Tünet Együttes: Az élet értelme
2010.01.06.

Ki vele, mi az élet értelme? – kérdezi Bánki Gergely műsorvezetője, a válaszokra azonban kicsit várnia kell. Négy játszótársa szájában lassan, ám szinte egyszerre jelenik meg egy-egy tojás. Szóval a tojás. Ez azért elég meglepő, nem? Még inkább, ha összetörik őket. NAGY GERGELY MIKLÓS KRITIKÁJA.

Jelenetkép
Jelenetkép az előadásból

Nem árt tisztázni: Az élet értelme főleg nem az élet értelméről szól. Ezt leszámítva sok minden másról, mondjuk a befordulásról, a tévképzetekről, gyakran a halálról, következésképp az életről, a zavarosban kerengő emberekről, a létezésükön görcsölők halk motyogásáról. A Tünet Együttes kérdése amúgy komoly: ki tudsz-e jönni a fényre, fel tudsz-e szabadulni a démonaid gravitációja alól? Ha igen, akkor rátaláltál az „értelemre”, ha nem, akkor sziszifuszi módra újrakezdheted, hátha egyszer sikerül. Mindjárt az első jelenetben a Szabó Réka alakította anya (jelentős, ámde szakszerűtlen hajlamom van a színészt és a karaktert összemosni) nyugalmat, átlényegült, magasabb szintre lépett életet sugároz. Neki sikerült, az ő életében – a Duna vizével elöntött Budapesten elvesztett, majd megtalált gyermeke által – megtörtént a fordulat. Az asszony természetes és egyszerű. Mint mondja, van már ki előtt meghalnia. Nem mellékesen, az előadás jó hatvan perc múlva Gőz István felkiáltásával ér véget: „Meg fogok halni! Ami a kettő között van: a harc. Azaz a kínlódó élet öt megtestesülése. 

Az értelem keresése egyébként éppúgy a néző feladata is, mint a karaktereké. Igaz, kicsit másképp: igazolvány ellenében még a Szkéné ruhatárában tolmácsgépet nyomnak a néző kezébe, az egyes csatornákon – sorrendben – Bánki Gergely, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Góbi Rita, Szabó Márta mondják monológjaikat, olyan halkan, hogy készülék nélkül lehetetlen hallani azokat. A néző – akár otthon a tévé előtt – dönt, hogy hova kapcsol, így elvileg ő vág rendet a kavargó polifóniában, gyakorlatilag azonban a dolog sokkal inkább kísérletnek, rendteremtő igyekezetnek fogható fel, hiszen az egyes karakterek történetei más-más sorrendben értelemszerűen más-más asszociációkat és jelentéseket pattintanak ki az interpretáló képzeletéből. Annyi történet van, ahány befogadó, és annyi értelem, ahány narrátor. A néző ötször 12 perces blokkban próbálhatja a különböző tévképzeteket és fura önmeghatározásokat megfejteni, vagy csak élvezheti a káoszdramaturgia impulzív kavargását, és a jólesően (túl) intim helyzetet.   

Bánki Gergely
Bánki Gergely

Rendezői jobbról balra haladva így áll fel a csapat: Bánki Gergely – a többiek személyességétől eltérően – kiégett rezignáltsággal alakít egy showman-t, aki mindig egy ’felkavaró’ érzést akar közönségére rátukmálni. (A boldogság valahogy soha sem sikerül.) Ő a legtechnikásabb színész, neki van a legtöbb arca: a konferanszié mellett egyszer ordibáló tánctanár, máskor zavarban lévő fiatalember, aki saját létét igyekszik suta magyarázataival valahogy érthetővé, legitimmé tenni. Ha széttöri a tojást, ijedt iskolásarca van. Apropó, tojás: állandó kellék, ami mindenkinél ott van, és mindenki töri, de van, aki csak szétharapja, majd kiköpi. Groteszk játékelem metaforikus tartalommal, a maradékot a jelenetsorok végén Gőz István söpri össze.

