 Páll Mónika és Formán Bálint |
Henry Fielding, a Tom Jones szerzője zseniális, élesszemű író: az évszázadokkal ezelőtt keletkezett, „prózában írt komikus eposz” emberi természetre vonatkozó megfigyelései a mai napig elevenek. A regény színpadi változatát, David Rogers átiratát Gazdag Gyula rendezte meg Kaposváron 1985-ben. A kaposvári harmadévesek most Felhőfi-Kiss Lászlóval vették elő a darabot, és felszabadult, csillogó-sziporkázó humorú előadásukat a Merlinben mutatták meg a budapesti közönségnek.
Tom talált gyerek, akit Allworthy uraság saját fiaként nevel. A fiú beleszeret a szomszédos földesúr, Western lányába, Sophie-ba, ám a fiatalok nem lehetnek egymáséi, sőt a fiúnak el kell hagynia Allworthy birtokát. Elindul Londonba, Sophie utána, s a happy end előtt még sok-sok megpróbáltatásban, különös alakokkal való találkozásban és kísértésben lesz részük.
Az előadásban fontos szerep jut Partridge-nak, az iskolamesternek (Lábodi Ádám): eleinte az ő utasítására cselekszenek a szereplők, ő tehát a színház-a-színházban ceremóniamestere, a narrátor, aki később maga is részese lesz a történeteknek. Trallalázása egyszerre fontoskodó és távolságtartó – nem csoda, hogy sértetten és szitkozódva távozik, amikor a közönség „elfeledkezik” róla: megvan a véleménye a nézőkről és a darabról.
 Decsi Edit, Lovas Rozi és Boros Anna |
A színinövendékek találóan – a testtartásukkal, sajátosan hordott ruhadarabokkal, hanghordozásukkal – jellemzik a szereplőket, vagy egy-egy (nem túl hízelgő) tulajdonság maszkírozódik rajzfilmszerűen dermedt arckifejezésükre. A karakterparódiákban buján tenyészik a képmutatás: az erkölcs és a morál letéteményesei egytől-egyig kicsinyes, nevetséges alakok. A magát széltől-huzattól óvó, hipochonder Allworthy (Porogi Ádám) szenvelgően teátrális elő-haldoklást rendez magának és családjának, és míg saját nagylelkűségéről zengi ódáit, jóízűen hahotázva anekdotázik a tehén által agyontaposott emberről. Az elsöprő temperamentumú, cowboyosra vett Western (Juhász István) az egészséges vidéki neveltetés híve, azaz jobban ismeri lovai és kutyái szükségleteit, mint a lányáét. A (minden bizonnyal szőrös) anyajegyes Twackum tiszteletes (Béli Ádám) a születési előjogok mentén osztja a felebaráti szeretetet: az ármánykodó, nemesi származású Blifil úrfinak (Keresztény Tamás) jut több belőle, aki az ájtatos elsőáldozó és gonoszan vigyorgó pofákat váltogatja. A zord külsejű, folyton loholó Dowling bíró (Váncsa Gábor) számára a tárgyalás bosszantó akadály az akasztáshoz vezető úton. S az igazságszolgáltatás újabb fintora, hogy épp az igyekvő, ám rendkívül ügyetlen, esetlenségében szánalomra méltó útonállóból (Dézsenyi Molnár Zsolt) lesz a pandúr.
 Béli Ádám, Kárpáti Pál, Páll Mónika és Formán Bálint |
A különböző nőtípusokat hajadonok, vénleányok és özvegyek testesítik meg, akiknek többsége szintén szeret morálról, helyes viselkedésről és engedelmességről prédikálni. Decsi Edit a saját csúnyasága hasznosságában hívő nőt jeleníti meg Bridget szerepében, Honourként pedig a könnyű megoldások és – a házasság tekintetében – a jó partik híve. Ég és föld, tűz és jég a különbség a Páll Mónika által játszott két karakter, Mrs Waters és Miss Western között. Mintha elképesztően vastag szemöldöke és idejekorán kinövő bajusza szabta volna ki Miss Western sorsát, miszerint gyapjúkosztümös aggszűzként kell örökké figyelmeztetésre emelnie mutatóujját, Mrs Waters viszont merő szexuális energia. A kifogástalan öltözetű, szende Harriet Fitzpatrik (Boros Anna) bátran megszökik gonosz férjétől, ám ettől még gyámolatlan és behódoló marad. A Kővágó Veronika által játszott két karaktert pedig a jólneveltség szempontjából választják el fényévek egymástól: a csapzott hajú fogadós ordenáré módon krákog, prüszköl és rikácsol (a meglepően szipirtyószerű, Kárpáti Pál játszotta anyjával együtt), míg Lady Bellastone kifogástalan, nagyvilági úrinő, kinek a csészétől eltartott kisujjában is hideg számítás és intrika lappang.
 Formán Bálint és Lábodi Ádám. Fotó: Rózsavölgyi Dóra |
A két főszereplő, Tom és Sophie szintén esendők, ám szeretetreméltó módon. Tom (Formán Bálint) a szépreményű, kirobbanó, meggondolatlan ifjúság: elhisszük neki, hogy szerelme tiszta, még ha olykor be is sétál a női ármányok csapdáiba… Sophie (Lovas Rozi) ujjongó gyerek, aki most ismerkedik a nőiséggel. Olyan bátor léptekkel követi a szerelmet, ahogy Dorothy jár a sárgaköves úton, de szerelmében önző, hisztis, toporzékoló csitri is tud lenni.
Az előadás a skót gyapjú, az ötórai tea, a zsúpfedeles ház-hangulatra is kontráz. Tom és Mrs Waters például fél percben, illedelmesen teázgatva vitatják meg az asszony éppen aktuális megmentésének körülményeit. Lady Bellastone a gyarmattartók paternalizmusával és tájékozatlansággal bánik a méltóságteljes indai szolgával (Kárpáti Pál).
Számos egyéb apró, ismétlődő vagy váratlan poén és geg pezsdíti fel az előadást: a vadállatokkal teli sötét erdő mélyén műanyag homár kúszik át a színpadon; a tankszerű, bősz ír, Fitzpatrik (Béli Ádám) vérmérsékletének megfelelően reagál az akut hasmenést okozó italra; a fogadós anyja párhuzamosan visít a csengővel… A csapatmunka, a kaposvári növendékek játék felett érzett öröme és a nevetés magával ragad.
Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.