Beszélgetés Alpaslan Ertüngealppal
2013.11.26.

A magát magyar karmesternek és európai művésznek valló Alpaslan Ertüngealp rendhagyó Varázsfuvola előadás élén lép újra a pesti közönség elé december 6-án a Solti Teremben. VAJNA TAMÁS INTERJÚJA.

Az isztambuli görög család fiaként a Zeneakadémián diplomázott 45 éves művész 2011-től Claudio Abbado helyettese és művészeti asszisztense. 

Mire számítson a zeneakadémiai Varázsfuvolára jegyet váltó Mozart-rajongó?

Alpaslan Ertüngealp: Pörgős, dramaturgiailag feszes, mai nyelvezetű, fiatalos előadásra, amelyben a zene a főszereplő – Marton Éva művészi és Almási-Tóth András rendezői koncepciójának megfelelően. A Varró Dániel által újrafordított szövegkönyv alapján rövid dialógusok, a történet követhetősége miatt megcserélt jelenetsorrendek fémjelzik majd a mi Varázsfuvolánkat.

Mozart muzsikáján is változtattak?

AE: Semmit. Egyetlen, dramaturgiai szempontból semleges kórustétel kivételével egy árva hangot sem húztunk ki, egy taktust sem hagytunk el. Ugyanakkor a Kisteremként ismert, a Zeneakadémia rekonstrukciója után Solti Györgyről elnevezett terem adottságai alapvetően befolyásolják az opera interpretációját. A professzionális, de a színpadhoz hasonlóan aprócska zenekari árok miatt csökkent a zenekar létszáma, a kórus pedig a nézőtéren kapott helyet. Méghozzá a nézők között, ülve. Ám ezzel igazából nyertünk. A kiváló akusztikájú teremben nincsenek távolságok. Rendkívül intim a közeg, minden rezdülés érzékelhető. A néző szó szerint az opera része lesz. Az énekesek, a zenészek és a publikum eggyé válik. A többi legyen meglepetés.

Az sem okozhat tehát problémát, hogy a fiatal énekesek áténekeljék a termet.

AE: Nem félek ettől, de kétségtelen, hogy ez az előnyünk is megvan. A szereplők egy része valóban kevés rutinnal rendelkezik, mivel még növendékek, de az idősebbek is csak a pályájuk elején járnak. A képességeik azonban egytől-egyig ragyogóak. A zenekart pedig nagyon jól ismerem, hiszen a sajátom: a tizenegy éve alapított Academia Hungarica Kamarazenekar az ország legjobbjaiból álló válogatott társaság. 

Az Academia Hungarica fellépéseivel még sincsenek tele a hazai koncertkalauzok.

AE: Kizárólag külföldön lépünk fel, exkluzív felkérésekre, de azért a lemezfelvételeink itthon is tanúsítják, hogy létezünk. Legutóbb két éve jelent meg dupla Mozart-albumunk a moszkvai Vista Vera kiadónál, akkor még Artemisia Kamarazenekar névvel.

26 éve Magyarországon él, még sem tartja fontosnak az itthoni koncerteket?

AE: Erről szó sincs. 2001-től voltam állandó vendégkarmestere, majd 2006-tól zeneigazgatója a Szombathelyi Szimfonikus zenekarnak. Miután 2002-ben megnyertem az athéni Mitropoulus Nemzetközi Karmesterversenyt, volt szerencsém szinte minden magyar zenekart vezényelni, többek közt a Nemzeti Operaház zenekarát és a Nemzeti Filharmonikusokat is vezényeltem. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy többet lépek a dirigensi dobogóra külföldön, mint itthon. Főképp 2011 tavasza óta, amikortól Claudio Abbado mellett dolgozhatom.

Nem vitatva az athéni mellett a budapesti és szentpétervári dirigens-versenyeken elért sikereit, valamint az exkluzív koncertek visszhangját, az azért mégsem mindennapi, hogy valakit Magyarországról az élő karmesterlegenda stábjába hívnak.

AE: Japánba indultam egy koncertre, amikor 2011 márciusában a még Ferihegy névre hallgató reptér várójában megcsörrent a telefonom. Cesare Mazzonis keresett, a milánói La Scala egykori és a torinói Orchestra Sinfonica Nazionale della RAI jelenlegi művészeti igazgatója. Annyit kérdezett, hogy mit csinálok április 4-én. Mondom, ráérek. Nagyszerű, így Cesare, akkor Claudio vár Bolognában. És 2011. április 4-én tényleg várt.

Miért épp Önre gondolt Mazzonis?

