A megtörhetetlen Gorka - Gorka Géza életműve Chovanecz Balázs gyűjteményében / Kieselbach Galéria
2020.07.23.

A Kieselbach Galéria Gorka Gézával indítja a karantén utáni új időszámítást. A Chovanecz Balázs gyűjtő több mint ezer darabos kollekciójából válogatott tárlat a jelenlegi leggazdagabb gyűjtemény segítségével helyezi fókuszba a néhány évtizede még közismert, manapság viszont újrafelfedezésre váró életművet. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.


A hajdani szlogen, mely a kiállítás kísérőszövegeiben is sűrűn felbukkan: „mindenkinek van egy Gorkája” bizonyos életkor alatt ma értelmezhetetlen. Sem a név, sem a névvel fémjelzett tárgykultúra nem mond sokat a fekete tükör generációjának. Pedig volt idő, amikor minden lakásban ott díszelgett egy-egy váza, tálka vagy hamutál – utóbbi ma már fogalmi szinten se létezik; a hatvanas évek ma retróként tisztelt ikonikus darabjai egykor a mindennapok kísérői voltak. A Rieder Gábor kurátor által összeválogatott anyag, melyhez a Gorka család életművét hosszú évek óta kutató Szabó Lilla szakértői munkája és az annak nyomán készült katalógus társul, teljességében mutatja be azt a széles spektrumot, amelynek a narancsszínű, jellegzetes mázt viselő darabok csak egy szeletét jelentik.
 
A Kieselbach Galéria tárlatának legfőbb érdeme ez a teljesség, melyhez Chovanecz Balázs másfél évtized erőfeszítése révén létrejött páratlan gyűjteménye szolgáltatja az alapot, és Gorka Géza kivételes menedzseri vénájának, tehetségének, sikeres pályájának és nem mellesleg a 20. századnak a keresztmetszetét mutatja be. A galériában tobzódó színkavalkád minden korosztályt meggyőzhet arról, amit a Kieselbach kiadásában megjelent monográfia állít: olyan tehetségről van szó, aki minden körülmények között képes volt főnixként feltámadni, akár hamvaiból is.
 
A körülmények pedig sokszor változtak a mozgalmas évszázad során. Az 1894-ben még Magyarországhoz tartozó Nagytapolcsányban született, iskolát Trencsénben végzett Gorka Géza gyermekkorát a habán kerámia hazájának (Holics, Oszombat, Modor) közelében töltötte. Innen költözött a család 1918-ban Mezőtúrra, ahol a fazekasságnak szintén nagy hagyományai vannak. Badár Balázs népi fazekasmester mellett tanulta ki a mesterség fortélyait. Festőnek készült, de végül a szépség és a használhatóság frigye mellett tette le a voksát, 1917-től datálható keramikusi pályafutása. Tárgyai archaikus artisztikumuk mellett mindig szigorúan használati tárgyak is egyben, formálásuk ennek és a kerámiaművészet mesterségbeli szabályainak engedelmeskedve emelkedtek művészi színvonalra, akár az art deco, akár a habán, akár a modern stílus ihlette őket. Maga is sokszor idézte a zöld szamárról szóló anekdotát, amely mind eltökélt személyiségére, mind alkotói hozzáállására jó példa. Akadémikus kritikusa szemére vetette az öncélú modernkedést: a szamarat mintázó tál mindössze három lábát, nem is szólva a színéről. Mire Gorka röviden csak ennyit felelt: ez nem szamár, ez kerámia. A zöld szamár Bortnyik festménye és a húszas évek Budapesten működő dadaista színháza nyomán az önnön törvényeit követő belső meggyőződés szimbóluma, ami Kosztolányi korabeli megfogalmazása szerint „semmiképp sem olyan unalmas, mint a szürke szamár”.
 

