleg meggyőzött erről Esztergomban. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.
Hiába a színpadon parkoló Zastava és az abból minduntalan előpattanó tupírozott hajú táncosok, hiába a retró-turkálókból előkerített jelmezek, az előadásból mégsem ezek, hanem az igencsak egytematikájú poénok maradnak a leginkább emlékezetesek. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.
Az előadást legalább négy különböző címen hirdették meg, míg végül megállapodtak a Musztafa, gyere hazánál – ez a káosz jellemző a szövegvázlatok és persze improvizációk alapján létrejött „színdarabra” is. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
A várszínházak mindig némi előnyből indulnak – jobb hangulatban ül be a néző egy olyan nézőtérre, amelyik éppenséggel egy monumentális bazilika árnyékában helyezkedik el és Dunakanyarra néző panorámát kínál. De van, hogy ez önmagában mégsem elég. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.
A néző kissé meglepődik, ha a Shakespeare Fesztivál rangos vendégelőadásai közt egy szakközépiskola diákelőadása is szerepel, főműsoridőben. Még jobban meglepődik, ha ez az előadás épp olyan, mint bármelyik diákelőadás. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
Ötven perces Hamlet, gyerekeknek. Az előbbi tény, az utóbbi a Szabadkai Gyermekszínház állítása, ám ezen az estén nem tűnt megalapozottnak. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.
A londoni négyszáz éves színház mintájára újraépített Globe egyedülálló hangulata és turistacsalogató mivolta mellett igen megbízható színvonalú előadásokkal is büszkélkedhet, noha hírnevét persze nem az újító, korszakalkotó szemléletmódjának köszönheti. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.
Tizennégy éve létezik viszonylagos csendben a magyar fotós szakma lapja, a Fotóriporter. Belelapozva aligha lehet kétséges: előkelőbb helyet – vagy sok esetben egyáltalán: helyet – érdemelne az újságosstandok polcain. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
Több volt a Spanyolnátha című művészeti folyóirat irodalmi estje annál, mint amit képviselni hivatott. De amivel több volt – arra aligha lehet büszke. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
Gyönyörű, tiszta éjszaka, sehol egy felhő, még éjfélkor is huszonhat fokot mutat a hőmérő a Millenárison Szent Iván éjjelén – vajon mi magyarázza, hogy Boban és Marko Marković zenekara mégis a Teátrum zsúfolt, kénköves poklában kényszerül zenélni? KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
Té, mint Tata, bé, mint bánya – de ez csak a város neve: az nem változott a rendszerváltás óta. És igazán maga a város sem, csak a bánya zárt be szép csendben; Tébánya gyermekei pedig hiába reménykednek a szebb jövőben. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
Vajon hány pesti múzeumjáró tudja, hogy létezik egy Szalma – Kincs – Tár nevű Muzeális Nemzetközi Szalmagyűjtemény? Vagy egy Sütőipari Emléktár, más néven Kenyérmúzeum? És a Kalap és Sipka Múzeumot hányan ismerik? Nos, ma már többen, mint a Múzeumok Majálisa előtt. KOVÁCS BÁLINT CIKKE.
A címben szereplő mondat a Mara halála egyik szereplőjének hagyja el a száját, s mint ilyen, tekinthető valamelyest önreflexiónak is. Kár, hogy a mindenképpen mérsékelt komolysággal olvasandó mondatból az Utolsó Vonal előadásáról szólva épp az irónia hiányzik. KOVÁCS BÁLINT ÍRÁSA.