Framing Britney Spears / Hulu
2021.02.24.

Britney Spears, a kétezres éveket lázban tartó popsztár tizenkét éve gyámság alatt áll, az apja szigorú felügyelete alatt éli az életét – derül ki a New York Times legújabb dokumentumfilmjéből. Szomorú történet kizsákmányolásról, ellopott gyerekkorról, mentális egészségről. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

2007-ben világra szóló botrányként harsogta a bulvársajtó: a világhírű popdíva, Britney Spears kopaszra borotválta a fejét! Akkor ezt úgy keretezte a média, hogy sztárallűrről van szó, csak figyelemre vágyik, jó dolgában már nem tudja, mit kezdjen magával. A valóság nem is állhatna ettől távolabb: Spears nem figyelemre vágyott, hanem hogy hagyják végre békén. 
 
Életének ezen a pontján minden léptét paparazzik követték, a média szűzből ribancot faragott belőle, aki anyának alkalmatlan, házassága tönkrement, gyerekei láthatását elvesztette. Családja, aki leginkább pénzcsináló gépezetként tekintett rá gyerekkora óta, segítségnyújtás helyett jó alkalomnak látta ezt, hogy rátegye a kezét a vagyonára.
 
A Framing Britney Spears (magyarul nagyjából: Besározni Britney Spearst) dokumentumfilm arra keresi a választ, hogyan juthatott el idáig a világ egykor legsikeresebb popénekese, és mi volt ebben a család, a média és a társadalom felelőssége. Egykori barátok, iparági szereplők, ügyvédek, paparazzik és a New York Times zenei újságírói szólalnak meg, és persze a #FreeBritney mozgalom oszlopos tagjai – tehát hozzávetőleg mindenki, csak azok nem, akik a történet főszereplői. Ettől egyoldalúnak, koncepciózusnak tűnhet az események bemutatása – a dokumentumfilm egyértelműen Britney-t tekinti áldozatnak –, de az igény megvolt rá, hogy megszólalhasson mindkét oldal: a film végén hosszú lista sorolja, hogy a Spears-családból hányan nem kívántak nyilatkozni. Britney nem adhat olyan interjút, amit az apja nem hagyott jóvá, így tőle is csak archív felvételeket láthatunk.
 
A dokumentumfilm 75 perces hossza száguldó tempót diktál – a Netflix kezei között ebből egy három-négy részre elnyújtott sorozat lett volna –, így szó szerint csak végigszaladunk az eseményeken. Az elhangzó információk többsége eddig is tudható volt, ám az egymás mellé rendezésük ráébreszt arra, hogy tíz-húsz év távlatából ideje újragondolni azt, ahogy a sztárságról vagy a sikerről gondolkodunk. Mert semmi vicces nincs abban, ha valakit idegösszeroppanásba hajszolnak, és az előzményeket megnézve rájövünk, hogy ezért nem kizárólag őt kell hibáztatni. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Bizonyos olvasatban Britney története mesébe illő: tényleg a semmiből jött, és csak a tehetségének köszönhetően csinálta meg a szerencséjét. Egy másik olvasatban viszont a siker mögött rengeteg munka és egy beáldozott gyerekkor van, miután hároméves korától tánc- és énekórákra járatták a szülei, és tehetségkutatókon is rendszeresen versenyeztették. Mindössze 11 éves volt, amikor a Mickey Mouse Club tévésorozat állandó szereplője lett. Mire észbe kapott, meg is jelent az első lemeze, ami rögtön világsztárrá tette a Baby One More Time slágernek köszönhetően. 
 
Az önképét, és azt, hogy milyen nőnek lenni, a lemezkiadó marketinggépezete határozta meg: alig lett nagykorú, azonnal szexualizálták, és faragtak belőle a klipekben erotikusan vonagló iskoláslányt, a koncerteken egy szál bikiniben táncoló, egyszerre szűzies és csábító tinibálványt. Sokat elmond a szórakoztatóiparról, hogy úgy érezték, nőként csak így tud érvényesülni a fiúbandák uralta zenepiacon.
 
