High Maintenance - Kenderfutár, 3. évad
2019.04.02.

A világ legjobb füvezős sorozata a harmadik évadra megérett. Több az érzelem és mélyebb a mondanivaló, miközben a szabadságukból nem engedtek egy centit sem. BUJDOSÓ BORI ÍRÁSA.

A High Maintenance (magyarul az HBO GO-n: A kenderfutár) című sorozat alkotói, Katja Blichfeld és Ben Sinclair úgy érzik, nem a márciusban befejeződött harmadik évad a legerősebb munkájuk. Azt gondolom, tévednek, és van egy tippem is, hogy miért: elmondták, hogy most érezték először azt, hogy megrendelésre dolgoznak, és muszáj leszállítaniuk az évadot, és emiatt kevésbé volt élvezetes számukra a munka. De az, hogy ők jobban szórakoztak akkor, amikor tetszőleges hosszúságú webepizódokat készítettek nulla pénzből a barátaikkal, nem jelenti, hogy a nézőknek is azok a kezdeti időkben készült részek adták a legtöbbet.
 
Ben Sinclair
Ben Sinclair
A sorozat szabadsága és szabálytalansága kezdettől lenyűgöző és magával ragadó volt, de a High Maintenance mostanra vált igazán éretté, olyan rétegek épültek bele, amik kezdetben legfeljebb ígéretekként csillantak fel. Semmi sem veszett el a korai szertelenségből és őrültségből, viszont erre az évadra kifejezetten érzelmessé is vált a sorozat, amitől sokkal intimebb és tartalmasabb nézői élményt nyújt. Szerintem kifejezetten jót tett Blichfeldnek és Sinclairnek, hogy „rákényszerítették” őket az évad megcsinálására. Éppen így léptek tovább onnan, hogy szimplán leforgatják a spontán ötleteiket oda, hogy mélyebbre ásnak, átgondoltabban építik a figurákat és helyzeteket. És így kicsit többet mondanak arról, hogyan is látják az őket körülvevő világot, mint eddig.
 
A kilencrészes évad elején az alkotók rögtön fejest ugranak a mélybe: egy, a világra fittyet hányóan lepattant körülmények közt élő, idős, füvezős hippi nem feltétlenül szomorú utolsó perceit látjuk, és az epizód során végig vissza-visszatér az ő búcsúztatásának témája, miközben ezzel párhuzamosan a névtelen fűdíler főhős (Sinclair) megismerkedik egy Lee nevű lánnyal (Britt Lower), és köztük pedig elindul valami új. Beleláthatjuk akár azt is, hogy az idősebb férfi sztorija hősünk jövőjét vetíti előre. Ez úgy hangzik, mintha egy hosszú epizódról lenne szó, pedig nem, továbbra is maximum félórásak a részek, de az író-rendezőpáros mostanra tökélyre fejlesztette a sűrítést: ahogy korábban, most is több (néha lazán összekapcsolódó, néha egymástól teljesen független) sztori közt ugrálnak egy-egy részen belül, és mégis mindegyik kellően ki van bontva. Mintha tudatosabbak lennének, nincsenek üresjáratok, a csaknem improvizáltnak tűnő jópofaságokat precíz karakterábrázoló dialógusok váltják fel.
 
Struktúrájában nem változott a sorozat, Sinclair figurája New York-szerte szállítja a bringáján a növényi drogokat különféle kuncsaftjainak, akiknek sorban bepillantunk az életébe. Több figura is felbukkan az előző évadokból, köztük a díler volt felesége (Kate Lyn Sheil) és Amy Ryan, aki most egy filmforgatáson dolgozik, ahol Jemima Kirke saját magaként cameózik. De színes vinyettáknál immár többet kapunk. Habár a megközelítés továbbra is az, hogy csak bele-belekapunk a különböző életekbe, amiket egészen rövid ideig követünk, aztán elengedünk, talán most először íve is van az évadnak. Elsősorban a főhős történetének: bár kapcsolata Lee-vel szintén csak mozaikosan tárul elénk, intenzív érzéseik átsütnek a megragadott pillanatokon, és kikerekedik a közös sztorijuk – de nagyon kell figyelni, ha el akarjuk csípni, hogyan is alakul, egy gyors sms-váltásból derül csak ki az utolsó részben.
 

Új szintre lép a sorozat és New York viszonya is, ami a hetedik részben válik a legkézzelfoghatóbbá. A füvezős hipsterektől, hippiktől és művészektől kicsit elszakadva az epizódot egy útépítésen dolgozó Puerto Ricó-i meleg bevándorló kedves története dominálja. Ez az egyik legjobb rész az évadban, amelyben teljesen más társadalmi rétegébe kóstolunk bele a városnak, mint ami az epizódok többségében megjelenik. Lefegyverző az az őszinteség, amivel az alkotók reflektálnak arra, hogy az ő világuk ettől mennyire messze esik: a főhős épp csak elhajt lakókocsijával az építkezés mellett, miközben egy hajón megrendezett beöltözős buliba tart. Ismét elég egyetlen rövid jelenet egymondatnyi dialógussal, belesűrítve ott a precíz társadalmi kommentár.
 
Kicsit meglepő, hogy az alkotók New York iránt érzett szeretete is explicitebbé válik, ami az évad végét szinte szentimentálissá teszi. A High Maintenance mindig is szerelmeslevél volt a városhoz, de azért ez a szerelem minden ambivalenciájával együtt jelent meg, most viszont az utolsó epizód félreteszi az iróniát és a kritikát, és kifejezetten lírai lezárásával (John Maus Do Your Best című száma segítségével) kimondja, hogy az emberek közötti kapcsolódások a legfontosabbak, és persze a város, amely ezeknek teret ad.
 
De ha ez nem volna a végén ennyire egyértelmű, akkor is világos lenne a hangsúlyeltolódás az előző évadokhoz képest. A tarkabarka figurákat és életeket ugyanolyan bátorsággal és bőségesen adagolt őrültséggel vonultatják fel (kapunk például kutyás szadomazóra gerjedő, koreai leszbikus párt, fiatal nudista fickóval összeköltöző, összeesküvéselmélet-hívő öregasszonyt és egy lányt, aki a legváratlanabb pillanatokban előveszi az egyik mellét, míg a végefőcímek alatti, sokszor szürreálisba hajló képsorok minden eddiginél több WTF-pillanatot tartogatnak), egy pillanatig sem érezhetjük, hogy bármiféle kompromisszumot kötöttek az alkotók, és az HBO-t dicséret illeti azért, hogy nem erőltetett rájuk semmiféle szabályt. De az ábrázolás mélyülésével és érzékenységével új jelentést nyer ez a karneváli sereg. Túllép azon, hogy a figurák extremitásával szórakoztasson minket, és mondandója átfordul abba, hogy végeredményben a legfurcsább életek is teljesen hétköznapiak. Csak a felszín különbözik, a mélyben a lényeg, ahol egymáshoz tudunk kapcsolódni, ugyanolyan.
Szerző: Bujdosó Bori