Látjátok feleim szemetekkel, el kell mondani, minél többet tudunk a világról, annál jobban eltévedünk benne. Például egyre nehezebben tudnám elmondani egy kiállítás kapcsán, mi is a művészet, és ki a művész. Mégis: valahogy érzem, ahogy megérint egy zene, megindít egy kép látványa, és sokáig él bennem egy-egy regényhős életének sokféle története. Némelyik költött történetre jobban emlékszem már, mint az életem egykori részleteire. Életünk részei a hangok, mesék, képek, tárgyak, az emlékeket átszövik az emlékezet szálai. A lapok, kották, kövek, kerámiák mind életeket alakítanak át, és a művészek az anyagok és gondolatok szövetével segítik alakítani az életünket.

Nagy Márta korai kerámiái, az apró tárgyak, szekerek, házak a mázak feletti töredezett aranyfüsttel jelentek meg a kilencvenes években. Láthattuk, hogyan képes házat, kertet, udvart és ismeretlen eredetű emberi tereket alkotni a kerámia eszközeivel. Később aztán valami új történt a műtermében. Imaginárius terek alakultak ki ott, melyekben az eredetire való utalás helyett a képzeletbeli tér az ismeretlennel való találkozásról adott hírt. Házszerű terek, képzelt udvarok nyíltak meg előttünk, melyekben a samottos agyag rideg keménysége együtt élt a papírporcelán leheletfinom hártyáival és a sötét színek a porcelán havas felületeivel, a színezett anyag púderfinomságú színei ütköztek a feketék gyász tónusaival. Nagy Márta sosem ábrázolt valódi teret. Pontosabban, egyáltalán nem szeret ábrázolni valamit, munkásságának nem része a valami közvetlen vetülete. Az apró tárgyak az ember belső kertjeit, a bennünk létező belső kerteket idézték meg. Nagy Márta ezeknek a belső tereknek kutatója, felfedezője.

A romantika óta nehéz feladat az újat alkotás, a felfedezés kötelezettsége. Különösen nehéz akkor, ha az újdonság fényét az életmű egyre nagyobb árnyékában kell újra meg újra meggyújtani. Nagy Márta mostanra elhagyta a tárgyi világra utaló közvetlen megjelenítést. Valami olyan bukkant ott fel, amit nem ismerünk, nem azonosíthatunk. A nem látható dolgok belső feltérképezéséről ad hírt a tárgyaival. Egykori tereit maga mögött hagyva a keresés útját járva, lassan magáról az útról, a keresésről kezdett el beszélni.

Nagy Márta kiállítására készülve a kertjében felbukkanó vakondtúrások anyagának összegyűjtéséből indult ki. Ezek a földelemek, ezek a miniatűr hegyek lettek a kiállításnak az alapanyagai. Kiállításán három motívumot dolgozott fel: vékony hegyformájú kerámia lapokat borított színes mázakkal, továbbá agyagból járatokat épített, valamint a kiállítás egyik falán tömör agyag rudakból egy hosszú vonalat rajzolt fel. Most komolyan, tegyük fel a kérdéseket. Nagy Márta vakondtúrásokból építkezik? Apró, belső terek képzelt lenyomatait kutatja? Azokból rak kis hegyfalakat, és enged rá cukormázat? Mi ez? Vajon egyszerű gesztusok sorozata, amely egy életmű egy új, hatásos elemként jelenik meg? Mi ez, amikor a tárgyi világra való utalás helyett a tárgyak helyetti világot kezdjük el érzékelni?

Az emberélet útjának felén túl is van eltévedés. Az igaz úthoz nem vezet tábla, a bennünk halmozódó dolgokat nehéz összekötni, egyetlen világban értelmezni. Néha elfog bennünket valami érzés, de nem tudjuk kimondani, mert épp azért elmondhatatlan, mert új, formátlan és néma, néha magunk számára is. A művész, ez a maga életével játszó két lábon járó kísérleti laboratórium segít formát adni azoknak az érzéseknek, amelyek itt vannak bennünk, de még éppen elmondhatatlan, kifejezhetetlen. A dolgok keresésének megmutatása, a föld alatti és a felette lebegő dolgoknak összekapcsolását mutató járatok beemelése a kifejezés vegykonyhájába nem könnyű feladat. Ugyanis ezek a kiállítási tárgyak nem mindegyike szép. Ezek a tárgyak alig tárgyak. Ezek a tárgyak nem műalkotási szándékkal jöttek létre. Ennek a tárgyegyüttesnek nehezen tudnánk meghatározni a műfaját. Ezek a színes és színtelen dolgok valami olyasmikről adnak hírt, amelyek most kerülnek fel a felszínre. Az agyag a kerámiában elnyeri végső formáját, és mint a nyelv, közvetít. Egy önmagát kereső korban a magukat kereső, értelmezni akaró emberek keresik a saját műfajukat. Ennek az keresésnek a különös útjelző kövei, vájatai, a keresés lábnyomai ezek a tárgyak.

Látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk: isa, por és hamu vogymuk. A halotti beszédben az isa az íme szó lehetséges változata. Az íme a dolgokra való mutatás, a felmutatás szava. Nagy Márta a porral és hamuval felmutat valamit. Merjünk nyitottak lenni rá.

 

A kiállítás 2019 december 6-ig látogatható.