Mark Haddon-Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában / A Tatabányai Jászai Mari Színház és Népház vendégjátéka a Városmajori Szemlén
2020.08.31.

Ha meglátod a vasvillát a szomszéd élettelen kutyájába döfve és felordítasz, lesz, aki téged tart az eb gyilkosának. No, akkor pánikolsz be igazán. Főképp, ha tizenöt éves vagy és autista. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Annak idején, az eladdig ismeretlen, de hirtelen a köznép körében is divatossá lett Kelet világa oly pezsdítően hatott a felvilágosodott Európa gondolkodóira és íróira – gondoljunk csak Montesquieu Perzsa leveleire, Molière Úrhatnám polgárjára, de akár Goethére is –, hogy sokan közülük kedvtelve emeltek be műveikbe arab, török vagy perzsa motívumokat, nem állhatván ellen a zárt birodalmak frissen fölfedezett különösségének.Világok találkozása zajlott ily módon. Ma, amikor nemigen vannak föltáratlan kultúrák a bolygón, és sokak szerint nem a felvilágosulás, hanem az elsötétülés közeleg, ugyanazzal az érteni és kissé birtokolni is vágyó kíváncsisággal fordulnak írók és színháziak az emberi agyműködés feltáratlan, belső vidékei, többek közt az autizmussal élők világa, az érzékelés és a gondolkodás rejtett tájai felé.
 
Figeczky Bence
Figeczky Bence
Vannak alkotók, akik kemény munkával szerzik meg a témához szükséges ismereteket, de például a mostani előadás alapjául szolgáló regény szerzője, Mark Haddon szükségesnek tartotta jelezni, hogy egyáltalán nem tarja magát az autizmus specialistájának. Az 1962-ben született, Oxfordban diplomázott angol író 1987 és 2002 között tizenkilenc könyvet írt az ifjúságnak. A 2003 tavaszán megjelent, s később bestsellerré vált különös detektívtörténetét – A kutya különös esete az éjszakában címmel – már felnőtteknek szánta. Ő volt legjobban meglepve, amikor kiadója ezt a művét is ifjúsági könyvként kívánta forgalmazni. (Magyarországon hamar felfigyeltek a sikerre, 2004-ben egyszerre két fordítás is megjelent, Sóvágó Kataliné az Európa Kiadónál, Révbíró Tamásé a Reader’s Digest könyvek között.) Simon Stephens, a könyv írójánál vagy tíz évvel fiatalabb drámaíró készítette el a történet színpadi változatát, amit azonos címen (The Curios Incident of the Dog in the Night-Time) 2012-ben mutatott be a londoni National Theatre, Marianne Elliott rendezésében. Az előadás számos díjat kapott, s a darabot 2013-ban az év legjobb drámájaként ünnepelték. Ezt a művet mutatták be 2019 áprilisában a tatabányaiak, Baráthy György fordításában és Guelmino Sándor rendezésében. 
 
Jelentős emberi és szakmai szövetkezés az alapja ennek a sikeres produkciónak. Mert igaz ugyan, hogy a legnagyobb teher a kamasz Christophert játszó Figeczky Bencén és az őt végig kísérő, tanárnőjét alakító Danis Lídián van, de a rendezőnek, és a fiú apját is játszó mozgástervezőnek, Király Attilának sikerült elérnie, hogy a kilenc színész odafönt egyetlen lélegző, élő szervezet benyomását keltse. 
 
Király Attila, Figeczky Bence
Király Attila, Figeczky Bence
Óvatosan kezd tanítani saját nyelvére az előadás. Narancssárga, kapucnis fölsőkbe bújt, arcukat rejtő alakok jelennek meg a tarka kockás térben. Tipegnek, ringatják és ütögetik magukat. Kicsit hosszan. (Az előadás első része egyébként jó negyedórával hosszabb talán a könnyen viselhetőnél.) Hamar felfogjuk, hogy ezek az alakok mind Christopher túlműködésre hajló érzékszerveit és csupasz idegvégződéseit képviselik. Lehet, hogy orvosilag nem deríthető ki, hogy az autizmus mely sávjaival, milyen spektrum-zavarokkal kell megküzdenie a főhősnek, de a külső szemlélő elegendő információt kap a fiú magának is, családjának is nagy próbatételt jelentő másságáról. 
 
