Beszélgetés Spiegl Annával
2019.04.16.

Ritkán van arra alkalom, hogy egy színésszel a premier előtt, bőven benne a próbafolyamatban, és a bemutató után is beszélgessünk. A véletlen azonban úgy hozta, hogy a K.V. Társulat Médeia című előadásában vendégként játszó Spiegl Annával ilyen izgalmas kalandban lehet része a Revizor olvasóinak. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.

(Próbafolyamat közben)
 
Revizor: Nem a Médeia az első együttműködésed a K.V. Társulattal, jó régen, 2012-ben volt egy Gardénia című közös munkátok is. Arról milyen emlékeket őrzöl, és most hogyan kerültél, illeszkedtél be a csapatba? 
 
Spiegl Anna: A Gardénia volt az első külsős munkám, még egyetemistaként, és minden új volt. Ez volt az első alkalom, amikor nem az osztálytársaimmal dolgoztam, hanem tapasztalt színészekkel, köztük ráadásul volt egyfajta összeszokottság, de számomra rengeteg váratlan dolog történt. Részben ez ismétlődik a Médeiánál: a Budapest Bábszínházból, állandó társulatból érkezem, és izgalmas figyelni a többieket. Hogyan kerültem bele? Nem kérdeztem meg, hogy bábosként vagy színészként gondoltak-e rám. Azt hiszem, bábos színészként. Egyébként meglepett a felkérés, és nagyon örültem neki. Jó dolgom van a Bábszínházban, izgalmas feladatokat kapok, de már vágytam friss élményekre.
 
R: Régen volt az Örkény Színházban a Stuart Mária?
 
SA: Régen! Körülbelül két éve nem próbáltam máshol. 
 
R: Az nem elég, hogy folyamatosan új rendezőkkel és más-más bábtechnikákkal találkozol, hogy minden bábot újra kell tanulni?
 
SA: Attól a kollégák és a hely még ugyanazok. Másféle inspirációt jelent, ha te mész el. Czukor Balázs olyan bátran próbál, olyan bátran kanyarodik el valamilyen irányból egy egészen más útra, olyan magától értetődően vált két nap után koncepciót, ami a Bábszínházban a műfaj technikaigényessége miatt, vagy azért, mert egy bábot le kell gyártani, nem történhetne meg. És ezek a változtatások nem felkészületlenségből, hanem maximalizmusból és önazonossági igényből fakadnak.
 
Radnay Csilla és Spiegl Anna a Medeiában.
Radnay Csilla és Spiegl Anna a Médeiában.
R: A komfortzónádból kimozdít, de mennyire bizonytalanít el téged ez a munkamódszer?
 
SA: Szeretem, ha vannak korlátok, amik között tudok bolyongani, úgyhogy néha elbizonytalanító, sőt ijesztő, hogy mi lesz ebből, milyen bábok lesznek benne – már ha lesznek, de abban megegyeztünk, hogy nagyon egyszerűek. A Bábszínházban hasonló helyzetben biztosan kényelmetlenül érezném magam, de egyrészt ebbe én másztam bele, másrészt Balázs nagyon hisz abban, amit aznap épp gondol, úgyhogy nincs más választásom, menni kell vele. (Nevet.) Balázsnak egészen más a személyisége, mint az enyém, és nekem kell, hogy megragadjon valami a rendezőben: az intelligenciája, az, hogy sokkal lázasabban lobog a téma iránt, hogy jóval előrébb tart az anyagban, mint én. Sokat beszélgetünk, nehezen állunk fel az asztaltól, de ezek nagyon jó beszélgetések, úgyhogy nem vagyok kétségbeesve.
 
R: Miről beszélgettek?
 
SA: Elhagyásról, magányról, férfiakról, nőkről, mindenről, ami a Médeia-történetben felmerül. Annyira intelligensek ezek a nők (Radnay Csilla, Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsa – a szerk.), annyira jókat mondanak, és persze Euripidész is annyira jókat mond, hogy én már ettől jól éreztem magam. Az egyébként döbbenetes és meglepő, mennyire időtlenek azok a problémák, amik a görög drámákban is felvetődnek. Van a Médeiában egy szövegrész, amit végül kihúztunk, de arról szól, hogy ha az embernek gyereke van, az élete csupa aggódás, és ha ez így van, mégis, miért vállalunk gyereket. Én eddig azt hittem, régen magától értetődő volt a gyerekvállalás, és aztán kiderül, a kérdés több ezer éve aktuális. Az előadáshoz a Médeia-történet csak alapanyag, ugyanis az a négy nő, akiket játszunk, magát, a saját karakterük magánéletét boncolgatja ezen keresztül. 
 
