Kevés aktívabb szerzői rendezőt ismerhetünk a kortárs amerikai filmkultúrában, mint Steven Soderbergh. A főleg csavaros történeteiről és zsúfolt cselekményeiről ismert filmes bár sikeresen váltott médiumot, áttérve a streaming és a digitális kor számára készülő filmek és sorozatok világára, a korábban is felemás filmográfián mostanra nyomot hagyott a futószalagos munkafolyamat. Legújabb, itthon az HBO Maxon elérhető sorozata esetében azonban ismét egy érdekes és aktuális alkotást hozott létre..
A kör bezárul egy hagyományos bűnügyi thriller alapjaival indít, egy Amerikában tevékenykedő guyanai bűnszervezet elrabolja egy gazdag család fiát majd váltságdíjat követelnek, ám nem minden a terv szerint alakul. A kissé kopottas felütés csak harmadát képezi a hat részes sorozatnak, amely ezt követően már a félresikerült bűntett miértjeinek jár utána. Az ok és okozatok láncolata pedig sokkal régebbre és olyan nem várt helyekre, valamint személyekig nyúlik vissza, ami több meglepetést tartogathat a türelmesebb nézőknek.
A forgatókönyv Ed Solomon munkája, hangulatában pedig előző, a rendezővel közös filmjét, a Semmi hirtelen mozdulat című bűnügyi drámát idézi. Mindkét projekt egyfajta tévedések vígjátéka, ahol a humor néhány kezdeti ballépésből ugyan adja magát, végül mégis elkomorulnak az események, hogy aztán felfedje magát egy a tragédiák hátterében álló ipari gépezet. Jelen esetben ez egy sikkasztási célokkal indult építkezési vállalkozás, amelynek következtében a központi konfliktust szolgáló guyanai bűnözőcsalád illegális tevékenysége, valamint bosszúvágya is értelmet nyer. Ám mielőtt a teljes kép összeállna, nézőként főleg a különböző, eltérő háttérrel és indítékkal rendelkező karaktereken keresztül van lehetőségünk rákapcsolódni a történetre. Szerencsénekre a szereplőgárda összetétele a miniszéria legizgalmasabb része.
A szerteágazó eseményeket a néző számára is kibogozó és kommentáló Melody Harmony nyomozónő szerepében Zazie Beetz rögtön egy merészebb készítői húzás, mivel bár morális szempontból egyértelműen az ő döntései és eltökéltsége képviseli a pozitív oldalt, mégis – talán szándékosan – idegesítőre írták. Modernkori Columbo módjára zökkenti ki gyanúsítottjait azok magánéletében is vájkáló kérdéseivel, miközben fekete női rendőrként nemcsak a neki folyamatosan keresztbetevő feletteseivel kell minden megérzésből hozott döntése után megharcolnia, de saját komplikált múltja miatt a szükséges eredmények elérése érdekében is több váratlan lépést kell megtennie. A nézői szimpátiát folyamatosan kiváltó, de egyben ki is hívó Mel nagyszerű összegzése mindannak, ami Soderbergh teljes munkásságát jellemzi: a hagyományos műfaji elemeket a modern korba átemelő, majd azok hiányosságaival párbeszédet folytató, öntörvényű filmográfia ez, amelynek fontosabb darabjait alkotója azért is hívta életre, hogy általa kritizálhassa azt a berögzült társadalmi rendet, amelyet korunk, de főleg a túlpörgetett kapitalizmus alatt éppen roskadozó amerikai társadalom reprezentál.
Beetz nyomozója mellett a többi karakternek is marad hely lélegezni, így az olyan, szerepeiket itt inkább rutinból hozó színészek mellett, mint Timothy Olyphant és Claire Danes egymás előtt titkolózó férj-felesége, vagy a bűnözőcsalád piszkos ügyeit intéző Aked (Jharrel Jerome), több izgalmas alakítást is láthatunk. Közéjük tartozik a New Yorkban székelő guyanai maffiacsalád megözvegyült fejét, Savitri Mahabir játszó CCH Pounder, aki egyszerre képes fenyegető, de népének babonáiban az őrület határáig hívő, tehetetlen nő maradni, míg a Mahabir családot kiszolgáló, de közben saját terveit szövögető Garmen szerepében Phaldut Sharma egy igazán számító, ám kétségbeesett ember tragédiáját tárja elénk. Mellettük a sorozatot olyan váratlan epizódszereplők színesítik, mint a többnyire komikus szerepkörben látható Jim Gaffigan korrupt rendőre vagy a gazdag, amerikai, teljesen tudatlan sztárséf nagypapájaként magából készséggel idiótát csináló Dennis Quaid.
Solomon dialógusai a korábbi munkáihoz képest már életszerűbbek, ám továbbra is többször érződnek túlbeszéltnek, ezáltal időnként több koncentrációt követelve a nézőtől. Ez önmagában még nem lenne gond, ha filmről, nem pedig egy filmként építkező, de epizódokra bontott történetről beszélnénk. Ez a kettősség Soderbergh rendezői hozzáállását sokkal pozitívabb módon hatja át, a jelenetek ugyanis végig filmszerűek, és szerencsére nyoma sincs a tévés projektekre jellemző fantáziátlan beállításoknak. Az egyes pontokon leülő cselekményt könnyedén gördíti előre egy-egy kreatívabb kültéri felvétel, vagy az ezekből átvezetett hosszabb snittek és a karakterek közt dinamikusan váltakozó közeli jelenetek, amelyek révén a drámaibb pillanatok személyes tétjei is jobban átérezhetők.
A sorozat javára válik az a sok tehetséges filmes, akik dolgoztak rajta. A hat epizódos hossz ugyanis minden pozitívum ellenére sem érződik megfelelőnek, a sok irányba szétszálazható történések között több feleslegesnek, túlbonyolítottnak tűnik. Dicséretes az alkotói ambíció, ami első pillanatától fogva érződik a sorozaton, ám a közepe felé ennek következtében a ritmusa annyira leül, hogy egyetlen néző sem hibáztatható, aki félbehagyja. De végignézve a sorozatot világossá válik, hogy kár lett volna ezt tenni, mivel a zárás során tényleg úgy derül mindenre fény, hogy az nemcsak kielégítő, de visszamenőlegesen is meghálálja a megelőlegezett bizalmat. Persze jogos lehet az az érzésünk is, hogy talán túl sokat kér cserébe.
Így bár különleges sorozatként fogunk rá emlékezni, A kör bezárul sokkal kevesebb emberhez fog eljutni, mint azt megérdemelné. A cselekményben elrejtett üzenet nemcsak aktuális, de több ritkán tárgyalt problémát is érint. Ez pedig Solomon és Soderbergh társadalmi érzékenységéről tanúskodik, kettejük kollaborációja pedig továbbra is a rendező hosszas filmográfiájának legizgalmasabb korszakát bővíti. Csak remélni tudjuk, hogy legközelebb mindezt egy ahhoz jobban passzoló médiumban, több mértéktartással folytatják majd.
A sorozat adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.