Christopher sok mindent nem tud, de amit tud, azt nagyon és kitörölhetetlenül tudja. Sokáig rejtve marad előtte, hogy nem azért él egyedül az őt szeretettel nevelő apjával, mert anyja meghalt. Egyik este megtalálja anyja neki címzett, felbontatlan leveleit, s rájön, hogy apja eltitkolta előtte az igazságot: anyja lelépett tőlük, s most Londonban él, a ledöfött kutya hajdani gazdájával. Neki, aki sose hazudik, mert egyszerűen nem tud hazudni – hazudtak. A kiderülés fájdalmas és ijesztő. Christopher félni kezd saját apjától, s elindul, hogy anyját megkeresse. Menekül, az ismeretlenbe. 
 
Az otthoni szomszédok, majd az út során megismert idegenek csöppet sem egyszerű lelkek. Viszik a maguk keresztjét a drogosok, a rendőrök, a tanárok, meg a szülők is. A Fekete Anna által tervezett tér, amelyben ezek a figurák megjelennek, egy a szövegben is elhangzó islerforma süteményre utal. Kék, piros, sárga, rózsaszín kockákra osztott, könnyedén forgó, megdöntött, lapos hengerforma az alap, melyből kiemelkedve a gyerekjátékok praktikus csiki-csuki módján lesz autó, szekrény, asztal, vagy ami kell. Remek ritmusú, érzékletes hangkulissza kísérő zajai segítik ezt a steril, túl színes világot valóságossá tenni, forgó fényminták pedig elviselhetetlenül zaklatottá változtatni. Időnként pontosan koreografált, esendő, groteszk baletté áll össze a játék, de ez a motorikus rend egy pillanatra sem akar feltűnő lenni.  
 
Danis Lídia, Figeczky Bence. Fotó: Zsigmond László/VízióMédia
Danis Lídia, Figeczky Bence. Fotó: Zsigmond László/VízióMédia
Honti György, Pilnay Sára és Maróti Attila töméntelen szerepben szolgálják és gazdagítják a történetet, ők az előadás megtartó, rugalmas kötőanyaga. Lass Bea rekedten részeg szomszédasszonya, elrajzolt, idős tanárnője és pompázatos, döglött méhecskéje velük együtt teszi feledhetetlenné az előadás könnyes humorát. S ha valaki egyfajta definiálhatatlan nemességgel akar találkozni, az figyeljen Egri Mártára, aki ugyanolyan kábító és könnyed eleganciával adja a szomszéd hölgyet, mint a csak pillanatra megjelenő bankautomatát (!). 
 
Lapis Erika játssza a saját életétől megrettent, s talán a rászakadt feladathoz mérten nem is eléggé érett fiatalasszonyt, Christopher édesanyját. Első megjelenésekor viselt – Kárpáti Enikő jelmeztervező által ráadott – félcombig érő, kamaszlányruhája pontosan mutatja az ő helyét nem találását. S ahogy telik az idő, úgy kerül egyre közelebb magához is, a fiához is. Figeczky Bence az a fiatal színész, akiről még nagyon sokat fogunk hallani a jövőben. Érzékeny, pontos, szívós és terhelhető. Szinte hallani, ahogy gondolkodik. Ebben a szerepben kicsit károgó énekbeszéde olykor parádés dobszólóra vált át. A fiú a főhős, de kell hozzá az apa szerepében kiváló ellenpontot adó Király Attila. A belőle sugárzó erő képes betölteni a színpadot. 
 
Christopher szövegét sokszor a tanárnője folytatja. A kitűnő Danis Lídia úgy veszi át a fiú gondolatait, mintha annak finom árnyéka lenne. Van egy gyönyörű motívum az előadásban: a tanárnő – az egyetlen ember a történetben, akit a fiú saját jószántából meg tud érinteni – néha könyvet, néha megkezdett piros-fehér kötést tart a kezében. A londoni útkeresés idején Ariadné vörös fonalává nő a tanári gyapjúszál, úgy segíti eljutni anyjához a fiút. Páncél helyett a szeretettel átadott tudás védi Christophert. Ő, a nagy szabálytartó, elvileg mindig is ezzel a piros fonállal körbetekerten próbál majd meg helyt állani. 
 
A záró képben a tanárnő gyengéden Christopher nyakába tekeri az elkészült sálat. A fiút fölemeli a hinta, olyan magasba, ahol nekünk már sötét van, de ő még érzékel mindent. A detektívtörténet csak álca. Szemérmes, hétköznapi himnusz hangzik itt a háttérben, csöndes és hálás dúdolás minden gyógyító pedagógusnak. 
 
Az előadás adatlapja a szabadter.hu oldalon itt található.