R: Ezek szerint drámabeli karaktered nem is lesz?
 
SA: De, Aigeusz, aki egyfajta mentőfonalat ad a főszereplőnek, és a gyerekek, akiknek eredetileg nincs szövegük. Sokat beszélgettünk arról, milyen hatással volt rájuk a válás, illetve arról, hogy milyen lehetett Médeia és Iaszon házassága, milyen lehet egy ilyen temperamentumú nővel élni, és hogyan hat rád, ha az anyukád egy ilyen erős, heves egyéniség. A két gyerek másféle reakciót ad, a kisebbik viseli nehezebben, a nagyobbik pedig vigasztalja, próbálja őt segíteni.
 
R: Van némi tapasztalatod gyerekkarakterekben. Hányfélét játszottál már?
 
SA: Igazából egyfélét: a lány, aki nem túl elesett, és keresztülmegy bármin, hogy megoldja a problémát. Általában olyanokat, akik hasonlítanak rám. Vagy lehet, hogy én vagyok mindig ugyanolyan? (Nevet.) 
 
(Bemutató után)
 
Fotók: KV Társulat
Fotók: KV Társulat
R: A te karakteredről tudunk meg a legkevesebbet. Ki ő, miért jár ebbe a csoportba, és a háttértörténetéből hogyan következik, hogy ő a gyerekek? 
 
SA: Sokat gondolkoztunk, hogy mennyit kéne megmutatnunk a csoport többi tagjának az életéből. Arra jutottunk, hogy ha Médeia karakterén akarjuk tartani a fókuszt, akkor a többiek életét nem ragozhatjuk túl. Nekem van egy verzióm arról, hogy a karakteremnek mik a gondjai, milyen volt a gyerekkora, és ez hogy kapcsolódik a főszereplő helyzetéhez, de kimondva ebből valóban kevés van a végső verzióban. Inkább csak sejtheti a néző, hogy mi van. Vagy felidegesítheti magát rajta, hogy nem tudja pontosan...
 
R: Mennyire őszinte a nyitottság, az érdeklődés, amivel Médeiát fogadja? Nem tudtam eldönteni, megfelelési kényszer, jólneveltség vagy valós érdeklődés, de vállalom, hogy ez az én nézői figyelmetlenségem vagy hibám.
 
SA: Én úgy gondolom a karakterem valóban érdeklődik, és segíteni akar, és mindenkit megérteni, csak hát kiderül, hogy valójában mégsem olyan nyitott szellemű, mint amilyennek gondolja magát. Elvileg egyetért azzal, hogy mindenki bátran adja ki az érzelmeit ebben a speciális térben, de amikor ez valóban megtörténik, megijed, ítélkezik, megbélyegzi azt, aki eltér az általa helyesnek ítélt viselkedéstől. Én is kaptam már magam ilyesmin. Nem volt jó érzés.
 
R: Mit csinál szerinted Médeia, miután hazamegy? 
 
SA: Szerintem játszik kicsit a gyerekeivel, megvacsoráznak, és lefekszenek aludni. De én szeretem a happy endet.
 
R: Változott az, ahogy Médeiát megítéled? Azért kérdezem, mert az előadás után azt vettem észre magamon, másképp gondolkodom róla. Értettem, de nem persze nem értettem meg a bosszúját, és kizárólag Iaszónt hibáztattam. Most gondoltam először azt, hogy ezt a nőt alapból nehéz tolerálni, és miközben elvárja, hogy befogadják, ő nem hajlandó alkalmazkodni.
 
SA: Igen, nehéz őt tolerálni, és mi is úgy fejtettük meg, hogy egy ilyen vulkánnal hosszú távon valószínűleg nagyon nehéz lehet együtt élni, tehát mint általában, itt is kettőn állt a vásár. De ettől még szívem joga utálni Iaszónt, és eléggé utálom is.
Szerző: Papp Tímea