A holnap háborúja (The Tomorrow War) / Amazon Prime
2021.11.10.

Az Amazon akció-scifije minden ízében hasonlít a logikát nélkülöző kasszasikerekre, mégis csupa olyan aprósággal van tele, amik kiemelik társai közül. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

2022 decemberében a Forester család a labdarúgó világbajnokság döntőjét nézi egy baráti összejövetelen (ami már önmagában science fiction egy amerikai filmben), mikor megnyílik egy időkapu a katari focipálya közepén, és egy katonai alakulat lép ki belőle. Közlik a világgal: a jövőből, 2051-ből jöttek. Az emberiség a kihalás szélén áll, mert 2023 novemberében a Földet ellepik a fehértüskéseknek hívott földönkívüli ragadozók. Az emberiség egyetlen esélye a túlélésre, ha a világ kormányai katonai támogatást küldenek a jövőbe, és segítenek a maréknyi túlélőnek megsemmisíteni a szörnyeket. Elég rossz hír, de legalább Covid-járvány már nincs.
 
Ezzel az érdekes, de persze nem eredeti koncepcióval kezdődik A holnap háborúja (The Tomorrow War), ami a későbbiekben sem válik modern klasszikussá, nincsenek benne forradalmian új ötletek, ugyanakkor végig szórakoztató, korrekten megírt karakterekkel, kellően jó arányban adagolt akcióval, és blockbuster szinten (a nullához képest) egészen szokatlan mélységgel.
 
Félreértés ne essék, ez még mindig egy blockbuster, amit moziba küldtek volna, ha nincs ez a világjárvány (az Amazon állítólag 200 millió dollárt fizetett érte), tehát szó sincs mély karakterdrámáról, de legalább van benne valami, ami távolról hús-vér emberekre emlékeztet. A robotpilóta üzemmódban összerakott, sótlan, lelketlen szuperprodukciók sorában ez üdítő kivétel, ami nemcsak a CGI-orgiára épít, hanem végre a karaktereknek is ad belső motivációt. Már azt sikernek könyvelem el, ha valami nem okoz fejfájást és audiovizuális csömört a 130 perces játékidő felére. Nincs például pusztításpornó, nem azt nézzük meg harmincadjára, ahogy porig rombolják az amerikai nagyvárosokat.
 
Persze a film így is tele van logikailag kifogásolható résszel. A főszereplő, Chris Pratt (A galaxis őrzői, Jurassic World) meg is jegyzi egy jelenetben, hogy ezt akár el lehetne intézni diplomáciailag is, az íróasztal mögött, többéves ENSZ-huzavonával, de azt senki nem gondolja komolyan, hogy a bürokratikus aktatologatás izgalmasabb lenne, mint azt nézni, hogy Chris Pratt bunyózni kezd egy fehértüskéssel, majd a hátára pattanva elvágja a torkát.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
A holnap háborúja egyediségét például az adja, hogy nincs szuperképzett elitalakulat, akik az állam szófogadó ölebeiként végrehajtják a jól körvonalazott tervet. Helyette káosz és kilátástalanság van: a jövőbe küldött katonák 80%-a meghal. Az állam nem mindentudó, sőt lövésük sincs, hogy mit kellene tenni. Miután a katonák elfogytak, elkezdik besorozni a civileket. Esetükben is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy túlélési esélyük csekély, valójában vágóhídra küldik őket. Mutatják a visszatérőket, kezük-lábuk hiányzik, ez sem valami szép kilátás. Ha felsejlik Vietnam, az nem véletlen: főhősünk apja is ott szolgált, nem is tért haza mentális sebek nélkül. Odáig azért nem mennek el, mint Paul Verhoeven a Csillagközi invázióban, ahol a földönkívüli rovarok inváziójára az amerikai állam egyértelmű fasizálódása a válasz, de a háború mint emberi húsdaráló itt is felsejlik.
 
Vagy például a kisember szerepében itt van Chris Pratt, aki szintén civilként kapja meg a behívóját. Első gondolata, ami minden normális emberben felmerül ilyenkor: hogyan lehetne megúszni ezt az egészet. Tom Cruise számtalanszor eljátszotta már az átlagembert, aki az eseményekbe csöppenve világmegmentő hőssé válik, de nála sosem merült volna fel, hogy szent kötelessége teljesítése helyett a saját bőrét mentse.
 
Dan Forester (Pratt) azonban nem tudja levenni a karjára kapott nyomkövető készüléket („ugrópántot”), és börtönbe sem akar menni, ezért elvállalja az egy hétig tartó küldetést. Irakban szolgált, mielőtt biológiatanárnak állt volna, ami óriási előny a legtöbb társával szemben, akik még fegyvert sem fogtak a kezükben, kiképzésre pedig nem jutott idő. Nem szokás ezekre az emberekre túl sok időt pazarolni, úgyis csak meghalni jönnek, de itt éppen annyi figyelmet kapnak, hogy áldozatuknak legyen minimális súlya. Annál meglepőbb, hogy többségük pillanatokon belül meghal, de nem a szörnyek, hanem az állam fejetlensége miatt, amikor az időugrásnál rossz helyen dobják le őket, és szinte egytől egyig felkenődnek a betonra.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ami az időutazást illeti, logikáról vitatkozni nincs sok értelme, mivel az önmagában paradoxon. Nem bonyolítják túl: ami nálunk egy hét időtartam, az a jövőben is egy hét. De a jobb sci-fik arra használják az ötleteiket, hogy végső soron az emberi jellemre reflektáljanak – ismét csak egy költséges akciófilm keretei közt. Nem az időutazás tehát az érdekes, hanem az ebből következő tudás: hogyan dolgozza fel a társadalom, hogy rövid időn belül ki fog pusztulni. Zavargások és anarchikus állapotok alakulnak ki, ahogy például Dan diákjai is apatikusak: kit érdekel a klorofill, ha úgyis vége a világnak?
 
Dan ráadásul ennél konkrétabban is megtudja a jövőjét, mikor közlik vele, hogy 2030-ban halott lesz. Sőt mikor találkozik a 12 éves lányával a jövőben, felnőttként, kiderül, hogy az utolsó éveit megkeseredett szemétládaként tölti. A lánya, akivel mindig is jó viszonya volt, gyűlöli őt! Dan pont olyanná válik, mint amilyen sosem akart lenni: a saját apja (J. K. Simmons) nyomdokaiba lép. Szépen végigviszik három generáción át, ahogy mindenki megutálja az apját, de – tudatalatti megfelelési kényszerből – mégis ugyanazt a pályát folytatja. Végre egy filmes család, amiben nem csak mondvacsinált konfliktusok vannak!
 
Hogy ez Chris McKay (LEGO Batman: A film) rendező vagy Zach Dean (24 óra a halálig) író érdeme-e, nem tudom, de a forgatókönyv szikár, minden jelenetnek megvan a funkciója, sőt remek labdákat adnak fel, amiknek látszólag semmi jelentősége, hogy aztán a végén egytől egyig lecsapják őket, és értelmet nyerjenek. A karakterek nem irritálóak (ez ebben a műfajban nagy szó), sőt a humort is sikerült eltalálni anélkül, hogy a Marvel pergős, adok-kapok párbeszédeit próbálták volna másolni, mint oly sokan – Sam Richardsonról az HBO Az alelnök sorozata óta egyértelmű, hogy született komikusi tehetség.
 
Apróságok ezek, de összeadva mégis elegendőek ahhoz, hogy A holnap háborúja szórakoztató blockbuster legyen, ami nem mellesleg A holnap határa (Edge of Tomorrow) óta a legjobb időutazós scifi is egyben, amiért ironikus módon nem moziba kell menni, hanem a tévékészülék elé ülni, ha látni szeretnénk.
 
Címkék: Amazon Prime 2021