Mindhunter
2017.10.16.

Ők találták ki a „sorozatgyilkos” kifejezést, és addig beszélgettek perverz gyilkosokkal, amíg meg nem értették, hogyan működik az agyuk. Az általuk megszerzett tudást azóta is használják a bűnfelderítésben. A Mindhunter című új Netflix-sorozat ezeknek az úttörő FBI-ügynököknek a munkájáról szól, de sajnos nem olyan különleges, mint a témája. BUJDOSÓ BORI CIKKE.

A cikk címe a Mindhunter című sorozat második részében, Cameron Britton szájából hangzik el, aki az áldozatait utólag lefejező és megerőszakoló sorozatgyilkost, Ed Kempert alakítja. A félelmetes méretű, ám megnyerő modorú, intelligens és manipulatív Kemper az első sorozatgyilkos, akivel a két FBI-ügynök főhős, a zöldfülű Holden (a Followingból ismert Jonathan Groff) és a dörzsöltebb, de ezen a terepen szintén újonc Bill (Holt McCallany) találkozik és interjút készít. És ezen a ponton kezd igazán izgalmassá és személyessé válni a kriminálpszichológia és a bűnügyi profilalkotás kialakulásáról szóló, 1977-ben játszódó sorozat, amelyet Joe Penhall írt, de persze az executive producerként részt vevő és az első évad tíz részéből négyet (az első és az utolsó kettőt) rendező David Fincher neve ad el.

Cameron Britton és Jonathan Groff
Cameron Britton és Jonathan Groff

Fincher kézjegye főleg a lassú és nyugtalanító első epizódon érhető tetten, amely a Zodiákust, de akár még a Hetediket is a néző eszébe juttathatja. A szépiaszínű képeken megelevenedő, esztétikus 70-es évekbeli enteriőrökben mentális és érzelmi zavarodottság uralkodik, Amerika nem nagyon tudja, miben higgyen és mibe kapaszkodjon, és így érzi magát Holden Ford is, aki FBI-os túsztárgyalóként kezd a bűnözők motivációin gondolkodni. Tapogatózása elvezeti az FBI Viselkedéstudományi Osztályának egyik munkatársához, Bill Tench-hez, akivel fokozatosan összecsiszolódó párosként elkezdik feltérképezni a szexuális indíttatású gyilkosságokat elkövetők mozgatórugóit.

Hamarosan csatlakozik hozzájuk egy Wendy Carr (Anna Torv) nevű pszichológus is, aki segít kialakítani a kutatásuk módszertani kereteit abban a reményben, hogy együtt olyan felfedezésekre jutnak majd, amelyek segítenek megelőzni a Kemperéihez hasonló rémtetteket. De mire a hangulatos nyitás után a harmadik részben összeáll a szupercsapat, addigra már elő is jönnek a sorozat problémái: a Mindhunter egyszerre próbál okos(kodó) pszichológiai dráma és vérfagyasztó sorozatgyilkosos thriller lenni, úgy, hogy közben egy tudományág fejlődését is bemutatja mind szakmai szempontból, mind a három kulcsfigura személyes történetei szintjén.

Lehet, hogy tíz óra erre akár elég is lenne, de ahhoz egy Penhallnál érzékenyebb, árnyaltabb eszközökkel dolgozó íróra lett volna szükség, és valószínűleg akkor sem lehetett volna feloldani azt az ellentmondást, ami a perverz gyilkosok bűncselekményeinek részleteiben való hatásvadász tocsogás és az elmélyült lélektani elemzés közt feszül. Nem nagyon lehet egyszerre a bulvárlapok és a tudományos folyóiratok szintjén fogalmazni, választani kell.

Cotter Smith és Anna Torv (A képek forrása: Mafab.hu)
Holt McCallany és Anna Torv (A képek forrása: Mafab.hu)

Az első évad dramaturgiája úgy épül fel, hogy párhuzamosan zajlanak Holden és Bill börtönökben, sorozatgyilkosokkal készülő mélyinterjúi és futnak olyan aktuálisan megoldandó gyilkossági ügyek, amelyekben tanácsadóként segítenek egyre növekvő kriminálpszichológiai háttértudásukat felhasználva. Mindeközben a magánéletükből is látunk epizódokat. Túl nagy vállalás ez így, és mindegyik szál kapkodóvá válik: az interjúkat nem követjük elég hosszan ahhoz, hogy úgy érezzük, igazán elmélyedünk az olyan hírhedt gyilkosok pszichéjében, mint Kemper (aki az egész sorozat legélvezetesebb figurája), Jerry Brudos vagy Richard Speck, az aktuális ügyek pedig nem válnak elég izgalmassá hozzájuk képest, különösen, hogy Holden kezdeti tehetetlensége szinte átmenet nélkül átcsap abba, hogy minimális információk alapján messzemenő pszichológiai következtetésekre jut, amelyek utóbb általában helytállónak bizonyulnak.

El is hangzik a Sherlock Holmes-párhuzam, és sajnos részről részre egyre többször jut eszünkbe Holdenről a fikciós nyomozózseni, ami nem szerencsés egy nyilvánvalóan bizonyos valószerűségre törekvő sorozat esetében. A Mindhunter ugyanis többé-kevésbé a bűnügyi profilalkotás kialakulásának valós történetét szeretné elmesélni, három főhőse mind valódi személyen alapul, és a forgatókönyv John E. Douglas könyvéből készült, akiről Holden figuráját mintázták (Douglas egyébként nem először ihlet meg írókat és filmeseket, a Hannibal Lecter-regények és -filmek Jack Crawford nevű FBI-ügynöke is rajta alapul). Lehetne ez a sorozat olyan, mint a Masters of Sex, amely képes volt egyszerre bemutatni Masters és Johnson úttörő kutatásait és a páros összetett érzelmi életét, de itt – az említett többféle megközelítés és hangvétel közti egyensúlyozás miatt – túl keveset kapunk abból is, ami Holdenben zajlik, és abból is, ami az interjúalanyaiban, a sorozat nem futja ki magát, és sokszor inkább az (egyébként kellemes) Sherlock és Watson szintjén mozog.

Bár maga a téma bőven elég izgalmas ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésünket és a színészi alakítások is megütik az elvárható szintet, újra és újra olyan hibák csúsznak be, amelyek ma, amikor egy Netflix-sorozattól már ugyanolyan vagy magasabb színvonalat várunk el, mint Hollywoodtól, nagyon kirívóak. Ilyen például az időnként hatásvadásszá, sőt, kifejezetten gagyivá váló kísérőzene, vagy az esetlen párbeszédek sora, ahol a szereplők elmesélik egymásnak (azaz nekünk) a kontextusát mindannak, ami éppen történik. De különösen zavaróak az olyan, nem bűnügyekhez kapcsolódó elvarratlan szálak (a bűncselekményekre vonatkozó kérdéseinkre a második évad feltehetően választ ad majd), mint például Wendy részletesen felvezetett, aztán feledésbe merülő magánéleti dilemmája.

A Mindhunter kellően eseménydús és sokszor borzongató, de hiányzik belőle az az újszerűség, ami jellemző volt a szintén Fincher neve alatt (is) futó Kártyavárra, és az első két részt leszámítva igazán erős atmoszférája sincsen. A dús alapanyag miatt többé-kevésbé elszalasztott lehetőségnek tűnik, ami egy briliáns író kezei közt igazán emlékezetes sorozattá válhatott volna, így viszont csak egy krimi a sok közül.

A sorozat adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Bujdosó Bori