2019.12.05.

Dramaturgok, a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktoranduszai és jeles színházi személyiségek állnak ki az egyetem által jelölt rektor, Upor László, valamint az egyetemen folyó nyugodt oktatás biztosítása mellett.

A színházi dramaturgok állásfoglalása

Mi, magyar színházi dramaturgok érdeklődve követtük a Színház- és Filmművészeti Egyetem minapi rektorválasztását. Örömmel tapasztaltuk, hogy Bagossy László Jászai Mari-díjas rendező és egyetemi tanár, valamint Upor László Jászai Mari-díjas dramaturg és egyetemi tanár személyében két olyan kiváló művész és oktató pályázott erre a fontos tisztségre, akiknek szakmai hozzáértéséhez és integritásához kétség nem férhet, amint ez a nyilvánosság számára elérhető  pályázatokból is kiviláglik.
A két jelölt közül az egyetem szenátusa kétórás, nyílt vita, majd szintén kétórás szenátusi ülés után szavazta meg, kit javasol rektornak. Mindkét alkalom nyilvános volt az egyetemi polgárok számára, s a hallgatók a vitákban és a szavazásban is aktívan részt vettek. Nekünk külön öröm, hogy a patinás intézmény — történetében először — dramaturgra bízná ezt a feladatot, s hisszük, hogy az egyetem jelöltjét a fenntartó halogatás nélkül ki is nevezi. 
Ugyanakkor határozottan visszautasítunk minden olyan, az egyetemi autonómiába való durva beavatkozásra irányuló törekvést, amelynek az elmúlt napokban a sajtó egyes, meghatározó fórumain tanúi lehettünk. Szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy Gothár Péter ügyében Upor László helyettes rektorként nemcsak szabályszerűen, hanem maximálisan korrektül jár el: haladéktalanul létrehozta az ügyet kivizsgáló etikai bizottságot és sem magát, sem a folyamatot a médiahisztéria által befolyásolni nem hagyva elrendelte a minden érintett meghallgatásával zajló vizsgálatot, amelynek hamarosan meglesz az eredménye. 
Amennyiben az derül ki, hogy történt hatalmi visszaélés, természetesen mi magunk is elvárjuk, hogy az egyetem megtegye a szükséges jogi lépéseket. Azt viszont nem tűrhetjük szótlanul, hogy ez a folyamat teljesen ártatlan embereket magával sodorjon. 
Upor Lászlót a legtöbben évtizedek óta ismerjük. Sokunknak tanára volt, szinte mindnyájan dolgoztunk vele közös szakmai rendezvényeken, részt vettünk vele nyilvános vitákban, többünk fordítását szerkesztette és maga is fordított színházunk számára kortárs drámákat. Azt is megtapasztaltuk, hogy a legélesebb vitában is mindig a józanságot, a visszafogott, kulturált hangnemet képviseli, miközben maximálisan nyitott a kritikára.
Mi, alulírottak visszautasítjuk, hogy Upor László nevét egyesek minden alapot nélkülöző rágalmakkal próbálják befeketíteni. Tanúsítjuk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem választott rektorjelöltjének függetlenségéhez, szakmai integritásához és erkölcsi tisztaságához kétség nem férhet, és személyében kiváló ember lehet sokunk alma materének rektora. 


Adorján Beáta
Albert Mária
Ari-Nagy Barbara
Balassa Eszter
Baráthy György
Bérczes László
Bíró Bence
Bíró Dénes
Bodor Panna
Boronkay Soma
Boros Kinga
Brestyánszki B. Rozi
Böhm György
Budaházi Attila
Cseh Dávid
Cseicsner Otília
Cseke Tamás
Dobák Lívia
Dubrovszki Dóra
Duró Győző
Enyedi Éva
Fabacsovics Lili
Faragó Zsuzsa
Fekete Ádám
Forgách András
Fülöp Renáta
Garai Judit
Gábor Sára
Gáspár Ildikó
Gecsényi Györgyi
Gimesi Dóra
Góczán Judit
Hárs Anna
Jeli Viktória
Juraszek Zsuzsanna
Kelemen Roland
Kenesey Judit
Kernetzky Hanna
Keszthelyi Kinga
Kovács Krisztina
Laboda Kornél
Lakos Anna
Lengyel Anna
Lénárd Róbert
Lőkös Ildikó
Madák Zsuzsanna
Magyar Fruzsina
Mátrai Diána
Mohácsi János
Morcsányi Géza
Nagy Mihály
Nagy Orsolya
Németh Gábor
Németh Virág
Orbán Enikő
Orbán Eszter
Ősz Emese
Palotás Ágnes
Perczel Enikő
Radnóti Zsuzsa
Ráduly Beáta
Renczesova Viktória
Róbert Júlia
Sándor Júlia
Sediánszky Nóra
Sirokay Borbála
Solt Róbert
Sőregi Melinda
Szabó Attila
Szabó-Székely Ármin
Szász Hanna
Szokolai Brigitta
Sződy Szilárd
Tasnádi István
Trencsényi Katalin
Török Tamara
Varga Zsófia
Vári-Nagy Nóra
Végh Ildikó
Ungár Júlia
Ungvári Zrínyí Ildikó
Zoltán Gábor
Zsigó Anna
 
Az egyetem doktoranduszainak nyilatkozata
 
Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatói a lehető legteljesebb mértékben támogatjuk, hogy az SZFE bármilyen, az egyetem dolgozói által elkövetett hatalmi visszaélésre irányuló érdemi gyanút ezentúl is az intézményünk szabályzatában meghatározott módon és a jogszabályok betartásával a lehető legrövidebb időn belül, ám az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva valamennyi érintett fél meghallgatásával alaposan vizsgáljon ki, illetve az ilyen eljárások eredményét hozza nyilvánosságra, továbbá a gyanú beigazolódása esetén az egyetem vezetése úgy járjon el, hogy hallgatói és dolgozói biztonságban érezhessék magukat az elkövetőtől. 
Egyúttal kijelentjük, hogy ezek a hatalmi visszaélések elkövetőiket minősítik, nem pedig az egyetem egészét, különösen nem akkor, ha az egyetem vezetése panasz esetén a fenti korrekt módon jár el. Visszautasítunk minden olyan felelőtlen állítást, amely megalapozatlanul sároz be ártatlan oktatókat, dolgozókat vagy hallgatókat. 
Továbbá határozottan visszautasítjuk, hogy egyetemünkkel jogviszonyban nem álló külső erők a jelenlegi helyzetet ürügyül használva megpróbáljanak beavatkozni egyetemünk oktatásába, s ennek révén a hazai felsőoktatás tanszabadságába.
A 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem minden szakján magas színvonalú oktatás folyik, amit diplomásaink hazai sikerein túl számtalan nemzetközi elismerés is bizonyít évről évre.
Múlt héten szenátusunk két — az SZFE honlapján közzétett — pályázat és két magasan kvalifikált rektorjelölt közül belső nyilvános vita és kétórás, az egyetemi polgárok számára szintén nyitott szenátusi vita után, a diákság aktív részvételével megszavazta jelöltjét, akit az egyetem fenntartója remélhetőleg hamarosan ki is nevez posztjára. 
Upor László tanár úr pályázata az egyetem értékes tradícióinak megőrzésévél a nyitottság, az átláthatóság, a diákokat, kollégákat és munkatársakat egyenrangú partnerként kezelő oktatás és intézményvezetés mellett teszi le a voksát. Mi pedig mellette és a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett.

Anger Ferenc
Bányai Tamás
Czukor Balázs
Csákvári Géza
Dér Asia
Erdélyi Dániel
Faur Anna
Farkas György
Gara Márk
Garai Judit
Gál Eszter
Gigor Attila
Gyárfás Dóra
Haragonics Sára
Hudi László
Kelemen Kristóf
Kemény Lili
Kiss Eszter
Komlósi Orsolya
Lengyel Anna
Leposa Balázs
Lestyán Attila
Liszka Tamás
Meggyes Krisztina
Molnár Attila
Oláh Tamás
Patonay Anita
Porogi Dorka
Schwarz Éva
Szabó-Székely Ármin
Szemessy Kinga
Szenteczki Zita
Székely Kriszta
Szöllősi Barnabás
Táborosi András
Tóth Réka-Ágnes
Turai Tamás
Vízkeleti Dániel
Zoltán Áron
Zurbó Dorottya