Egy párbeszéd, amit csak abbahagyni lehet, de befejezni sosem. Az ötvenedik születésnapját ünneplő Szkéné történetének több mint három évtizede szorosan kapcsolódik Regős János személyéhez és az ő színházról alkotott elképzeléseihez. Szigorú áttekintés helyett nevek, emlékek, sztorik adják e szöveg gerincét. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Jászay Tamás
ITT MINDEN VAN, CSAK KICSIBEN
GÖRÖG ISTEN A Revizor Dekameronja – 8. nap
Tudom, tudom, névvel nem viccelünk, de hát az van, hogy ez egyáltalán nem vicc, teljesen komolyan gondolom, amit írok. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA.
KALIBER A Revizor Dekameronja – 2. nap
Panaszkodsz vagy dicsekszel? Arvo Pärt-portrékoncert szól a hamburgi Elbphilharmonie-ból, miközben ezt írom, ha nincs járvány, esélyem nem volna ilyeneket hallgatni. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA.
TARTÓS BARÁTSÁGOK Interjú Philip Arnoult-val
Ha a magyar és az amerikai színházi kapcsolatok szóba kerülnek, néhány mondat után biztosan elhangzik a neve. Philip Arnoult, a Center for International Theatre Development (CITD) vezetője azt mondja, hogy egész életét különböző színháztermekben töltötte arra várva, hogy történjen valami. De megérte. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
K. SZERINT A VILÁG Franz Kafka: Das Schloss / Deutsches Schauspielhaus Hamburg
Bodó Viktor nem tud, mert talán nem is akar szabadulni Franz Kafkától: most Hamburgban mutatta meg, hol tart vele kapcsolatos stúdiumaiban. Nincs az a lakat, amit ne nyitna a mindig kéznél lévő kulcsa. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
SZODOMA A SZODOMAIAKÉ Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű / Örkény István Színház
Semmi különös nem történik ezen az estén. Úgy értem ezt, hogy normál esetben, vagyis alapjáraton ennek, ilyennek kellene-lehetne lennie a színháznak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
PAPÍRFORMA Phia Ménard – CIE Non Nova: The Mother House/Maison Mère / Trafó
Valószínűleg nem is nekem kellene írni erről az estéről, hanem egy képzőművészet-kritikusnak: nincs itt előadás, nincs itt színház, nincs itt szöveg, nincs itt szerep. Vagy mégis? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
MEGVÁRJUK, AMÍG MEGJELENNEK A CSILLAGOK Beszélgetés Herczeg Tamással, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójával
Már javában zajlik a jegyértékesítés az ország legnagyobb szabadtéri színházának idei előadásaira. Mi arra voltunk kíváncsiak, milyen folyamatok zajlanak a háttérben, míg a bemutatókig eljutunk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
DIÁKCSEMEGE ODE 30 gála / Nemzeti Színház
Azok az igazán ütős diákszínjátszó előadások, amelyek a résztvevők saját világáról szólnak, olyan területről, amit igazán jól, belülről ismernek. Ki a diktatúrában, ki a mitológiában talált magára a harmincéves jubileumát ünneplő Országos Diákszínjátszó Egyesület gálaműsorának két előadásában. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
SZEX, DROG, ROCK’N’ROLL Pintér Béla és Társulata: Anyaszemefénye / UP Újpesti Rendezvénytér
„…a dráma akkor fordul, mikor kis figura úgy dönt, sorsát megváltoztatja.” Pintér Béla új bemutatójának kulcsmondatát az előadás szórólapja is idézi, de az ördög persze most is a részletekben rejlik. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
TRENDIN SZEXI Chicago, Cabaret / kecskeméti Katona József Színház, tatabányai Jászai Mari Színház
Két egymást követő napon két nagyszabású, zenés-táncos bemutató zajlott két vidéki városban, egy rendező fősége alatt: Béres Attila csúcstámadása sikerrel járt. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
FREESTYLE SHAKESPEARE Kertész utcai Shaxpeare-mosó / Örkény Színház
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A KATASZTRÓFA ELŐTTI PILLANAT Beszélgetés Botos Évával
Nem íróként vagy rendezőként ismerjük Botos Éva nevét, az általa gründolt csRSnyést most mégis a Színikritikusok díja várományosai között találjuk az évad legjobb független színházi előadásainak listáján. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
MAGIC MOMENTS Gergye Krisztián: Levitáció, Kárpáti Péter: Cinóber hadművelet / Kőszegi Várszínház
Minden csak illúzió: a Kőszegi Várszínház szezonzáró dupla premierje látszat és élet összefüggéseiről gondolkodott – a valóság és a halál tükrében. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
SEMMI KUNSZT Színház, cirkusz, tánc / Sziget 2019
Az egyszerű ajándékok tudnak igazán nagy örömet szerezni. Ezt tanultam az idei Sziget utolsó két napján, de azért találkoztam néhány összetettebb meglepetéssel is. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.