És milyen kár, ha valaki a szórakoztatás nemes feladatát nem veszi komolyan, ha elvicceli a tréfálkozást. Milyen kár, hogy a L’art pour l’art Társulat lenézi nézőit és önmagát, és Shakespeare-hez kapcsolódó szellemes vagy gúnyos, vagy legalább akármilyen varieté helyett összetákolt haknival pipálja ki a fesztiválszereplést.
Jelenet az előadásból |
Pedig a kezdet reményteljes. Négy kvalitásos nevettető, Szász Móni, Dolák-Saly Róbert, Laár András és Pethő Zsolt lép némi csúszás után a téglavár melletti tavacska szabadtéri színpadára. Reneszánsz ruhájuk, a harisnyás, tollas kalapos férfiak kissé bizarr látványa ígéretes, ahogy a prológnak hangzó csetlés-botlás is kellemes felütés. Elhangzik, hogy frissíteni kell a shakespeare-i életművet, ma este az elfeledett, sőt a meg nem írt darabokból kapunk ízelítőt. Kár, hogy a neves Johann Sebastian Shakespeare már nem lehet jelen, számára is akadna bőven felfedeznivaló, szól a felvezetés. Utólag, a produkció egészének ismeretében inkább szabadkozásnak mondanánk, hiszen az előadásnak annyi köze van az Erzsébet-kori drámaíróhoz és munkásságához, mint egy reneszánsz kosztümnek Erzsébet királynőhöz.
Jelenet az előadásból |
Kevés utalás történik Shakespeare-re. A Besenyő család finálénak szánt jelenetében már a reneszánsz öltözék is lekerül a játszókról, hogy jól bevált, eklektikus jelmezeikben bukkanhassanak fel, s bejáratott figuráikkal és fordulataikkal parodizálják a hazai családmodell kifordított ikonjait. Hasonlóan soványka kapcsolatot mutat a fesztivál témájával András mágus gagyi bűvészjelenete, a kacagtató diavetítések, a hörgő rockerek magánszáma, a mozambiki duett, az udvarlós jelenet, melynek végkifejleteként a nő melegebb éghajlatra küldi udvarlóját. És szintén a shakespeare-i életműtől független csapáson jár Boborján három madárkáról szóló musicalje, a ping-pong rádió pompás műsora, vagy a két reneszánszkori meleg fiú archaikus és unalmas párbeszéde.
Jelenet az előadásból |
Más műsorszámok nyomokban tartalmaznak Shakespeare-t. Szonett átdolgozásként aposztrofálják a társulat egy régebbi slágerét, az érzelmekről szóló dalt. Egy másik, szintén a hőskorból származó, a lábvízről szóló dalocska felbukkanását az indokolja, hogy ezt énekelte Dr. Shakespeare a pácienseinek. És erre a szellemdúsnak semmi esetre sem mondható kaptafára van ráhúzva Shakespeare állatverseinek elszavalása, vagy egy másik előadásból idecitált és az avoni hattyú mese iránti vonzódását reprezentálni hivatott Hófehérke és a svéd törpe című opusz elregélése, stb.
Végül mégis felbukkan egy csíra, ami halovány érdeklődést mutat Shakespeare műve iránt. Kidolgozzák ugyanis a Julius Caesar csúcspontját, nevezetesen a harminchárom késszúrást. A klasszikus színházi szituációt idéző jelenetben a lepedőbe tekert, koszorúval ékesített bugyuta Caesart egy beszédhibás csiga, egy félnótás Cassius, majd egy erőszakos Burkus döfködi egymás után, miközben a japán súgó intim telefonszexet folytat a súgólyukból. Mindössze ennyi jutott a társulat eszébe a Shakespeare-rel való mókázás kapcsán.
Jelenet az előadásból. Kiss Zoltán felvételei |
Sajnálatos, hogy a L’art pour l’art nem él a lehetőséggel, s beéri unos-untig ismert számainak összeollózott változatával. Új előadás nem születik, alig néhány új mozzanat kerül a fiókból előrántott jelenetek mellé. Ezek többségének humora mára megkopott, egy-két gyöngyszem ugyan még felvillan, de azok íze is jócskán felhígul a lapos poentírozással. Az előadás ritmusát időnként a technika ördöge vagy a szövegtévesztés is megakasztja, s bár frappáns rögtönzésekkel vágják ki magukat a szereplők, a produkció minduntalan leül. A közönség mindebből keveset vesz észre, végigrötyögi az előadást, de tartok tőle, hogy igazán jól senki nem szórakozott.