Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÚJ SZÖVEGELÉS?

Kramer Tamás: Durchmars
2008. júl. 15.
A kilencvenes években szövegirodalomnak nevezett trenddel kapcsolatban utóbb gyakorta olvasni, hogy megszelídült, talán ki is merült – a „vég” főbb tünetei pedig a történet, a személyesség, a referencialitás visszanyerése volnának. MILIÁN ORSOLYA KRITIKÁJA.

Nos, egyfelől nemigen nyerhetjük vissza azt, amit sosem veszítettünk el; másfelől meglehet, elhamarkodottan kondulnak a temetői harangok. A Durchmars például elég szívósan tiltakozik.

Korai volna eldönteni, hogy a Kramer Tamásnál, de más fiatal szerzőnél is tapasztalható, a kilencvenes évek experimentalizmusával, az alapokig csupaszított kisprózákkal kapcsolatos követési igény szerves továbbvitelt vagy csak irodalmi hatást, feltámadást, esetleg csupán időleges kísértetjárást jelez-e. Dacára annak, hogy a hologram és a füst Nincs alvás!-reprízeinek, a meredély Sinistra körzet-es atmoszférájának értéke leginkább az ötletességet nem nélkülöző mintakövetésből adódik, s a kötet egésze bizonyságot tesz arról, hogy az első kötetes író Garaczi, Bodor Ádám, Mándy, Carver vagy Ellis jellegzetes fogásait jól ismeri, mi több, biztos kézzel alkalmazza, Kramer prózája mégsem könyvelhető el szimpla utánérzés-irodalomnak.

kramertamasA takar(ék)osan kidolgozott, tizennégy kisprózát tartalmazó kötet egy, az angolszász irodalomra inkább, a magyar történésekre kevésbé érvényes „ellentét” szintetizálásával, elemeinek – a hírhedt „posztmodernnek” és a minimalizmusnak – a vegyítésével kísérletezik. A redukált cselekményű, olykor mindössze helyzet- vagy állapotrajzot nyújtó, szűkre szabott terekkel és idővel, kis számú szereplővel élő rövidtörténetekbe váratlan, meghökkentő fordulatok épülnek be. Ezek aztán hol a groteszk (sörösüvegbe gyűjtött kamasz-sperma a bakterban), hol az aprólékos leírású fantázia-, meta- vagy álomdarabok (megelevenedő hotel a kilátóban; a reális tér és a terepasztal közti cserélődések a bakterban; a folyosó körkörös ismétlődése a tükörben) felé kanyarítják a többnyire klasszikus felütésű, egy ideig lineáris, egy szálon futó elbeszéléseket, amelyek az ún. csattanó helyett elbizonytalanító, az előzményeket felülíró, párhuzamos valóságukat kínáló csavarokkal zárulnak, vagy egyszerűen abbamaradnak.

A Hazai Attila blőd névválasztásait Sanyi bácsi figurájával is idéző címadó novella Szódabáró és Kolbászkirály nevű unokájának kártyás párbeszéde mentén beszéli el a balatoni nyaralás történetét. A blattverésbe való bevezetést az üdülés pillanatképei törik meg egyenletes ritmusban, majd egy határozott, az egyes szám első személyű narrátorról az egyes szám harmadik személyűre való váltással az egy évvel későbbi esemény, a nagyapáért érkező mentő jelenetéhez ugrunk. Az elbeszélői pozíció ezután újra az egyes szám első személyre vált, hogy visszavonja az addig elbeszélés-alakító elemeket (szereplők, helyszínek, motívumok). A narratív szemfényvesztés azonban még ennél a truvájnál sem ér véget, könnyed reflexióval felmerül az igazság elmondásának ígérete: „Azon a helyen nincs se domb, se bungaló, de ha volna is, nem ez a lényeg. Különben maga a hely sem létezik, és nem Mercedes volt a mentő, hanem Niza, igen, azt hiszem, Niza. Vagy Volga, de inkább Niza. Mielőtt azonban mindent letagadnék, elmondom, hogy történt valójában.” (116.) Az „igaz” történetben, vagyis történetvariánsban a korábbi szereplő név és határozott identitás nélküli „beteggé” (uo.) alakul át, akivel szívroham végez – mintha a halál megkövetelné a személytelenséget. S míg a Durchmars-ban a hétköznapisághoz, az időjáráshoz kanyarodó befejezés kiiktatja vagy bagatellizálja, addig az ötbetűs anya-vesztésének, a kommunikáció kettős, halál és hallásvesztés általi ellehetetlenülésének szűkszavú, pontos mondatokban való elbeszélése beépíti a tragikumot a kötet világába: „Soha többé nem hallottam semmit. / Kedd van. Felhívom anyámat.” (61.)

Míg a csodaország dialógusában a beszédpartner csak hallgatásával van jelen, s a hozzá intézett uniszónókból áll össze Mr. Jones utazása és eltűnése, a hangszenny Karinthy Találkozás egy fiatalemberrel című novellájának XXI. századi, illúzióvesztett palimpszesztusaként olvasható. A záridő és az (ff) felvillanó képkockái, az előleg szatirikus magyar valósága és hasonmás-játéka (a Jenő nevű faluban minden mesterember Jenő, és szinte mindegyik Jenő átveri a megrendelőt) vagy a kompresszor szemeteseinek véletlenszerű, a kukákban talált tárgyakhoz igazodó története a történetszemcsék, a kihagyásos elbeszélés, a játékosan variált ismétlés iránti vonzódásról tanúskodnak.

Az elegáns kibillentés, a jó ritmusban porciózott csend és a miniatűr-készítés ennek a szellős, hasonlatokat és metaforákat mértékkel adagoló prózának az erőssége. A „klasszikus” novellaépítkezéstől sem idegenkedő Kramer puhán forgatja ki- és vissza az elbeszélői és az elbeszélt helyzeteket, szétfoszlatva vagy épp csak kissé megingatva a teremtett fikciókat – finom, sokat ígérő mozdulatokkal pöcköli a kártyavárakat.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek