Könyves vasárnapot tartott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Radnóti Miklósról elnevezett fiókja a Reneszánsz Év jegyében. A reneszánszt és a reneszánsz személyiségeket ezúttal Kaiser László író, költő és egyáltalán nem utolsósorban kiadóvezető képviselte.

Madarász Imre

Ám hogy a cseppet sem rendkívüli irodalmi délelőttön a jelenlévők nemigen tudtak mit kezdeni a rendkívüli témameghatározással, azt egy percig sem rejtették véka alá. Madarász Imre irodalomtörténész, italianista, a költő régi és jó barátja – és persze könyvkiadójának munkatársa –, aki a moderátori feladatokat lett volna hivatott ellátni, az elején kijelentette: többször beszélt már az idén a reneszánszról, így erre most se idő, se szükség nincsen. Amennyiben a reneszánsz szót a polihisztor rokonának tekintjük, úgy a cím kipipálva, hiszen Kaiser többfoglalkozású, azaz valóban reneszánsz ember. Igaz, ebben az esetben indokolt volna az összes író-olvasó találkozót a reneszánsz jegyében tartani, mert ritka, mint a fehér holló az olyan értelmiségi, aki próza- és líraírósága mellett ne írna esszét, ne fordulna meg egy-egy újság szerkesztőségében, és ne látna diákokat a katedráról. A könyvkiadói tevékenység és a dramaturg végzettség persze nem mindennapi párosítás, de kétségkívül rokon a fentiekkel.

Talán ezt érezve Madarász sem időzött túl sokat a témánál – bár talán kevésbé lett volna kínos, mint a szerző jelenlétében megtartott fél órás apoteózis a szerzőről és kiadójáról. A serény dicséret egyébként semmiben sem különbözött egy pr-összejöveteltől vagy hosszúra nyúlt reklámblokktól, annak ellenére, hogy a tisztelt meghívottak néha elmondták: semmiféle üzleti megfontolás nem adott okot a beszélgetésre. A látszat minden bizonnyal csalt, s csak a véletlen műve volt, hogy a felmagasztosult kiadó minden kiadványát megvásárolhattuk a helyszínen, kedvezményes áron. Egy érdekes nézői kérdésre adott méltatatlanul kurta válaszból pedig megtudhattuk, hogy nevezett betéti társaság kizárólag a támogatásoknak köszönhetően tudja fenntartani magát, hiszen „ami jó, azt kevésbé veszik” – hangzott el a sommás megállapítás.

A program második részében végre maga Kaiser is szóhoz jutott. Eszében sem volt válaszolni a moderátor egyszerre reázúdított kérdéseire, ehelyett kedélyes anekdotázásba kezdett a szeretett kerületről, melyhez egész életében hű volt. Olybá tűnt, inkább ez a tény, és nem a Reneszánsz Év indokolta meghívását. Később részleteket hallhattunk a verseiből a saját, illetve a kerület „megcsalása” miatt mentegetőző Dallos Szilvia színművész tolmácsolásában.

Majdnem olyan volt minden, mint bármely más közönségtalálkozón. Ismert forgatókönyv, ismert körülmények: székek, asztal, háromszor három deci ásványvíz és egy közepesen rövid, cseppet sem revelatív beszélgetés. Kaiser rajongóinak és kiadójának talán megérte – a Reneszánsz Év pedig köszöni szépen, jól van.