Interjú Bíró Krisztával
2020.05.04.

A karantén kezdetén hirtelen, s szinte egyszerre zárt be minden. De ugyanezzel a gyorsasággal meg is nyílt valami, egy új tér, egy új lehetőség: a szobádba költöztek színészek, zenészek, mindenféle művészek. Mert a hiány gondolata már a hiány előtt megszületett. Így jött létre a MOTTO – Művészek az Otthoni Oktatásért ötlete is. Gyorsaság, ötletesség, kemény munka, fantasztikus színészek, naponta bővülő anyag, civilség. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Bíró Kriszta: Március 13-án már lehetett tudni, hogy bezárják az iskolákat, s én másnap éjszaka egy közösségi portálon megosztottam, nagyon szívesen segítenék diákoknak-tanároknak azzal, hogy a kötelező olvasmányokból felolvasok rövid részleteket. Fullajtár Andrea azt mondta, nosza, vágjunk bele. Kitette a felajánlást egy olyan csoportban, ahol az otthontanulás elindításáról beszélgettek tanárok és szülők. Szinte azonnal többezren lájkolták. Elindult a közös gondolkodás arról, hogyan tudnánk segíteni a távoktatásban. Még aznap felhívott Ézsöl Andrea projektmenedzser, párhuzamosan csatlakozott hozzánk Kleb Attila fotográfus, a Get Closer Concerts igazgatója, Seres Tamás rendező és Vető Balázs, a Fisherman’s ügynökség ügyvezetője. Így lettünk csapat, s azonnal elindult a közös munka. Csak kapkodtam a fejem, hogy pillanatok alatt lett egy csatorna, egy közös felület, lett dizájnunk. Mindenki hozzátette a munkához azt, amihez ért.

R: Meglepett ez a gyorsaság? „Békeidőben”, még ha vannak is szuper ötletek, kizárt, hogy ilyen gyorsan megvalósulhassanak.

Fotó: Horváth Judit
Fotó: Horváth Judit
BK: Bár körülöttem általában olyanok mozognak, akik gyorsan döntenek, gyorsan cselekszenek, de   normális körülmények között valóban más a tempó. A legnagyobb meglepetés talán az volt, ahogy ez megvalósult, hogy elneveztük MOTTO-nak, és a felületére azonnal elkezdtük feltölteni a felolvasásokat. A másik boldogságom, hogy elképesztően sok kollégám jelezte, szívesen venne részt benne.

R: Mennyiben motorizálta az ügyet a hirtelen jött hiány, az amúgy is sokszor nehéz helyzetben lévő oktatás, a segíteni akarás? Mert profi módon, néhány nap alatt elindult.

BK: Amikor hirtelen bezártak az iskolák, a színházak, úgy éreztük, hogy ebben a helyzetben szükség lesz egy nem csak szóban létező összefogásra, mert különben nem fogjuk kibírni. Az is motivált, hogy valamennyire szerettem volna az életem normális menetét megőrizni, hogy azt csináljam, amihez értek. Nekem ez mentálisan sokat segít. És az is benne van, hogy a színészek deszka-éhesek, s most így lehet megmutatni magunkat.

R: Ez valamennyire pótolja a színházat?

BK: A színész és néző közti élő kapcsolatot semmi nem tudja visszaadni, a MOTTO lehet valódi segítség az oktatásban, de semmiképpen nem színház helyett van.

R: Hetven szerzőtől töltöttetek fel elsősöktől tizenkettedikeseknek való verseket, prózarészleteket. Kik és mi alapján válogattak?

BK: Ez nem az a hely, ahol a kedvenc versemet mondom el, a listát szakmai szempontok figyelembevételével tanárok állították össze, s az oktatásban szereplő művek közül válogattak. Mi megkapjuk a listát, az bekerül egy táblázatba, és onnan választ magának az a kolléga, aki olvasna nekünk.

R: Az ókortól a kortárs irodalomig nagyon gazdag a válogatás, amelyben igen erős a kortárs magyar írók jelenléte, többek között Esterházy, Térey, Tóth Krisztina, Kovács András Ferenc… Az ősszel bevezetendő NAT-ból sok kortárs szerző kimarad. Ez is szempont volt, hogy lesz majd egy hiány, de itt azok is megtalálhatóak? 

BK: Ezt tényleg nem tudom, nem vagyok sem oktatáspolitikai szakember, sem pedagógus. A válogatás szakmai, s megbízom a válogatókban. Biztos lenne olyan szerző, aki kiverné nálam a biztosítékot, de ez eddig nem történt meg. Az biztos, hogy ez a felület megmarad, s aki akarja, a későbbiekben is tudja majd használni. 

R: Vannak olyan művek, mint például az általad választott Shakespeare Rómeó és Júlia erkélyjelenete, amelyet három fordításban mondasz el. Magyarázatot is adsz hozzá. József Attila Altatóját Ónodi Eszter két verzióban mondja, egyszer, ahogy a gyerekének olvasta, illetve ahogy annak idején a főiskolán kérték tőle. Ez nagyon izgalmassá teszi az értelmezési lehetőségeket. Személyiségfüggő, hogy ki mit kezd az adott szöveggel?

