Nem mindenki volt ilyen szerencsés. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy milyen volt kishazánk a 90-es években, amikor még a Marvel-univerzum nemhogy özönvízszerűen nem zúdult ránk, de éppen csak csepegtette a mítosz morzsáit. Ezért aztán Hulkot először német, Amerika kapitányt francia képregényeken keresztül ismertük meg. Filmen Venom, a feketemassza-szerű földönkívüli lény a Sam Raimi-féle 2007-es Pókember széria 3. részében tűnt fel, de ezúttal végre egészestés film erejéig kerül a reflektorfénybe, Ruben Fleischer rendezésében, aki a közönség szívébe a Zombielanddel lopta be magát.
Fleischer most visszatért ahhoz a műfajhoz, amiben már bizonyított: saját bevallása szerint is kedvenc 80-as évekbeli horror-vígjátékaiból, az Egy amerikai farkasember Londonban-ból és a Szellemirtókból merített ihletet a Venom megrendezéséhez, jó döntést hozva ezzel. Ugyan a Marvel filmek az elmúlt években olyan mélységes sötétségbe züllesztették a kortárs fősodorbeli filmkultúrát, aminek a felülmúlása talán nem érdemel külön méltatást, mégis muszáj itt leszögeznünk: a Venomot egyértelműen a filmként értelmezhető és működő Marvel-film kategóriába kell tennünk. Így a helye igenis ott van az új-zélandi komikus, Taika Waititi által levezényelt Thor: Ragnarök mellett, és megközelíti James Gunn A galaxis őrzői szériáját. Talán nem véletlen, hogy a felsorolt filmeket egy dolog mindenképpen összeköti: van humoruk, és emiatt annyira szórakoztatóak.
Na de hogyan is kerül a Földre Venom? A milliárdos vállalkozó tudós, Dr. Carlton Drake (Riz Ahmed) hozza az űrből, több földönkívüli társával együtt azért, mert képesek beleköltözni földi organizmusokba. Drake így kíván olyan ember/alien hibrid egyedeket létrehozni, akik képesek más bolygók felfedezésére. Csakhogy nem könnyű megtalálni azt a szervezetet, ami képes a létformák befogadására, ezért kísérletei egyre több emberáldozatot követelnek. Mindez szemet szúr Eddie Brock (Tom Hardy) oknyomozó riporternek, aki próbálja leleplezni a sötét ügyletet. Eddie Drake laboratóriumába behatolva véletlenül érintkezik az egyik idegen lénnyel, és hogy, hogy nem, kiderül, ő éppen azon kevesek közé tartozik, akik kompatibilis gazdatestként tudnak működni.
Jelenetek a filmből |
Ruben Fleischer és alkotótársai azzal is jó döntést hoztak, hogy – az egyébként önmagában a képregényfilmektől nem idegen inváziós sci-fi (lásd. Superman II, Bosszúálló filmek, csakhogy ezek a földönkívüli hódítók nyílt invázióját mesélik el) – egyik ritka alműfajának sémájára, a titkos invázió vízióját megvalósító történetváltozatra alapoznak. John Carpenter 1982-es kultikus mesterművének, A dolognak (Valami) a motívumaiból merítettek. Már a film első képe, az idegenekkel a Földre érkező űrhajó víziója is főhajtás Carpenter klasszikusa előtt. A későbbiekben pedig Eddie testének deformálódásának megjelenítése A dolog földönkívülijének ábrázolását idézik.
De a Venomban nem arról van szó, hogy a gazdatestbe beköltöző idegen lény ezután korlátlan hatalmat gyakorol áldozata felett, mint mondjuk A rejtőzködő, vagy A felszín alatt című, a parazita-földönkívüliek titkos inváziójáról szóló sci-fikben. Venom nem véletlenül sértődik meg, amikor rendszeresen leparazitázzák, és tökéletesen igaza van, hiszen nem élősködő: ő a túlélés érdekében szimbiózisra törekszik gazdatestével. Ebből a szimbiotikus együttlétből fakad a film sajátos humora is: ahogy Eddie és Venom próbál kijönni egymással a siker elérése érdekében, Venom még magánéleti tanácsokkal is ellátja csetlő-botló „gazdáját”. Különös egymásra találásuk teszi igazán egyedivé a filmet, aminek köszönhetően Venom, az inváziós sci-fi műfajban szinte példátlan módon, bár önös érdekeit hangoztatva, mégis fokozatosan átáll a leigázandó földlakók oldalára.
A képek forrása: MAFAB |
Az Eddie és Venom közötti kapcsolat kibontakozását sajnos rendre megakasztják az egyéb szálak. Mindennek össze kell függenie: a földönkívüli anyagot a Földre szállító Carlton Drake ellen Eddie-nek személyes bosszúvágyat is éreznie kell, ezért Eddie titkosított, Drake-ről szóló bírósági aktákat ment le ügyvédként dolgozó menyasszonya (Michelle Williams) laptopjáról, annak tudta nélkül, és emiatt csapnak össze a feje felett a hullámok, mert ezután Drake elintézi, hogy kirúgják állásából. Ezek a hollywoodi dramaturgiai szabályoknak lerótt fölösleges körök. Hasonló megfontolások miatt kerülhettek a filmbe a „kötelező tanulság” levonását célzó részek: amikor a gonosz tudós a szimbiotikus és a parazita létforma, valamint az ember önző terjeszkedése közötti párhuzamra igyekszik felhívni a nézők figyelmét. Érthetetlen, hogy épp a szórakoztatás fellegvárában nem mernek pusztán a film által nyújtott élményre alapozni. Valamiért ilyesmire a 80-as években, a Venom által is megidézett filmekben még nem volt szükség.
Ez a film mindig akkor kerül jó vágányra, amikor az Eddie és Venom közötti kapcsolat alakulására és az abból fakadó humorra helyezi a hangsúlyt. Ekkor tud igazán brillírozni Tom Hardy is, akinek nagyszerűsége szintén nagyon egyszerű recepten nyugszik: mer játszani, és végig hiteles marad. Ennek köszönhető, hogy Venommal együtt maga a néző is képes belé költözni és szimbiózist kialakítani vele. A moziból való távozás után javallott egy ideig nem nézni tükörbe, hogy minél tovább tartson a Tom Hardy-hatás.