Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
2018.11.15.

Ami két éve még csak egy kedves kis kézikönyv jópofa és patinás felduzzasztásának indult, az előző rész sikere miatt ötrészes (!) mozisorozattá varázsolódott. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Ez itt a második epizód. A megszállott Harry Potter-rajongótábor jelentős része odalesz érte, de a többiek nem biztos, hogy értik majd, miért is olyan izgalmas 134 percen keresztül nevekkel dobálózni.

Jó, hát David Yates, aki Potter-ügyben nem épp tapasztalatlan direktor (ha az utolsó kettőt külön vesszük, négy film is a nevéhez fűződik a szériából), azért dobálózik itt mással is: szépen kivitelezett akciójelenetekkel például, amelyek közül kiemelkedik a nyitány, s azt se lehet ám elvenni tőle, hogy a húszas évek miliőjét a folytatásban is értő szakemberként működteti. 

James Newton Howard zenéje most is egészen kiváló, Johnny Depp eléggé el nem ítélhető módon rendesen kordában van tartva – a történet alaposan kihidrogénezett főgonoszaként ugyan láthatóan viszket neki ott, ahol akkor vakarja meg, amikor maszk van rajta, s szívesen kitörne belőle a ripacskodhatnék, de Yates ügyes rendező, elbír Deppel, s igazából elbír J. K. Rowling egójával is. De ha nincs épkézláb sztori, azzal ő se tud mit kezdeni.

Ám még mielőtt arról lenne szó, hogy mit csinál a Grindewald bűntettei, ha nem történetet mesél, azért még érdemes megemlíteni: az is jól áll a filmnek, hogy Göthe Salmander – vagyis elvileg a főszereplő! – kevesebbet szerepel benne, mint az előző  részben, vagyis Eddie Redmayne bájosan dauerolt tincsei talán most kevesebb nézőt idegesítenek majd halálba, bár azért eléggé vicces, hogy a forgatókönyvért felelős Rowling olyannyira takarékra tette e piciny bőröndbe bármikor beugró, s a különös lényeket varázsütésre csatasorba állító gátlásos szakembert, hogy az úgynevezett cselekményre szinte alig van ráhatása. Persze, ezt is felfoghatjuk szerénykedésnek.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ezen kívül tehát lesz még három film, hát, igen, a Warner eléggé hálás lehet az írónőnek, hogy egyenesen a nagyvászonnak írja most a Harry Potter-saga előzményeit, így aztán a fanok kénytelenek rögtön a moziba menni, ha meg akarják tudni, hogy… Mit is? Hát, például azt, hogyan nézett ki, s miképpen viselkedett Dumbledore, mielőtt hosszú szakállat növesztett. Szakasztott úgy nézett ki, mint Jude Law, s úgy viselkedett, mint a Potter-világ Obi-Wan Kenobija. Lehet is érte szeretni: Law elegáns, alázatos alakítása a film egyik legnagyobb erénye.

Ami pedig a Grindelwald bűntettei eseményeit illeti: a gonosz Johnny Depp (a címszereplő), ahogy azt megígérte, a varázstalanok, vagyis, igen, az emberek ellen fordul, mert azok bizony ostobák, s elpusztítják egymást – például a közelgő második világháborúval, ahogy ezt egy látványos hologram-vetítésen a film vége felé be is mutatja az érdeklődöknek. Illetve azoknak a sorstársainak, akiket lázadásra biztat a gaz. Az a gaz, aki egyébként tényleg nem cukorsüveggel gurigázik. Mert Rowling arra is figyelt, hogy ebben a sztoriban tényleg kemény dolgok történjenek – s e brutális dolgok alatt leginkább azt kell érteni, hogy két kicsiny gyermek is meghal a játékidő alatt. Az egyiket megölik, a másikat baleset éri. Előbbi jelenettel volt nehezebb dolga Yates-nek, elvégre figyelnie kellett a korhatárra. Figyelt is, de attól még az lett belőle, ami: olcsó és felesleges hatásvadászat.

Sok jó ötlete nem volt hát Rowlingnak, így aztán azt csinálja, ami mindig bejön, ha nincs ötlet: kiszolgálja a rajongókat. Pontosabban kiszolgálja azokat a rajongókat, akik a Potter-hősök múltjával kelnek és fekszenek, s valószínűleg azt is szavalják álmukból felébresztve, hogy melyik varázslónak ki volt a takarítónője, amikor még a dédmamájával éldegélt. Nos, ebből a filmből jó sok olyan névvel megismerkedhetnek, amelyekre eddig gondolni se mertek – vagy egyszerűen nem tudták az írótól megkérdezni. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A Grindelwald bűntettei tulajdonképpen tényleg nem más, mint jó hosszú névsorolvasás. Drámai hangvételben, hollywoodi hozzáértéssel levezényelve, erős flashbackek segítségével, s még egészen konkrét, CGI-családfákkal is megtámogatva. Csak hogy ne a híveknek kelljen azt megcsinálni photoshoppal, amikor kijöttek a multiplexből. Aki jól figyel, s érdekli is az ilyesmi (vagy hát, mit beszélek: minden bizonnyal csak akkor figyel erre, ha érdekli), temérdek új névvel lehet majd gazdagabb a végére – illetve dehogy a végére, hisz a cliffhanger még ennél is több, s nyilván döbbenetesebb, új, vagy  eddig még nem ismert rokoni kapcsolódást és nevet ígér a továbbiakra. Mást nagyon nem is tud ígérni. 

Rowling nevekben és üres fordulatokban most is remekel tehát – de azért én még mindig szorítanék annak, hogy a harmadik, a negyedik, vagy legkésőbb az ötödik részhez majd megint sikerül neki összehoznia egy igazi film igazi forgatókönyvét is.

Címkék: Mozipremierek 2018