Gorkát vitathatatlan tehetségén túl ez a munkája értékébe és értelmébe vetett megtörhetetlen hit vitte mindig előre, és sarkallta, hogy minden lehetőséget megragadjon arra, hogy munkái eljussanak a használókhoz. Számtalan díjjal elismert sikerének kulcsa a folytonos, fáradhatatlan újrakezdésen túl a műfajból is fakad: a tűz és föld misztikus erejét egyesítő kerámia szépsége kezdettől fogva alkalmazott művészet, olyan tárgyakban ölt testet, amikre amúgy is szükség van, azaz eladhatók. Gorka Géza az üzleti értékesítést kezdettől fogva alapvetőnek tartotta. Első lépésben a húszas évek elején banki segítséggel hozta létre a Keramos Rt.-t, majd annak tönkremenetele után megvásárolta az üzem felszerelését, és Nógrádverőcén megalapította saját műhelyét, ahol 1971-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. A Tanácsköztársaságban aktívan részt vett, ezért 1919-ben néhány évre elhagyta az országot. A Németországban töltött idő alatt neves kerámiamanufaktúrákban képezte magát, ahol mind a mázazás, mind az anyagban rejlő lehetőségek terén komoly tudásra tett szert. A verőcei műhelyben folyton kísérletezett, és ezen túl is minden alkalmat megragadott, hogy a műfajban rejlő lehetőségeket a végsőkig kiaknázza. A második világháború idején Losoncon a háziipari szövetkezet munkájába kapcsolódott be, itt habán jellegű edények kerültek ki a keze alól. 1945-ben szovjet katonák a verőcei műhely teljes készletét ripityára lőtték, ennek emlékét a Gorka által a cserepekből összeállított mozaik őrzi, melyet jelen kiállításra a verőcei Gorka-múzeum kölcsönzött. A háború után a Zsolnay gyárral együtt kísérletezett a sorozatgyártásra, de a történelem ismét közbeszólt, az államosítás után a munka nem folytatódott. A sorozatgyártásra végül a hatvanas években, az akkori Iparművészeti Vállalat működésének keretében került sor, így váltak a Gorka-kerámiák a retro korszak jellegzetes dísztárgyaivá. Akkoriban tényleg mindenkinek volt egy Gorkája, nekünk történetesen egy tipikus, repesztett mázas hattyús hamutál, törtfehér darabjai technokollal összeragasztva vészelték csak át testvérem állatok iránti gyermekkori rajongását. Ma, amikor a művész-társadalom vég nélkül kesereg a közízlés méltatlan állapotán, nem haszontalan arra gondolni, hogy micsoda kiváltság lehetett kisgyerekként művészi színvonalú állatfigurákat a padlón karámba terelni. A dolog lényege pedig épp az, hogy ez nem volt kiváltság, a Gorka-kerámiák beterítették az egész országot, a tömegesen gyártható, szép és használható tárgy nem a méregdrága designtermék kategóriájába tartozott.
 

Az iparművészetnek ez a modern törekvése egészen a 19-20. század fordulójáig visszavezethető, már az arts and crafts mozgalom jelszavává tette, de kézműves jellege folytán a szecesszió és később az art deco idején a művészi minőségű használati tárgy luxuscikké vált. A modernizmus egyik célja épp a tömeggyártás és a minőségi design házasítása volt, ez azonban az ipari formák előtérbe kerülését hozta magával, és ez egy idő után nem elégítette ki az átlag közönség természetesség iránti jogos igényét. A kerámia azonban természeténél fogva alkalmas egyfajta „kézmeleg” érzékiség, archaikus tartalom közvetítésére, még korongolt technikával is – amihez Gorka Géza élete végéig ragaszkodott, szemben szintén neves keramikussá vált lányával, Líviával. A könnyen formálható, tapicskolható agyagból, a tűz és föld „forró frigyéből” születő tárgy, a Gorka által kedvelt, természetből, archaikus kultúrákból, vagy épp a népi fazekasságból merített motívumokkal társulva, napsugaras színekbe öltöztetve épp azt a melegséget közvetíti, ami a digitális kor szülötteinek életéből annyira hiányzik. A Kieselbach termeiben ragyogó színorgia a kemence tüzének melegével hódítja meg a körút forgalmából beeső látogatót. A sokaság ennek a kiállításnak és tárgyegyüttesnek éppenhogy érdeme, a hasonló formák tömege nemhogy nem oltja ki, de erősíti egymást, és ezzel indokolja is Gorka tárgyainak újrafelfedezését.
 
Merthogy a kerámia műfajának a mulandóság épp úgy immanens velejárója, mint magának az életnek. Az őselemek keményre égett elegye egy emberöltő alatt porrá omlik, ahogy a mi méltatlan sorsú hattyúnkkal is történt, amely most – nem kis részben a tárlat figyelemfelhívó hatásának köszönhetően – avatott kezek között  születik majd újjá. A kiállításhoz készült monográfia és katalógus, Szabó Lilla munkája, illetve maga a Chovanecz Balázs kitartó kutatásának köszönhető gyűjtemény érdeme a szépségén túl az iparművészet gyorsan romló, avuló relikviáinak, és ezen keresztül a 20. század világszínvonalú magyar kerámiaművészetének állított mementó. A kötet az eddigi legnagyobb iparművészeti album, a gazdag gyűjtemény művészettörténeti feldolgozása pedig segít a folytonos újrakezdésekkel terhelt, mégis példátlan sikereket hozó életpálya pontosabb megértésében. A titokzatos fenyegető erők által rettegésben tartott mindennapokban a fényt és meleget sugárzó tárgyak aurája gyógyító hatású, a látogatás receptre jár, és nem csak annak élmény, akinek a dolgok mélyén megbújó rejtélyes összefüggések folytán az email címe éppen zöldszamár. 
 
A kiállítás 2020. augusztus 15-ig látogatható. 

Szerző: Zöldi Anna