Szabó Magda napló-füzeteit 2017-ben adta ki a Jaffa Kiadó, Szobotka Tiboréit 2019-ben. Mire a férj naplója megjelent, a feleségé már ismertté vált. Szegény Szobotkát ismét megelőzték. Biztos lesznek sokan, akik majd csak azért olvassák, mert ő volt a férj, akivel az írónő annyi mélységesen erotikus és intim pillanatot élt meg, amelyről utólag részletes ismertetőt kapunk, sokkal részletesebbet, mint a Megmaradt Szobotkának lapjain. Pedig Szobotka naplója, a Bánom is én önmagában is izgalmas kordokumentum, sajátos látószögből mutatja be azt, amiről eddig csak Szabó Magda gyászmunkát is segítő, férjének emlékművet állító, vallomásos írásaiból tudtunk.

 

Az elhallgattatás éveiben 1950 és1961 között teltek meg a két író napló-füzetei. Azután az egyik elindul felfelé, írónő lesz, a másik valahol letér a neki szánt útról, világirodalmat tanít, fordít, tanulmányokat ír, nyakig áll az irodalomban, de nem hempergőzhet, mint szeretne, íróként.

 

Szabó Magda füzetei 1950 és 1958 között íródtak. Naplóinak első két füzete (Nyusziék 1-2.) 1950-1952 áprilisáig követi nyomon a nyuszizást; a naplók a férjnek készültek: „Ezt most Neked írom”, meg persze magának, „mert elfelejtem a napjainkat, csak egységben él bennem valami…állandó ragyogás”. Feliratozott fényképek a maguknak menedékként létrehozott második valóságról. És írói alapanyag, majdani regények ősforrása. Az eredetileg kettőjüknek szánt szövegben a férj halála után már ránk, az olvasókra is gondolt, erre engednek következtetni az utólagos feljegyzések a saját és a férje naplóiban is.

 

Szabó Magda mondja magáról egyes szám harmadik személyben – mentegetőzésképpen? magyarázatként? -, hogy mekkora terheket cipelt a vállán: „szülők, állástalan férj teljes súlya rajta, beteg, ő maga is, s úgy mellesleg, kinek ki a szeretője a hajdani baráti körből.” Az első két füzet a nagyközönség számára is könnyen értelmezhető magánéletről, a harmadik füzet elsősorban a munkahelyi eseményekről és a munkatársak, a „hajdani” barátok közti szerelmi viszonyokról szól, a feloldatlan jelöléseknek hála, nem is mindig követhetően. Hála, mert valójában ezek se tartoznak az olvasóra. A negyedik füzet az írónő utazásai során szerzett benyomásait tartalmazza, valóban csak önmagának, emlékeztetőnek írta, érdeme annyi, látni, hogyan, milyen anyagból dolgozhatott, amikor megírta a Zeusz küszöbént. Az utolsó, 1958-as napló csak pár oldalnyi, munkáról, keserűségről és szerelemről számol be, erről az életszakaszól olvashatunk részletesebben Szobotka naplóiban.

 

A Nyusziék első két füzete 1950. április 23-tól 1951. június 4-ig, illetve 1951. június 10-től 1952. április 5-ig tart. Szobotkától ebből az időszakból tudtunkkal nem maradt ránk naplóbeírás. Ez a két füzet az, amelyik szinte kínos mélységig tárja fel az olvasónak a házaspár szerelmi életét, ami kétségtelen bizonyítéka az elementáris testi és lelki együvé tartozásnak, ám nem feltétlenül biztos, hogy külső szemlélőnek illik vagy kellemes bekukucskálni mások hálószobájába, akkor sem, ha a hálószoba egyik lakója – mindkettőjük halála után – egy kis kukkolásra hívja. A Nyusziék harmadik füzete is az 1950-51-ig tartó időszakot öleli föl, itt a munkahely és a kollégák kapnak kiemelt szerepet, a háttérben Szobotkával. Ez a napló állítható leginkább párhuzamba Szobotka naplójával, amelyik elsősorban a munkáról szól, a háttérben, ám nagy erővel megrajzolva a tanár-író, de mindinkább írónővé váló feleséggel.

 

A feleség mitológiai szenvedéllyel ír, a férj angol úriemberhez és polgárhoz méltó módon visszafogott, néhol gúnyos és öngúnyos, csak a vége felé, amikor már nagyon meggyötört és megviselt, válik kissé erélyesebbé, akkor már csak „a hülye” névvel illeti az életükbe állandóan belépő Bóka Lászlót. Véglegesen hozzájuk költöző anyósáról sincs jó véleménnyel, valóban egy úriember és a „bánom is én" hangulat kellhetett ahhoz, hogy udvariasan elviseljen egy állandó lakótársat, aki nyilván akadályozta a munkában.

 

A hétköznapokat mind a ketten kilátástalannak és megalázónak érzik. A Nyusziék szerint volt egy közös, párhuzamos valóságuk, ezen kívül azonban csak Szabó Magda talál kapaszkodókat a férjén és az íráson kívül: önmaga szépségét, az utazásokat Debrecenbe B. kocsiján, új cipőt, ruhát. Szobotkának marad az aprólékos gonddal feljegyzett háztartási teendők garmadája, fanyar iróniába és szarkazmusba csomagolva. S ha akad ideje (akad, éjjelente, és amikor a felesége magára hagyja, mert utazik hol ide, hol oda), a mások munkájának korrektúrázása, és csak ezek után tud a saját dolgaival foglalkozni, ami az írástól eltekintve nem teszi igazán boldoggá. A hétköznapok kicsinyes gondjainak nagy részét átveszi a feleségétől, és érezni minden mondatában, micsoda végtelen fájdalmat okoz a polgárnak, hogy nem mennek simán, úgy ahogy kellene, se az adminisztráció, se a mesterembert kívánó munkák. És hát a betegségek, kinél ez, kinél az. Szobotkánál a látogatás az urológusnál felér akármelyik nyuszizós jelenet zavarba ejtő betekintésével.

 

Mind a két napló keserű, de másként az. Szobotkáé a feladásról és a halálvágyról szól, a keserűség a totális reménytelenségből, és a testi megalázottságból adódik, abban válik abszolút nyilvánvalóvá a teljes tehetetlenség. A napló egy negyvenes férfi siralmas éneke az elvesztett lehetőségekről, ezt siratja hét esztendőn át. A bejegyzésekből megtudjuk, mit gondolt ez a Jeremiás a maga tanárságáról, hogyan látta a világot egyetemi oktatóként, fordítóként és irodalomtörténészként. Megismerhetjük az ötvenes évek értelmiségijének világát, és aki elég idős hozzá, találkozhat kedvelt vagy kevésbé kedvelt oktatói intrikáival is. Érdekes ebből a perspektívából látni a világot. Az állandó pénztelenség mind a két embernél megjelenő motívum, de Szobotka az, aki minden megszületett és elfogadott művet azonnal forintra konvertál, és pontosan vezeti a bevétel-kiadás oldalakat. Szobotka naplójából tulajdonképpen két ember divergáló karrierje tárul elénk, az egyre sikeresebb feleségé, és az egyre megadóbb férjé. A feljegyzésekben természetesen felesége is állandóan jelen van, követhetjük, hogyan válik prózaíróvá, és megismerhetjük azt a kapcsolati hálót, a szellemi-kulturális közeget, amelyhez a házaspár tartozott.

 

Szabó Magda 1958-tól publikálhat, Szobotka regénye, a Megbízható úriember egy évvel később, 1959-ben jelenik meg, de azt a sikert, amit Szabó Magda elért, a férj soha nem szerzi meg. És hát az irodalmi elismerés hiányában a feleség szűnni nem akaró lelkesedése mégsem pótolhat mindent. De ez már nincs benne a naplókban, illetve benne van, mert Szabó Magda beleírta. Beleírt a sajátjába is, és beleírt már halott férje naplójába is. Az írónő bizony nemcsak a maga emlékeit igyekezett megjegyezni, hanem tudatosan készült arra, hogy a majdani olvasó lehetőleg azt a képet őrizze meg róla/róluk, amelyet ő akart elé varázsolni.