Elvileg sok arca van Szász Dánielnek is, de lényegében egy. Bánkival ellentétben ő kevéssé kortárs, inkább időtlen, amennyiben a zsenik tudatának megszólaltatása örökérvényűnek tekinthető. Apró kék hokedlijén csücsülve egyszer Arthur Rimbaud-ként, máskor Jim Morrisonként vagy Paul Gauguinként tájékoztat arról, hogy alapjaiban rengette meg az irodalmat/zenét/festészetet. Ezt rendre az arcára kiülő aggódó tekintet követi, majd fut egy tempós kört, és egy más maszkban újra kezdi – ugyanazt.   

Vadas Zsófia Tamara végig táncol, közben élete egyik titkát súgja mikrofonjába. Egyszer kislányként meglátogatta nagypapáját, akiről csak később derült ki, hogy valójában már eszméletét vesztette, és mentőt kell hozzá hívni. Memento mori. A legpasszívabb Góbi Rita, aki énje önmeghatározásával (gyerekkor, frusztráció, szexuális élmények) van elfoglalva, Szabó Márta pedig a leginkább patologikus eset, a frusztráció, a kényszeresség nála van a legelmélyültebben kidolgozva. Egy papírszobában igyekszik létezni úgy, mintha minden rendben lenne. Egyedül ő az, aki monológját mondva, olykor jelen nem lévő, odaképzelt személyhez is beszél. A szövegeket a korábban főleg dramaturgként feltüntetett költő, Peer Krisztián írta: álarcok ezek egytől egyig, arra valók, hogy el lehessen bújni mögéjük. A játszók előadásában mégis épp ellenkezőleg, a feltárulkozás görbe tükrévé válnak.

Szász Dániel. A képek forrása: PORT.hu (Fotó: Puskel Zsolt)
Szász Dániel. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

Az ismétlődés motívuma mellett hangsúlyos a kapcsolatteremtési kísérletek sikertelensége is. A monológok szinte változatlanok, miközben újabb és újabb szituációkban ágyazódnak be, például úgy, hogy az egyik szereplő korábban levegőbe intézett szavait egy másik karakterhez mondja, aki persze nem hallhatja azokat, hiszen egyrészt belső hangokról van szó, másrészt ő is mondja a magáét. Ilyen, amikor Szabó Márta és Szász Dániel összesodródik, és a nő most végre egy létező személynek mondja a korábban kitalált beszélgetőtárshoz címzett szöveget. Bánki Gergely és Góbi Rita párosánál azonban nem áll fenn ez az eset: Bánki letolása érthető (hiszen üvölt), ugyanakkor ezek epizódról epizódra döbbenetesen (sírástól a nevetésig) más reakciókat váltanak ki. 

A szürreális hangulatot egy böfögő angyal (Furulyás Dóra) mellett a két zenész (Márkos Albert, G. Szabó Hunor) jelenléte és különös, baljóslatú muzsikája is segíti. Miután a visszaszámlálón letelik a hatvan perc, elhalkul a zene és sötét lesz. Nem zárható ki, hogy az itt eltöltött egy óra tekinthető szanatóriumi bejárásnak, aminek keretében bepillantást nyerhetünk a betegek belső világába, abba, hogy ki minek is képzeli magát.

Szabó Réka mozgalmas rendezésében sok minden jó (a színészeken kívül is). Teli van energiával és dinamikával, és külön jó, hogy rövid, így legalább nem lehet megunni. A java összeállt, de a pontos részletek homálya kíváncsivá teszik a nézőt. Ennek ellenére (vagy épp ezért) a Tünet Együttes legfrissebb munkáját összességében ritkán tapasztalható egység és egyenletesség jellemzi: töredékekről szól, felül mégis kristálytiszta az egész, nincsenek üresjáratok, remek az alapötlet, a kifuttatás pedig üdítően játékos és sokszínű. Egyszóval Az élet értelme flott alkotás, amit ráadásul még szeretni is lehet. Ritka manapság az ilyen, szeressük hát! 
Cím:  Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben
Író:  Peer Krisztián
Rendező:  Szabó Réka
Dramaturg:  Peer Krisztián
Zene:  Márkos Albert, G. Szabó Hunor
Fény, tér:  Szirtes Attila
Színészek:  Bánki Gergely,  Góbi Rita,  Gőz István,  Szabó Márta,  Szász Dániel,  Vadas Zsófia Tamara
Megítélt támogatás: 1 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás megvalósítására (2009)