Fotó: Kincses Gyula
Fotó: Kincses Gyula
BK: Ez nagyon változó, van, aki azt mondja, beszéljen helyette a vers. Általában én is így gondolom, de vannak olyan helyzetek, amikor szeretnél valamit még hozzáfűzni, amitől még személyesebb lesz az interpretálás. A Rómeó és Júliánál a Kosztolányi-fordítás volt a kérés, mert az van a tankönyvben. Szerintem az a legkevésbé sikerült fordítás, ezért született meg az ötlet, hangozzék el több verzió is. Az a kamasz, akit amúgy az irodalom nem nagyon érdekel, talán felkapja a fejét, ha így ismerkedhet meg ezekkel a művekkel. Szellemi beetetésnek gondolom, ha szabad ilyen blaszfémül fogalmaznom.

R: A vers újraértelmezése az Örkény Anyám tyúkja sorozatában már megszokott. A MOTTO-ban is számos izgalmas, olykor megrendítő előadás hallható. Fodor Tamástól Ady Őrizem a szemed című verse valami egészen új színt kap, de torokszorító Gálffi Lászlótól meghallgatni Weöres Anyámnak című versét is. Egy jó előadásban mindig ott van a nagyon személyes. Itt mennyire erősödött fel az „itt és most”?

BK: Talán ez a legfontosabb a MOTTO vállalkozásánál, hogy mindez itt és most történik. A diákok is be vannak zárva a lakásba, nem találkozhatnak a barátaikkal, szerelmükkel, de azt látják, hogy a színészek is otthon ülnek és nekik olvasnak. Erre a helyzetre született ez a gesztus. Más mint színházban vagy felvételről hallgatni. Ez annak is a lenyomata lesz, hogy többek között ez történt itt és ekkor. Ezek a művek más csodálatos előadásban is elérhetőek, de pont ezért nem használunk konzerv-anyagot, mert ebben a pillanatban és velünk történik mindez. Ez a fontos.

R: Ezt az érzést még az is fokozza, hogy mindenki a saját privát terében ül, beengedtek a lakásotokba, más arcotokat is látjuk.  Ez nem színpad. Hogyan éled meg?

BK: Személyiségfüggő, hogy ki mit mutat meg magából, a lakásából. Valóban beengedjük a belső terünkbe a minket nézőket, de mindenki maga szabja meg ennek a határait.

R: Amikor elindítottátok a MOTTO-t, még nem lehetett tudni, meddig fog tartani ez a helyzet – néhány hátig vagy akár több hónapig. Kezdetben biztosan vitt titeket a lendület, de hogy működik ez a hosszúra nyúlt mindennapokban?

BK: A lelkesedés egyelőre töretlen, noha tisztában vagyok azzal, hogy idővel alább fog hagyni. De már most is többszáz felvételünk van. Mindenkire máshogy hat a bezártság, nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim, van, amikor jobban szorongunk, s aztán újra összeszedi magát az ember. Azt remélem, hogy a MOTTO nem csak a járvány idejére szól, ez annál sokkal értékesebb. Kor- és kórkép. Önkéntes munka, most nekünk is jó, hogy csinálhatjuk, de arról még nem beszéltünk, mi lesz a későbbi sorsa. Nincs még itt az ideje.

R: Színházadban, az Örkényben Mácsai Pál ötletéből született meg a személyre szóló telefonos Vers csak neked. Úgy tűnik, nagy szükség van most ezekre a személyes gesztusokra. Beszélgettek is a felhívottakkal?  Voltak nagyon személyes történetek?

BK: Törekszem, hogy ne csak felolvassak, hanem valamennyire azt is megismerjem, akivel beszélek. Minden ember érdekes, minden életben sok izgalmas történet van. Itt nem csak én adok, iszonyatosan sokat kapok is. Egy kollégám mesélte, hogy nem csak az sírt, akit felhívott, hanem ő is. Nagyon nehéz volt felolvasni a verset. S lesz még több ilyen.

R: Hamarosan egy Molnár Piroskáról szóló könyved jelenik meg. Beszélgetős könyv, interjúkötet?

BK: Azért ez nem az „én könyvem”, hanem Molnár Piroskáé. Életútinterjú, ahol Piroska elmeséli az életét. Az interjúkat még tavaly csináltuk, fél évet beszélgettem vele. Most szerkesztem éppen.

R: Más, hogyha két színész, a kollegák beszélgetnek egymással? Máshonnan látod őt?

BK: Szerintem igen. Piroska ezt úgy fogalmazta meg, hogy nekem nem kell magyarázni, miről beszél, hisz úgyis mindent értek. Miközben nagyon különböző személyiségek vagyunk, máshogy viszonyulunk a színházhoz, az emberi kapcsolatokhoz, de ez a különbözőség még izgalmasabbá tette a beszélgetéseinket. Nekem olyan volt az a félév, mint egy szabadegyetem. Emberségből, szakmából, mindenből nagy iskola volt.
Szerző: Marton Éva