Briliáns barátnőm 2. évad / HBO
2020.05.05.

A Briliáns barátnőm folytatása rendkívül szerethető és emberközeli alkotás lett, amelyben a harsány színek ellenére mindvégig megbújik a melankólia és a feszültség is. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.

Az Elena Ferrante Nápolyi regények című regényfolyama alapján készült sorozat első évada abszolválta azt, amire kevés adaptáció képes: nem csupán a nézők, hanem a Ferrante-művek rajongóinak igényeit is maradéktalanul kielégítette. A Briliáns barátnőm első szezonjával már bekerült az HBO legjobb sorozatai közé. Sajnos azonban gyakori jelenség, hogy a folytatás már nem képes tartani az indulás színvonalát: igaz lehet ez ebben az esetben is? Az alkotók listája még mindig imponáló: az első évadhoz hasonlóan ezúttal is megtalálható maga Ferrante is a forgatókönyv írói között, ahogyan Paolo Sorrentino produceri közreműködése is tovább biztosítja számunkra a minőségi garanciát.
 
A 2. évad Az új név története című kötetet eleveníti meg, a történet pedig ott folytatódik, ahol az első szezon abbamaradt: Lila (Gaia Girace) hozzáment Stefano Carraccihoz (Giovanni Amura), az új évad pedig a nászútjukkal veszi kezdetét. Azonban a tündérmeseszerű nyitány hamar szertefoszlik: Lila dühösen és ridegen viszonyul Stefanóhoz, így kettejük érzelmi kapcsolata már azelőtt véget ér, hogy elkezdődhetett volna. Lila nem képes megbocsájtani férjének az ellene elkövetett árulást: Stefano a nő családja által készített cipőt eladta a Solara klánnak. Habár a nászút gyönyörű helyszínekre vezet, a nászéjszaka katasztrófába torkollik: Stefano visszaél testi erejével, majd megerőszakolja feleségét. Eközben Lenù (Margherita Mazzucco) még mindig inkább csupán csendes megfigyelője az életnek: folytatja tanulmányait, miközben olyan átlagos középiskolai drámák szövik át mindennapjait, mint a viszonzatlan szerelem, vagy a küzdelem a jobb jegyekért.
 
Lila régi nevével együtt elvesztette identitását; habár a vagyon egyfajta magabiztos ragyogást és szabadságot ad neki, mégis sokkal inkább börtön számára a házasság. Mindennek megvan az ára, Lila pedig súlyos árat fizet azért, amiért teljesült a vágya, és kitörhetett a nyomorból. A második évad elején a két barátnő szinte teljesen inverze egymásnak: Lila feltűnő jelenség, akit sokszor a düh hajt, Lenù pedig meghúzza magát a háttérben. Kitér barátnője lobogása elől, miközben csendesen megfigyeli az őt körülvevő pusztulást, és gondolatban jegyzeteket készítve közvetíti a néző számára érzéseit, tapasztalatait. Az idősebb Elena által narrált történet pedig tökéletesen jeleníti meg Ferrante zsenijét: műveinek – ahogy a sorozatnak is – egyik legnagyobb erőssége, hogy a szoros női barátságot nem bújtatja rózsaszín csipkeköntösbe. Az egymástól való függés, egymás védelmezése mellett gyakori az irigység, az egymás elleni küzdelem, a keserves versengés és neheztelések sora.
 
Azonban különbségeik ellenére a gyermekkorukban kialakult erős kötelék összetartja őket, Saverio Constanzo rendező pedig a ki nem mondott tényeket húzza alá mesteri módon cizellált, metaforikus utalásaival. Lenù egy partira készülődve válogat Lila ruhái között. A jelenet egy szekrény előtt játszódik: a kétrészes tükör két szélén állnak a lányok; ám amikor Lila átmegy Elena oldalára, eltűnik a tükör hajtása okozta holt térben – ez pedig viszonyukon túl a jövőre is utal. A szimbolikus ábrázolás mellett a karakterek belső életét, érzelmeit is képes szavak nélkül közvetíteni Costanzo: a fent említett házibulin a jómódban felnőtt, tanult fiatalok mind önfeledten táncolnak, míg Lila, aki családja anyagi helyzete miatt kénytelen volt hamar felnőni és tanulmányait is megszakítani, mereven, távolságtartóan nézi a táncolókat.
 

Lila házassága alatt megtanulja szexualitását és dühét fegyverként használni, amit az élete minden pontján tapasztalható férfidominancia terepén fejleszt tökélyre, ennek köszönhetően pedig végül kezd olyan nővé válni, amilyen mindig is szeretett volna lenni. Azonban az ischiai nyaralás, az ottani találkozás az Elena által imádott Nino Sarratoréval (Francesco Serpico) mindkét lány életében olyan katasztrofális zavart okoz, amely egész jövőjükre rányomja bélyegét. Ennek következménye a korábbi tükrös jelenetben is sejtetett különválás: Lenù felsőoktatási tanulmányai után első szakmai sikerét is láthatjuk, míg Lila végleg megszabadul a nápolyi lakóteleptől. Habár sorsuk alakulása sokkal inkább a körülményeikből fakadó szükségszerű lépések szekvenciájának, mintsem tudatos választásnak tűnik, mégis elérik céljukat: kitörnek a szegény nőket övező szűk korlátok közül. Lila szerény körülmények közé kerül, de szabad, a mindennapos fizikai abúzustól mentes, boldog, saját akarata szerint választott életet élhet.
 

A Briliáns barátnőm második évadja esztétikai élvezet is: élénk színekkel jeleníti meg a háború utáni Nápolyt, ahol egyre több üzlet nyílik, szép lakások, színes lakótömbök veszik át az első évad nyomasztó atmoszférájú lakótelepének helyét. A gyönyörű, kézzel készített cipők, Ischia ragyogó tengere, az élénk színű ruhák és belterek Francesca Calvelli keze alatt valódi műalkotássá válva idézik meg a ’60-as évek olasz művészfilmjeit. A csodás képek által a hangulat is sokkal kellemesebb, mint azt megszoktuk, azonban a buja romantika mellett mindvégig ott bujkál a melankólia, illetve a Stefano dühe miatt érzett folyamatos, néhol szinte elviselhetetlen feszültség is. A színészi alakítások továbbra is páratlanok, Gaia Girace és Margherita Mazzucco regénybeli karaktereik tökéletes fizikai megvalósulásai, szavak nélkül is képesek a kommunikációra. Girace Lilájában minden megvan, ami egy olasz nőben meglehet, míg Mazzucco tökéletes prototípusa a kedves, visszahúzódó, támogató barátnőnek, aki csendben harcolva nyeri meg csatáit. Max Richter hol fájó, hol reményteli dallamai a melankólia egy rejtett vonulatát kölcsönzik a többnyire derűs, festői képeknek.
 
Lila elfojtott haragja az egész évadot érzékeny feminista dühvel ruházza fel, amelyet tovább fokoz a nézőben a szereplők frusztráltsága, egyúttal erőtlensége is, illetve az erőszak szülte pusztító csend, amelyben mindenki félrenéz, mintha nem látna semmit. A Briliáns barátnőm 2. évada nagy visszhangot kiváltó és rendkívül szerethető alkotás lett, amelynek  kérdései igen széles közönséghez szólnak: mindenki megtalálja bennük a magáét, a 8 osztályos végzettségű idős asszony éppúgy, mint a máig férfiak uralta szakmában dolgozó fiatal nő. De még azok is, akik sosem hallottak Elena Ferrante műveiről.
Szerző: Fátrai Kata
Címkék: Elena Ferrante, HBO