AE: Tőle kellene megkérdezni, de azt tudom, hogy folyamatosan szemmel követte a pályafutásomat, amióta ő is rám voksolt a Mitropoulos-verseny zsűrijében. S mivel Abbadóval szinte napi kapcsolatban van, nyilván ő kérdezhette, hogy tud-e valakit az assistante artistico pozíciójára.

Fotó: Felvégi Andrea
Fotó: Felvégi Andrea

Mi a feladata egy művészeti asszisztensnek? 

AE: A munkám első hetében, miután Claudióval átvettük az összes darabot, az ő partitúráit kellett összevetnem az archivistával a zenekarnak a kottatárból szánt anyagokkal, és folyamatosan követni a próbakat. Továbbá vezényelni, valamint a szólisták szólamaival is foglalkozni. Nem akármilyen zenészekről van szó, hanem az Claudio által alapított Orchestra Mozart és Mahler Chamber Orchestra világhírű muzsikusairól, mint a klarinétművész Sabine Meyer vagy a nagybőgősztár Alois Posch. Aztán egyből a zongoristazseni Maria Joao Pires következett, akivel Abbado a Deutsche Grammophonnál nemrégiben megjelent Mozart-lemezt készítette. Itt már végképp mélyvízbe kerültem. Claudio ugyanis arra kérte Pirest, hogy improvizáljon díszítéseket a lassú tétel témáin. Maria időszűke miatt segítséget kért. Alpaslan majd segít, mondta erre Claudio. Zongoristaként még a Zeneakadémián persze a magunk szórakoztatására improvizálgattunk Haydn vagy Mozart darabokra, de hogy én legyek Pires korrepetitora?! De megoldottuk. Legyen egyszerű, hogy megtanulhassam a felvételig, legyen stílusban, ízléses, de legfőképp legyen olyan, hogy Claudiónak tetsszen, mondta Maria. Így hát megírtam a Claudio által kért, az albumon is szereplő díszítéseket. Ezután tudatta velem Claudio, hogy szeretné, ha még maradnék, szükség esetén helyettesíteni is.

Értsük ezt úgy, hogy Ön dirigálja a Lucerni Fesztiválzenekart vagy a Maggio Musicale Fiorentinát? 

AE: Úgy. De ezen túl az ülésrendtől a világításig rengeteg minden az én reszortom. Mindezt persze a magát konzekvensen Claudiónak szólíttató Abbado zenei elképzeléseinek megfelelően.

A maestro titulus nem jó a karmesterlegendának?

AE: Nem erről van szó. Az olaszországi operákban és koncerttermekben mindenki mester: maestro di luce például a fővilágosító, ahogy az ügyelőnek is hasonló a címe. Szinte mindenki maestro, Claudióból viszont csak egy van. Én is szeretem, ha a nevemen szólítanak.

Asszisztensként mennyire vette át Abbado stílusát?

AE: Nagyon egy húron kell pendülni vele. Aki nem érti a félszavakban, gesztusokban közölt instrukciót, nem marad meg mellette. Ugyanakkor nem követeli meg tőlem, hogy utánozzam. Nem is tudnám, de nem is akarnám. Helyettesítéskor szabad a kezem. Mivel én sem metronómként diktálok, hanem egy más szférába emelve tartom össze a zenészeket, biztonságot és ihletet adva ezzel a szabadon muzsikáláshoz, a visszajelzések szerint kifejezetten kedvelnek a zenekarai. Én is azt vallom, hogy a karmester varázsol, nem dirigál. De természetesen nagyon sokat tanultam tőle. Mikor üdül, vagy otthon van Szardínián és készül a következő produkciókra, akkor is együtt vagyok  vele. Tanulunk, tervezünk és a zenei anyagot fésüljük át aprólékosan. Átbeszéljük a hangszerelésbeli finomságokat, vagy a mű hátterét. Claudio egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy mindig belenyúl a partitúrába, és szinte mindent áthangszerel. Azt is tőle tanultam, hogy hogyan lehet a művön szükség szerint javítani, hogy ezek az önmagukban néha értelmetlennek látszó apró zenei módosítások miképpen is állnak össze a zene szent szövetévé, amikor megszólal a zenekar.

A zeneakadémiai Varázsfuvola előadásokra szabadságot vett ki?

AE: Claudio nem korlátozta az eddigi asszisztenseit a saját karrierjükben, én is vihetem a saját ügyeimet. Ezt már az elején tisztáztuk. Ám ő sem fiatal már, pihennie is kell. Azért is, mert 2016-ig tele a naptára. Azt mondta, hogy a következő két évben feltétlenül számít rám. (X)
Szerző: Vajna Tamás