Jolsvai András: Nincsen számodra hely
2019.09.30.

„60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire,azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.” (Gróf Széchenyi István Naplójából) VÁNDOR JUDIT ÍRÁSA.

„Amit mondani akarok, örömest mondom az Úrnak szemébe, nem sokat aggódván vele, szavaimat kedvesen veszi-e, vagy miattok csikorog mérgében” - írta Bajza a Válasz Döbrentei Gábornak a Conversations-Lexicon ügyében című kritikájában, s bizony súlyos sértődés lett belőle. Hogy hol s hogyan csitultak a kedélyek, megtudhatjuk a Nincs számodra hely oldalairól. Bajzát idézve, csak a poén kedvéért, örömest mondom az Úrnak, Jolsvai András úrnak szemébe, regénye, a Nincsen számodra hely: jó könyv. Szórakoztató. Magával ragadó. Üdítő olvasni, még akkor is, amikor valójában lenne min búslakodni. És nemcsak a kolera sújtotta város áldozatai okán, az örömlányok átadta bajról nem is beszélve, hanem a regény sajátos aktualitása miatt: párhuzamosan azzal, ahogy olvassuk, miképp született meg majd kétszáz éve a Magyar Tudós Társaság, tanúi lehetünk jelenkori felbomlasztásának is. Valóban egyszerre vagyunk múltban és jelenben. Pikáns, de véletlen egybeesés.

A történet fűzése és a szöveg magával sodró. Szellemes, lendületes, helyenként szándékosan frivol, így akadályozza meg a szerző, hogy nyakig merüljünk a fennkölt áhítatba.


Jó érzés régi ismerősökkel találkozni, akkor is, ha már nem igazán emlékszünk, honnan is a kapcsolat, középiskolából-e vagy egyetemről, netán csak az utcanévtáblák ortográfiáját ismerjük fel, mindegy is, a nevek mögé most újból történetek kerülnek, és megtelik élettel az 5-ös busz megállójánál a gépi hang: Döbrentei tér következik.

Nem nevezném egyértelműen történelmi regénynek, mert bár végtelenül alapos kutatómunka előzte meg, és a szerző aprólékos pontossággal ismerteti hétről hétre, hónapról hónapra az eseményeket, mégis kitalálmány, hát hisz honnan is tudnók, hogyan savanyított káposztát a Marcsa, meg hogy melyik oldalával fordult éjjel a nagy költő felé. A műfaji meghatározással szabadon bánhatunk: lehet válogatni: életrajz, korrajz, portréfüzér, pletyka-regény, kinek mi tetszik, a lényeg, hogy finoman ironikus és csipkelődő, pezseg a történet.

A szellemdús és pittoreszk leírásokból megtudjuk, hogyan szerveződtek a reformkor irodalmi nagyjai, egy szobában, egy asztal körül, hol veszekedve, egymás torkának esve, szóval s olykor ököllel is érvényt akarván szerezni igazságuknak. Pártoskodás, intrikák, erővonalak átrendeződése abban a kultúra szempontjából igen jelentős 1831. évben, amikor Vörösmarty, Döbrentei, Bajza, Schedel (Toldy), Széchenyi élt, dolgozott, párbajozott vagy éppen henyélt, és mindezt látjuk közelről és alulnézetből. A regényben nincs poros könyvtárszag, noha lehetne, nem dicső emlékmű, hanem merész portrésorozat a reformkor (zömmel) irodalmi nagyjairól. A ma fiatalembereknek mondható férfiak – széthúzó kritikusok, szerkesztők, zsurnaliszták, leendő államférfiak – kocsmából ki- és bejárnak, isznak, esznek, nőznek (de legalábbis nagyon szeretnének), áskálódnak és lobbiznak, mindeközben megírják a majdani irodalmi érettségik kérdéseinek egy szakajtónyi részét. „Tíz perc múltán vígan pöfékelt a következő évszázad teljes kötelező irodalma… Schedel, ki a nyáron töltötte be a huszonhatot – nem csoda, hogy már a magyar irodalomtörténet atyjának képzelte magát…” így alakult meg a Kisfaludy Társaság, és ilyen mondatoktól derül az olvasó.

Nyelvezetét a kor és maga a történet alapvetően meghatározza, hiszen a kravátli akkor is kravátli volt, ha ma nyakkendőnek nevezzük, de az, ahogy valamely nyelvújító felhívja a figyelmünket, hogy most, MOST született egy új magyar szó, az azért mókás. Mókás a legszebb magyar szó nevű játék is, főleg hogy van, aki az alkot szó mány-mény képzővel ellátott alakját tartja annak, igaz, egyes-egyedül liberális tartalma miatt. A szövegben ugyanakkor tudatosan jelenik meg néhány kifejezetten mai, mondhatni szleng kifejezés is, nehogy az olvasó túlságosan belefeledkezzen a történetbe. Úgy nevezzük ezt új magyar szóval, hogy idegenítés, amelynek célja eltávolítani az olvasót a szövegtől, mint a brechti színház teszi, nehogy már halálosan komolyan vegyen valamit, amit át- meg átsző a szeretetteljes irónia. Mert a szeretet is nagy szó itt, a szerző szereti a témáját, a szereplőket és a helyszínt, ez süt a szövegből. Akkora élvezettel hozhatta létre őket, akárha bicskával szelne magának a kedélyeket elnyugtató, frissen asztalra került csülökből, mesefinom ugorkával.

De más, szellemi finomságokkal is találkozik a művelt olvasó: izgalmasak a leleményes, cizellált áthallások, amilyen a címadó sor is. Ki gondolta volna, hogy a kölcsön-mondat Balatonfüreden a fogadó előtt hangzott el, mikor költőnk késve érkezett, s midőn Deák szájából azt hallja „Nincs számodra hely”, késői utódjához hasonlatosan irónt kap elő a zsebéből, s notesza nem lévén, a mandzsettájára firkantja a ki tudja mikor felhasználható töredéket, ahogy azt egy született irodalmár teszi, csak azt nem mondja, ezt lopnám, ha megengedi. És hangos nevetésre ingerlő az a rész is, mikor Bajza kritikai munkásságát a reformkor hazafias érzületének egyik szimbólumához hasonlítja: „Dugovics Titusznak hitte magát… De aztán némileg csodálkozva azt tapasztalta, hogy néhány karcolást leszámítva semmi baja nem lett, rákapott erre a dologra … és ugrott újra meg újra. A repülés megrészegítette: nem törődött vele, kit ránt magával, hulljon, akinek hullnia kell…” Számolatlanul lehetne sorolni az efféle a kiszólásokat, amely alkalmakkor a szerző kikacsint a szövegből.

Az irodalmi csatározások leírása közben, és nem mellesleg, betekintést enged a nevezetes tagok és vezetők legbensőbb magánéletébe, elsősorban a főhős, a költő az, akinek a hétköznapjait, lelke és teste rezdüléseit egész közelről és behatóan ismerhetjük meg. Többek között ő az, aki bevezet bennünket az akkori Pest-Buda, avagy ikerváros hétköznapjaiba. S miközben beleveszünk a szereplők sorsának labirintjába, Mihált kísérve nagy sétákat tehetünk a reformkori főváros utcáin, bekukkanthatunk kocsmákba, szalonokba, dolgozószobákba, konyhákba és bordélyokba, kirándulhatunk a budai hegyekbe. A leírások olyan erővel bírnak, hogy világosan látjuk az emberek körül a várost, a Duna két partját, sőt ha szert teszünk néhány jó városi térképre, az ujjunkkal követhetjük hőseinket lépésről lépésre, majd hazatérve nyúlhatunk a könyvespolcon sorakozó magyar klasszikusok köteteiért.

Szerző: Vándor Judit
Szerző:  Jolsvai András,  Cím:  Nincsen számodta hely,  Kiadó:  Fekete Sas Kiadó,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  281 oldal,  Ár:  3990 Ft