Nem kell sok már ahhoz, hogy megszülessen a legtökéletesebb látványfilm, amely előtt úgy ül majd a néző, mint a Duna tévé legendás halacskái előtt, amelyeket műsorzárás után sugároztak. Nyugalom, bambulás, csendben, párbeszédek és cselekmény nélkül. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez