Geyer Stefi, Szigeti József, Arányi Jelly, Székely Zoltán, Gertler Endre, Végh Sándor, Fenyves Loránd, Zsigmondy Dénes: e neveket nemcsak az köti össze, hogy valamennyien jeles magyar hegedűsök, de az is, hogy valamennyiük pályája külföldön bontakozott ki. Közülük való Varga Tibor, a legendás Hubay-iskola neveltje, aki Nagy-Britannia, Németország és főként Svájc koncerttermeiben és zeneakadémiáin fejtette ki munkásságát. Mivel sokágú tevékenységének fontos fejezete volt a pedagógia, a Pannon Filharmonikusok emlékhangversenyén négy hegedűs csodagyerek mutatkozott be a világ négy tájáról: az együttes, amelyet a néhai hegedűművész fia, Varga Gilbert (1952) vezényelt, így emlékezett az előadóra és pedagógusra, akinek pályafutása során megkülönböztetett szerepet játszott a fiatal tehetségek segítése. A hangversenynek ezt a címet adták: Varga Tibor 100 – Csodagyerekek a Pannon Filharmonikusokkal.

Seohyun Kim és Varga Gilbert

A kiválasztott muzsikusok közül Edna Unseld a legfiatalabb: Svájcból érkezett, és gyermeki lénye rokonszenves tisztaságot és komolyságot áraszt. A négy különleges tehetség közül a másik, akinek zenei megnyilvánulásai következetesen az elmélyülés igényéről tanúskodtak, a magyar és egyiptomi szülők házasságából született, bécsi Mariam Abouzhara. Ők ketten magabiztos hangszeres felkészültséggel, briliáns kidolgozással játszottak, két másik társuk azonban kifejezetten a bravúrra helyezte a súlyt produkcióiban: a hongkongi Laurentia Jinan Woo a virtuozitás büszke-szenvedélyes, drámai válfaját képviselte, a dél-koreai Seohyun Kim pedig a könnyed-elegáns, dekoratív hegedülés elkötelezettjeként szólaltatta meg műsorát.

A túlméretezett műsor tizenkét számot tartalmazott, annak érdekében, hogy minden szólista három-három produkcióban léphessen pódiumra. Gálaest profilú programot hallottunk, amelyben többnyire egytételes kompozíciók szerepeltek, illetve többtételes művek kiragadott tételei. Teljes többtételes mű csak egy szólalt meg: Mozart B-dúr hegedűversenye, amely ily módon ki is lógott a válogatásból. A műsor egésze heterogén benyomást keltett, az egymást követő darabok között többnyire csekély stiláris, poétikai vagy egyéb kapcsolatot fedezhetett fel a zenehallgató. Mindezt érzékeltetheti, ha felsoroljuk a szerzőket és műveiket: Rimszkij-Korszakov (Efrem Zimbalist Koncertfantáziája Az aranykakas című opera témáira – Brandenburg Ádám hangszerelésében), Csajkovszkij (Valse-scherzo, op. 34), Mozart (B-dúr hegedűverseny, K. 207), Saint-Saëns (3., h-moll hegedűverseny, op. 61 – I. tétel), Vieuxtemps (5., a-moll hegedűverseny, op. 37 – II. és III. tétel) Mendelssohn (e-moll hegedűverseny, op. 64 – III. tétel), a szünet után ismét Mozart (C-dúr rondó, K. 373), Keisler (Tambourin chinois), újból Kreisler (Liebesleid), Vecsey Ferenc (Valse triste), de Falla (A rövid élet – I. spanyol tánc) és Bizet (Carmen-fantázia – Franz Waxman feldolgozása) követte egymást.

Arra jó volt ez a program, hogy szórakoztasson, arra is, hogy a fiatal szólisták megcsillogtathassák kivételes virtuozitásukat. Tudásuk, tehetségük, komolyságuk láttán azonban talán joggal érezhette úgy a kritikus, hogy ennél többet érdemeltek volna: azt, hogy megmutathassák, tudnak mélyen, gazdagon, tartalmasan zenélni, s ehhez nem tizenkét műre lett volna szükség, nem csapongásra és kiragadott részletekre, hanem mindössze négy kompozícióra – négy teljes, háromtételes hegedűversenyre.

Dékány Zsolt fotói; a képek forrása: Pannon Filharmonikusok.

Edna Unseld alkatához és jelenlegi tudásához jól illett volna Bach E-dúr hegedűversenye (BWV 1042), Mariam Abouzhara komolysága és költőisége méltón mutatkozhatott volna meg Mozart A-dúr koncertjében (K. 219). A két par excellence virtuóz közül Laurentia Jinan Woo otthonosan mozoghatott volna Bruch g-moll hegedűversenyének (op. 26) erős érzelmi fűtöttségű dallamai között, míg Seohyun Kim a könnyedséget a legtisztább tartalommal párosulva találhatta volna meg Mendelssohn e-moll hegedűversenyében (op. 64). Ez persze „komoly” hangverseny lett volna (igaz, belefért volna a programba négy bravúros ráadás is), mi azonban gálaestet kaptunk, csapongást és csillogást – jóval kevesebb igazi tartalommal.

A kritikus úgy érzi, az ünneprontás veszélyét is vállalva érdemes megkockáztatnia: a Varga Gilbert lelkes és dinamikus irányításával odaadón játszó Pannon Filharmonikusok méltóbban emlékezhettek volna meg Varga Tibor művészetéről és pedagógusi tevékenységéről, ha kevésbé attrakciószerű hangversenyen mutatják be kiváló felfedezettjeiket. Az igazi előadóművészet nem a technikáról, hanem az elmélyülésről szól – és ezt a szemléletet leghelyesebb már gyerekkorban elsajátítani.