Jonathan Levine vígjátékában, a Csekély esélyben a nemi szerepek leosztása nem mondható éppen konzervatívnak. A hatalommal és ambíciókkal megáldott, társasági körökben biztonsággal mozgó, szuperelegáns, jómódú fél a nő: Charlotte (Charlize Theron), míg a sodródó, elvarázsolt, naiv karakter a férfi: Fred (Seth Rogen).
Kicsit a Micsoda nő alaphelyzetéből indulunk ki, csak ebben az esetben nem egy prostituált kerül be a felsőbb körökbe, és ad igen komoly derültségre okot azáltal, hogy bár a szíve a helyén, fogalma sincs az etikettről, hanem egy szókimondó újságíró, aki hogy, hogy nem az USA külügyminiszterének szövegírója lesz. Charlotte és Fred ismeretsége hosszú évekre tekint vissza: még mielőtt a nő külügyminiszter lett és a fejébe vette, hogy az USA első női elnökeként vonul be a történelembe, tinédzserként a nála pár évvel fiatalabb Fredre vigyázott bébiszitterként – a pár hosszú évek múlva találkozik újra egymással.
Levine vígjátéka egyszerre nagyon romantikus, nagyon politikus és nagyon vásári is (értsd: helyenként arcpirítóan bunkó). A romantika nem átall még a zeneszám kiválasztásában is visszanyúlni a Micsoda nőig – a Roxette It Must Have Been Love című számának ugyanolyan kitüntetett szerep jut a Csekély esélyben, mint klasszikus elődjében. A szakítást és kibékülést, a filmvégi nagy, teátrális gesztusokat a zsánertől elvárhatóan szintén megkapjuk, ezekbe ugyanakkor helyenként vásári elem is vegyül. Anélkül, hogy lelőnénk a poént, elmondhatjuk, hogy a Farrelly fivérek Keresd a nőt! című vígjátéka óta a Csekély esély szállítja a legemlékezetesebb sperma-poént (a film eredeti címe, a Long Shot szójáték is részben erre utal). És persze pofára esős helyzetkomikum nélkül sem úszhatjuk meg a történetet.
 Jelenetek a filmből |
A Csekély esély ugyanakkor üdítően és bátran politikus, és nem csak abban az értelemben, hogy a hagyományosnak tekinthető gender felosztást megcseréli, és csúcsra járatja az ebből fakadó poénokat. A mozi akkor is felvállalja a nyílt politizálást, amikor Fred szakmájának apropóján beszól a médiát a saját érdekeik szerint használó pénzembereknek, vagy bemutatja, mennyire abszurd módon működik a nagypolitika.
E téren a film sokszor Az alelnök című sorozathoz méltó módon ironikus – a regnáló elnök (Bob Odenkirk) hajdan sorozatsztár volt, aki a legnépszerűbb szériájában az USA elnökét alakította, ám valódi elnökként inkább azt nézi fátyolos szemekkel, hogyan játszotta egykor az elnököt, és azt tervezi, hogy nem indul újra a posztért, csak hogy ismét színész lehessen. Alakjában egyszerre ismerhetünk rá a valóságot a tévésorozatokhoz mérő Donald Trumpra, valamint Ronald Reagenre – az utóbbi ugyanazt az utat járta be, mint a filmbeli elnök (bár később ő nem akart visszatérni eredeti szakmájához). És persze akad némi áthallás a jelenlegi kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau és a moziban megjelenített sajtókedvenc, piperkőc kanadai miniszterelnök (Alexander Skarsgård) figurája között is.
 A képek forrása: MAFAB |
Levine és írócsapata az előítéleteket és a hipokrita hozzáállást sem a megszokott, bevált „liberális” módon figurázza ki – épp hogy a kirekesztő liberalizmust állítja a filmben pellengérre: a brooklyni zsidó Fred legjobb barátjáról és hű fegyverhordozójáról, Lance-ről, a sikeres afroamerikai üzletemberről (O’Shea Jackson Jr.) egészen meglepő dolgok derülnek ki a történet végére.
Akinek pedig az (aktuál)politikai áthallás túl sok a Csekély esélyben, még mindig jól szórakozhat a kifordított Micsoda nő-sztorin. Charlize Theron és Seth Rogen párosa kifejezetten jól áll egymásnak és jól működik. Zsánerhez illő, romantikus pillanat a filmben az ismét csak a Micsoda nőre hajazó báljelenet-szcéna, amelynek az elején az immár elegáns ruházatban megjelenő Seth Rogan Julia Robertshez méltóan ragyog és gagyog.
Egyszóval a Csekély esély ha meg nem is újítja a romantikus komédia műfaját (a nagy klasszikusnak számító Sztárom a páromban láthattuk már a sikeres nő – átlagos pasi felállást), mindenképpen kiemelkedik a műfaj idei mezőnyéből és kellemes kikapcsolódást kínál.