Hogy a zene nem jelent semmit, csak önmagát? Néha így van, máskor meg nem. Múltidézés és gyász, bohókás fricska és utánzás, vallás és történelem – ennyi mindenről szól az a három mű, amely a Budapesti Fesztiválzenekar legutóbbi hangversenyén követte egymást. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez