Az Óbudai Danubia Zenekar Verdi-sorozata
2019.12.02.

November 23-án, az Óbudai Danubia Zenekar őszi Verdi-ciklusának harmadik, befejező hangversenyén Kálmándy Mihály volt a zenekar énekes partnere a BMC hangversenytermében. A karmester Pál Tamás, a házigazda-műsorismertető Eckhardt Gábor volt. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Pontosabban a sorozat harmadik koncertjének második verziójáról kell beszélnünk, ugyanis az első és a második koncerttel szemben – amely a tömegekre („Elnyomottak, lázadók, könyörgők”), illetőleg a nőalakokra koncentrált, és két ízben változatlan formában hangzott fel – a férfi hősök portréit összegyűjtő utolsó hangverseny két különböző baritonista vendégszereplésével – bár szinte azonos műsorral – szólalt meg. (Az első verzió szólistája, az előző napon, Kelemen Zoltán volt.)
 
Kálmándy Mihály
Kálmándy Mihály
Divatosak manapság, a barokk zene világában is, az egyetlen énekes egyéniségre épülő zenekari hangversenyek. Ebben az esetben azonban nem ennek a típuskoncertnek az újabb realizációjáról van szó: itt nem annyira az énekes portréjának a megrajzolása volt a cél, inkább Verdi portréját, illetve annak egyik vetületét ismerhettük meg. Hogy ez sikeresen magvalósult, az elsősorban Kálmándy Mihály sztárallűröktől mentes, intelligens hozzáállásnak, illetve Eckhardt Gábor példaszerű műsorvezetésének volt köszönhető.
 
Hadd kezdjem mindjárt az utóbbival. Eckhardt Gábor, aki kitűnő zongorista és rendkívül elhivatott, szuggesztív tanáregyéniség, láthatóan igen jól érzi magát abban a koncertmoderátor-szerepben, amelyben az utóbbi években gyakran láthatjuk az óbudaiak hangversenyein. Ez nyilván Eckhardt pedagógusi vénájának egy speciális megnyilvánulása, s aki látta-hallotta már őt tanítani, tudja, hogy ugyanaz a lényeglátó képesség, a meglepő gondolattársítások, a játékosság iránti vonzalom, az ötletek és egyéni színek jellemzik mindkét tevékenységét. Az ő játékossága és ötletessége persze nem említhető egy lapon azzal a – legfőképpen egyik-másik kamarazenei fesztiválunkat sújtó – bulváros moderátori attitűddel, amely görcsösen erőltetett lazasággal, keresetten frivol szóhasználattal s közepes poénok sorával igyekszik azt sugallni, hogy a (klasszikus) zene valami kicsit ijesztő, nehezen emészthető dolog, amelynek fogyasztását effajta adalékanyagokkal kell megédesíteni. Nem, Eckhardt nem ilyen moderátor: ő nagyon is tudatosítja a hallgatóban, hogy fontos s komoly dolgokról beszél, és éppen ezért válhat valóban érdekessé és könnyeddé, a szó legjobb értelmében szórakoztatóvá.
 
Kálmándy egyik legjelentősebb, világkarriert befutó énekesünk; éppen ezért volt különösen imponáló, ahogy művészetét készséggel állította a koncert koncepciójának szolgálatába. Ezzel egyszersmind különleges kihívásnak tett eleget, hiszen Macbeth, az idősebb Germont, Renato, Rigoletto, Jago és Posa márki bőrébe bújni egyazon koncert folyamán, s ezáltal Eckhardt értő partnereként sokszínű és izgalmas „Verdi-keresztmetszettel” szolgálni a hallgatónak sokkal többet követel hat ária-románc-cavatina-monológ magas színvonalú előadásánál (ami önmagában szintén nem kevés). Ám az egész Verdi-portré akkor ér valamit, ha mindegyik hős önálló életre kel, ha jellemüket és a többnyire kiélezett vagy éppen tragikus drámai helyzetüket hitelesen és szuggesztíven jeleníti meg az énekes. Nos, Kálmándy Mihály az emberábrázolás széles skálájával örvendeztette meg a hallgatókat, Giorgio Germont kavatinaszerű, lírai Andantéjától Jago ördögi Credójának félelmetesen finom eszközöket felvonultató jellemrajzáig.
 
Pál Tamás
Pál Tamás
Pál Tamás felkérése is kitűnő ötletnek bizonyult. Közhely, persze, hogy ő az egyik legrutinosabb, leghatalmasabb repertoárismerettel rendelkező operakarmesterünk. Ez a hangverseny arról tanúskodott, hogy mindezen jóval túlmenően rendkívül igényes, a nüanszok iránt érzékeny zenész, aki újra meg újra remek agogikákkal tagolja-értelmezi-hangsúlyozza a zenét, frazeálása választékos és lendületes, tempói rendre meggyőzőek, sőt telitalálatok, és remek karakterérzékkel rendelkezik. Emellett több ízben felfigyelhettünk arra is, hogy a zenekar is plasztikusan, színekben gazdagon szólalt meg exponált helyeken, így Renato Álarcosbál-beli „Eri tu” áriájának érzékenyen megformált, megrendült lezárásában (figyelemreméltóan szép csellószólóval!), vagy a két zenekari számban, elsősorban az 1865-ös párizsi Macbeth ritkán hallható, izgalmas, szimfonikus igényű balettzenéjében. (Azt gyanítjuk, hogy a ritkaságszámba menő számok kiválasztásában is szerepet játszhatott Pál Tamás óriási anyagismerete.)
 
Az együttes egy-két igen kényes fúvósállástól eltekintve kitűnően helytállt, és „vette a lapot”, fegyelmezetten-rugalmasan követte Pál Tamás irányítását, vele együtt jeleskedve a jelentékeny zenekari részletek megszólaltatásában. Az Óbudai Danubia Zenekarnak és a többi közreműködnek csak gratulálhatunk a legmagasabb színvonalú ismeretterjesztésért és az azon is túlmenő művészi élményért.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Budapest Music Center,  Időpont:  2019. november 23.