A Revizor Dekameronja - 9. nap
2020.03.20.

Nyaralás, terasz, Horvátország? Hétköznap, dologidő, itthon. A rádióban palántanevelési tanácsok szólnak, hosszan, aprólékosan. MERÉNYI ÁGNES NAPLÓJA.

Mintha máshol lennénk. És máskor. Mit keresek itthon egy szorgos-forgalmas szerda délelőtt? Mit keres otthon másik több ezer, több százezer ember meg iskolás gyerek?

Az utca távolról sem néptelen, az emberek sétálnak, gyereket, kutyát sétáltatnak, futnak, bicikliznek, pedig szerda délelőtt van vagy csütörtök kora délután. Mondhatnék pénteket vagy jövő keddet is, mert úgy fest, mostantól jó ideig erre kell berendezkednünk.

Mintha szünet lenne tehát, nyaralás vagy hétvége, lassabbak a léptek is. Az erkélyről, ahol írok, a kávézóra látok, ahol ketten-hárman ücsörögnek a kis teraszon, de a kávézós lányok is ott ücsörögnek, és ez ellentmond a hétvége látszatának.

A trolinak is vasárnapi hangja van, ezt régóta próbálom megfejteni, miért más a hétvégén. Talán akkor nem nyomja el a sok autó zaja.


Na, és hát erkélyen írni. Kézzel. De máshol és máskor vagyunk. A barátságos, napfényes látszat mögül nagyjából öt óra tájt kezd kikandikálni a valóság. Máskor ebben az órában sietnek haza az oviból, iskolából hátizsákkal megrakott gyerekek, szülők, nagyszülők. Még hintáznak egyet a játszón, kikunyerálnak egy kakaós csigát vagy Túró Rudit üdítővel, robognak a nyuszimotorok, riadoznak a mamák a zebránál. Most zárva az összes kávézó, a suszter, a virágos, a fagyis, a fodrász, a könyvesboltok. Mint egy kisvárosban háború előtt vagy alatt. Csak a patika előtt várakozik kitartó sor, már megtanulták a kétméteres távolság betartását. Mind több járókelőn tűnik fel maszk, sokan cipelnek súlyos szatyrokat, benne mosószer, öblítő, meg mindenféle, amivel a mélyhűtőket lehet megtölteni.

A máskor és máshol újabb jele: a spejzolás. Egy térben és időben elmúlt világ reflexei élednek újjá akkor is, ha nem tanította őket se anyám, se nagyanyám. Honnan hívódnak vajon elő? A máskor és máshol érzete elbizonytalanít: akkor talán már én sem vagyok ugyanaz, és ti sem vagytok.

Életem nagyobbik részében viszonylag népes család élelmezéséről kellett gondoskodnom. Ez én voltam, tetőtől talpig. A gyerekeim felnőttével a feladat kicsit lazult, a feladattudat azonban mit sem változott, talán csak annyit, hogy apám is, hát, besorolt a gyerekek közé. Szóval spejzolok én is, és igyekszem kívülről nézni a helyzetre és magamra. Talán nem is transzgenerációs emlék-átadás ez, hanem valami mélyből felbukkanó vadászösztön?

A beszerző körút utolsó előtti állomása előtt parkoltam le, amikor észrevettem egy ismerőst. A velem ellenkező irányba indult, oda, ahol – tudtam – már semmi fontos nem kapható. A telefonért nyúltam, hogy szóljak neki, ne töltse ott hiába az időt, aztán eltettem a telefont. Bementem a boltba, megvettem, ami kellett. A kijáratnál vágott orrba a szégyen. Én akartam az evolúció győztese lenni, megelőzni másokat a zsákmányszerzésben. Gyorsan fölhívtam az ismerőst, elhadartam neki, melyik boltba jöjjön.

Nem akarok más lenni.

Címkék: Revizor Dekameron