Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Az ügy – avagy Normális Eljárás / Katona József Színház
2019.01.07.

Jó lenne tudni, miért. Mármint miért került színre Szuhovo-Kobilin Az ügy című darabja a Katonában; mit látott benne Ascher Tamás, aki megrendezte, és miért nem látom én, amit ő látott. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Első látásra persze majdnem mindenre van válasz: Szuhovo-Kobilin itthon eddig jobbára ismeretlen darabját Radnai Annamária megtalálta, lefordította, és az orosz drámában kedvtelve utazó Ascher Tamás kezébe nyomta; a mű, amelyet szerzője bohózatnak nevez, a mindennapos-hétköznapi korrupcióról szól, arról a kisléptékű simlisségről, amely ma itthon a figyelemküszöböt aligha viszi át, és legföljebb a jogosítványszerzésben közreműködő oktatókat és vizsgabiztosokat véteti észre egy nahát erejéig; a Katona kiváló színészei álmukban is érzékletesen snittelik az eléggé tipikus figurákat.

Mészáros Máté, Bezerédi Zoltán
Mészáros Máté, Bezerédi Zoltán

Vagyis van itt egy nagy adag kézenfekvőség – pláne ha emlékeztetünk a nem túl régen bemutatott Gogol Háztűznézőre, amely látványban-érzületben-Ascherben közeli rokon, vagy a nemrégiben bemutatott Széljegyre, amely a középszintű korrupcióval testvér csalásról szól. A kézenfekvőség márpedig nem jó inspiráció a színházban, mert elkényelmesít – alkotót, nézőt egyaránt.

Ez egy nagyon sovány darab. Föl van vázolva benne Muromszkij, aki középkorúsága ellenére úgy csodálkozik rá a kishivatalnok-réteg korruptságára, mintha ma született volna. Mészáros Máté küzd rendesen azzal, hogy elég hülyének kell mutatnia a figurát (hogy nekünk, nézőknek is elmagyarázhassák, amit neki tudnia kéne), kivált mert más jellemvonás nemigen jut neki. Indulatilag a kétségbeesés és felháborodás közt glisszandózik; micsoda jó színész, ez meg itt egy főszerep, aztán mégis, mégsem, tessék. Megjelenik a darab elején egy bizonyos Nyelkin – külföldről tér haza, de hogy miért és mit akar, ki nem derül, és ez nem a színész, Borsi-Balogh Máté e.h. hibája –, aki később beleolvad az obligát nagymintás tapétába. Ott van a nagynéni, aggodalmas és túlteng – Pelsőczy Réka fantasztikus szőrös papucsban toporog, és mindvégig sikerül titokban tartania, hogy ő akkor most jóember-e vagy sem. Meg ott van a fiatal lány, annak a bizonyos ügynek az egyik szereplője, de ahogy róla, úgy az ügyről is homályban maradnak talán fontos részletek, Rujder Vivien igyekszik a konkrét színpadi teendőkbe kapaszkodni, teaszervírozás, széktologatás, stb. Van még egy vidéki intéző, bár a birtok állítólag már eladva, de lehet, hogy nála van az utolsó részlet, ezen is lehet töprengeni egy kicsit. Szóval jön Bezerédi Zoltán, na, róla legalább tudhatni, hogy jó ember, annyira jó, hogy a vesztegetés csínját-bínját is kitanulta ott vidéken. Puszta szeretetből és lojalitásból adja bele a vesztett ügybe a saját kicsike pénzét is – hogy mik vannak, tényleg.

Bányai Kelemen Barna
Bányai Kelemen Barna

Az ügy egy csalás, amit nem a színlapon szereplő figurák követtek el, de a látszat szerint ők fognak megbűnhődni érte, avagy jó sokat fizetni, hogy ne bűnhődjenek meg mégsem. Az elkövető nem bukkan föl, pedig vőlegény, a halovány lányfigura vőlegénye. De mindez nem is érdekes.

Mert a megvesztegetés szereplői lennének érdekesek: Tarelkin, aki a család összekötője a főnöke, Varravin felé – ők a vesztegetési tápláléklánc, mindkettőt kell etetni, hogy sínen legyen az ügy; sőt, kettejük fölött a Herceg áll, aki belekavarhat az ügybe. És bele is kavar.

De ők sem érdekesek, kispályás csirkefogók; legföljebb az érdemel pillanatnyi meghökkenést, ahogy Bányai Kelemen Barna bűvész módjára húzkodja elő a kalapból a különféle magatartásformákat, a nagyképűtől a nyomoroncig. Fekete Ernő tisztesen teljesít, széles teátrális mozdulatokkal, kirívó gesztusokkal igyekszik legalább egy második dimenziót pakolni a figurába, még énekel is. Takátsy Péteren egy fehér fürdőköpenynek kéne eljátszani az abszurdot, pedig Takátsy is tudná.

Pelsőczy Réka. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Pelsőczy Réka. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Van néhány színesítő effekt: kicsi stilizált mozgás a hat (?) színiegyetemistától, fülhallgatóval, SzTK-szemüvegkerettel, meneteléssel, koreografált ivással; piros sarka van a Herceg lábbelijének; ja, és fakópiros zokni Tarelkinen (is).

Csak hát a lényeg: minden „katonás” jellegzetesség ellenére – vagy épp azért – vészesen vérszegény produkció ez. Ascher Tamás sem látszik túl sokat gondolni a műről (illetve ha sokat gondol, az nem látszik), a dramaturgiai döccenőket úgy hagyja, ahogy vannak, könnyű kézzel, biztonsági üzemmódban odavezényeli a színpadra, amely ezúttal játéktérként is fantáziátlanabb a kelleténél. Ha a jelentést – mindközönségesen az üzenetet – vizsgáljuk, hát ez a történet a kevésnél is kevesebb, pedig belehal egy ember: kicsike csúszópénz, miniatűr nokiásdoboz, hol vagyunk már ettől, az ég szerelmére. A közönség is csak várja, hogy eljutunk oda, ahol vagyunk, aztán csodálkozik, hogy nem, kicsit értetlenkedik, aztán vérszegény tapsocskával jelzi, hogy föladta.

Alaposabb elemzést követelne (sort is fogunk keríteni rá), hogy vajon a Katona, amely évtizedek óta kesztyűtlen kézzel nyúl a társadalom legégetőbb problémáihoz, mostanában miért veszi „lightosra” a figurát. Remek társulatával pompásan szórakoztat (vagy nem), de ami vérre mehetne, ott legtöbbször még csak nem is horzsol. És nem, ne mondják a Kaukázusit, sem a Nórát, mert épp nem ezekre gondolok.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Csáki Judit