Az 1989-es A katedrális, amely a történelmi bestsellerek iskolapéldája, pillanatok alatt vált kultkönyvé. A történet egy angol kisvárosban, Kingsbridge-ben játszódik a 12. században. A benedekrendi szerzetesek új székesegyházat szeretnének építeni a leégett helyére, ám ezt akadályozza az Angliában dúló polgárháború, a hatalomra éhes egyház, és még sok minden más. Ármány, szerelem, háború, gyilkosság, kínzás, van minden. A középkor filmként pörgő hiteles története azonnal beszippantja az olvasót, a karakterek és a nyelvezet egyszerűségét pedig jól ellensúlyozza a lélegzetelállító kalandok sora.

2008-ban megjelent a A katedrális folytatása, az Az idők végezetéig, mely kétszáz évvel a történtek után veszi fel a fonalat. A szerző saját bevallása szerint hosszú habozás után kezdett a könyv írásába, mert félt, hogy az első regény szintjét nem tudja megugrani. A tehetsége azonban kiállta a próbát: Az idők végezetéig könnyedén vette az akadályt. A százéves háború és a pestisjárvány idején játszódó könyvben A katedrális minden erényét megtaláljuk. Ken Follett írói szoftvere pontosan érzékeli meddig feszíthető egy kaland, mikor kell oldani, hol van szükség romantikára vagy egy csipetnyi erotikára.

Nem tudni, hogy az ugrástól fellelkesült író vagy a kiadó forszírozta-e az újabb folytatást, egy biztos, 2017-ben megjelent A tűzoszlop. Ennek – a korábbiakhoz képest gyengébb regénynek – a korszakválasztás a legnagyobb erénye. Véres Mária, I. Erzsébet és a francia vallásháborúk ideje önmagában is mozgalmas, ebbe írói fantáziával jól beilleszthető bármilyen történet. Elég, ha a szereplők ott vannak a Szent Bertalan éjszakáján, a spanyol Armada pusztulásánál, vagy Stuart Mária összeesküvésénél.

Három évvel A tűzoszlop után Ken Follett Star Wars-i fordulatot vett: úgy döntött, folytatás helyett előzménytörténetet ír. Ilyet tulajdonképp könnyebb írni, főleg történelmi regénynél. Az írónak a 12. századi Anglia történetét kellett alaposan megismernie, és vele együtt azt is, milyen területi, társadalmi, politikai, jogi, erkölcsi változások vezettek el történetének kiindulópontjáig. Tehát az idén megjelent regény alapjai feltehetőleg már A katedrális megírásakor léteztek.

Az Egy új korszak hajnala 1000 körül, az angolszász uralom fénykorának végén játszódik. Ez az időszak – mivel meglehetősen keveset tudunk róla – nagy teret enged az írói fantáziának. Sajnos Ken Follett ezzel a nagy térrel nem tudott mit kezdeni. A korábbi kötetekben megszokott pergő cselekménysor helyett az események itt egy londoni dugó tempójában döcögnek. A hatásos viking támadással induló regény gyorsan ellaposodik. A támadásról sem tudunk meg sokat, mivel a főhős a legnagyobb részét egy ágy alatt lapulva tölti. Bár a történet fölött végig ott lebeg a vikingek Damoklész-kardja, azonban magukkal a nagy hódítókkal később se találkozunk.

A nyitó „kaland” után sorban megismerkedünk a szereplőkkel: Edgar – miután szerelmét megölték a vikingek, családja pedig koldusbotra jut – új életet kezd az eldugott Dreng’s Ferryben. Ragna, a normandiai hercegnő beleszeret az angolszász Wilwulfba, aki esküvőjük után nem sokkal eljátssza felesége bizalmát. Eközben a gátlástalan Wynstan püspök igyekszik egyre nagyobb hatalomra szert tenni, amit a tisztességes Aldred szerzetes próbál megakadályozni.

Mind a négy Katedrális-kötet ugyanazokból az – egyébként sablonos – építőkockákból áll össze. Egy szegény, ám tehetséges fiú, akit sokan lenéznek, némi külföldi száműzetés után felküzdi magát a legelismertebb mesteremberek közé. Mellette a gazdag, mély érzésű, makacs, önfejű lány, akit a férfiak uralta világ gyakran akadályoz, mégis harcol, végül győz. Kettejük szerelme nagyjából az első találkozótól borítékolható, bár akkor még hosszú akadálypálya vár rájuk. Ők a történet alapkövei, de vannak még hatalomvágyó vagy igazságot szerető nemesek, közemberek, papok, akik tele vannak ambícióval, amit vagy a köz javára (tehát jóra), vagy önérvényesítésre (értsd: rosszra) használnak. Ebből alakul ki a zsákfaluból felkapott zarándokhellyé, kulturális és gazdasági központtá, végül szabad királyi várossá fejlődő Kingsbridge története. Közepén az épülő, vagy éppen javításra szoruló katedrálissal, amely nem csak a települést, de a szereplők sorsát is uralja.

Ugyan a felsoroltak egységessé teszik a sorozatot, ám egyszersmind kiszámíthatóvá is. Ráadásul az Egy új korszak hajnalában az építőkockák közé a korábbiakhoz képest gyengébb habarcs került.

A könyv hibái rávilágítanak Ken Follett sikerének titkára. Nem moralizál, nem fúr pszichológiai mélységekbe, bravúros nyelvi fordulatai, idézhető életigazságai sincsenek. Csak mesél. Tudja, hogy a felnőtt lélek mélyén ül egy kisgyerek, aki torokszorító kalandokat akar hallani, meg azt, hogy az életen át lángoló szerelem végül beteljesül, a tehetség, a kitartás elnyeri jutalmát, az önzés pedig büntetését.

Az Egy új korszak hajnala ilyen értelemben rossz mese. A könyv első felében mindössze egyetlen igazán izgalmas epizód van, a második felében sincs sokkal több. A fordulatok kiszámíthatóak, különösen a korábbi három könyv után. A karakterek egyszerűsége mindezt tovább rontja. A fiú epekedése elhalt első, majd elérhetetlen második szerelme után unalmas, az pedig, hogy mivel hajóácsnak tanult, a kőművességtől kezdve a hídverésen át, a templomépítésig mindenhez ért, már-már komikus. A főgonosz karakter se jobb: minden ármány mögött ő bújik meg, minden kisebb gonosz neki engedelmeskedik. A szükségszerűen parázna püspök végül elnyeri, amit érdemel: a szifilisz – minden előzmény nélkül – úgy veti rá magát a történet utolsó fejezeteiben, mint sötét kapualjból támadó szatír.

Miért siklott ennyire félre ez a könyv? Egy több mint húsz bestsellert jegyző író elfelejtette volna, hogy a közhelyeket csak megfelelő tálalással eszi az olvasó? Vagy kifáradt a történet? De akkor miért húz le újabb bőrt erről a rókáról? Ha van olyan elszánt Katedrális-rajongó, akit érdekel, mire épült az eredeti történet, annak érdemes elolvasnia az Egy új korszak hajnalát. De az alapokig unalmas ásás vár rá.