PR-akció volt vagy sem, de éppen egy fiúbanda énekesével, Justin Timberlake-kel kezdett járni ebben az időben. Hangoztatták, hogy sosem feküdtek le, Britney még szűz, megerősítve a rajongókban azt a káros nézetet, hogy egy nő értékét az érintetlensége határozza meg. Szakításukkor Timberlake igyekezett azt sugallni, hogy Britney a hibás a kapcsolatuk kudarcáért, talán még hűtlen is volt hozzá, a média pedig azonnal a férfi segítségére sietett, hogy bűnbakot faragjanak a fiatal énekesnőből (Timberlake nemrég elnézést kért az akkori viselkedéséért). 
 
Mikor hozzáment Kevin Federline-hoz, és gyereke született, sportot űztek abból az újságok, hogy bizonyítsák: alkalmatlan anyának. Érvek hiányában nehéz erre más indokot elképzelni, mint az általános nőgyűlöletet: soha egyetlen férfi nem kapott ennyi kritikát amiatt, hogyan neveli a gyerekét. A házasság válással és jogi hercehurcával zárult, megindult a harc a gyerekek felügyeletéért. A kép, ami a nyilvánosság körében kialakult Britneyről, nem kedvezett a válóperben, és eddigre ő maga is negatív spirálba került, a mentális egészsége romlani kezdett. A gyerekek a volt férjéhez kerültek, és később láthatásuk jogát is elvesztette. Ezeknek az eseményeknek a kicsúcsosodása volt az ominózus kopaszra borotválós incidens.
 

Nem hiányzott neki, hogy életének ezt a mélypontját paparazzik dokumentálják, akik eddigre fullasztó mennyiségben vették körül. Ezt a jelenséget bizarr piaci mechanizmus hajtotta: az emberek imádják látni a bálványaikat a legrosszabb pillanataikban. Egy-egy jól sikerült fotó megdobta az újságeladási számokat, ezért a lapok nevetségesen magas összegeket voltak képesek fizetni egyetlen képért. Egyre többen kezdtek paparazziként dolgozni a jó fizetség reményében, ami annyira kiélezte a versenyt, hogy az igazán elhivatottak a nap 24 órájában követték Britneyt. Egy megszólaló lesifotós szerint nem ő a hibás azért, hogy Britney kiakadt rá, és megtámadta az autóját, hiszen ő csak egy-két kérdést akart feltenni neki. Mintha a hírességek elvesztenék a magánélethez való jogukat, és mindenhez jó képet vágva kötelesek lennének bárhol és bármikor nyilatkozatokat tenni.
 
Ám ebből is Britney jött ki rosszul: vagyonára pályázó családja mondhatta, hogy tessék, immár nemcsak nőhöz méltatlan frizurát visel, de erőszakos is. 2008-ban a bírósághoz fordultak, akik érthetetlen módon elrendelték a gyámság alá helyezését, ami mind a személyes jogaira, mind a vagyonára kiterjed. A jogi dokumentumok szerint Britney nem képes magáról gondoskodni, nem beszámítható. Azóta négy nagylemezt adott ki, és négy koncertturnét vezényelt le, tehát ahhoz kellően beszámítható, hogy az üzletet pörgesse, de saját vagyona kezeléséhez már nem.
 
Érdekes, hogy miért szólított meg annyi embert ez a film, mikor Britney Spears bő tíz éve túl van a csúcson. A válasz talán az lehet, hogy az állandó nosztalgia korában főbenjáró bűn, ha megtámadják az ember fiatalságát, amit sokak számára Britney testesít meg. Mintha a rajongók egy új típusa jelent volna meg időközben, akik nemcsak az ideáljaik kizsákmányolásában lelik örömüket, hanem szociálisan érzékenyebbek az olyan társadalmi témák iránt, mint az önrendelkezés, az emberi méltóság vagy a mentális egészség. Ha valaki, akkor Britney Spears ott áll ezeknek az újabban átértékelt témáknak a metszetében. A dokumentumfilm ezért mutat túl a bulvárpletykákon: a társadalmi igazságosságot kéri számon, amire a legtöbbünknek igénye van, ezért lehet vele annyira azonosulni.